1. Bevezető

Az Európa Tanácsnak az Isztambuli Egyezmény kapcsán készített országjelentése szerint Szerbia még a 21. században is meglehetősen tradicionális patriarchális ország, melyben nagyon gyakran a nemek közötti egyenlőség mindössze proklamált cél és még nem valóság. Ez hatványozottan vonatkozik a falusi közösségekben élő, továbbá a hátrányos csoportokba tartozó nőkre (Beker 2017: 1). Ennek orvoslása érdekében a Szerb Köztársaság Kormánya jelentős lépéseket tett az utóbbi időszakban, egyrészt 2014-ben külön Nemi Egyenlőségügyi Koordinációs Testületet nevezett ki, 2021-ben pedig a korábbi, 2009-ben elfogadott törvény helyébe új Nemi egyenjogúságról szóló törvényt (Zakon o rodnoj ravnopravnosti, 2021) terjesztett a parlament elé elfogadásra. E törvény több jó megoldás mellett egy vitát szító, és még a szerb–magyar fordítási gyakorlatra is kiható megoldást is tartalmaz: a nemi szempontból érzékeny nyelv (rodno osetljiv jezik) használatának kötelezővé tételét a közszférában, az oktatási intézményekben és a médiában.

A törvény a nemi szempontból érzékeny nyelv alatt azt a nyelvet érti, amely a nők és a férfiak egyenjogúságát támogatja, úgy definiálja továbbá, mint egy eszköz, mellyel kihatnak az ilyen nyelvet használók tudatára a nemi egyenjogúság érdekében, beleértve a véleményük, elveik és viselkedésük megváltoztatását is azon nyelv vonatkozásában, melyet személyes és hivatásos életükben használnak. Egy ilyen definíciónak az indokoltsága abban rejlik, hogy a magyar nyelvvel ellentétben a szerb – mint valamennyi szláv nyelv – megkülönbözteti a nyelvtani hím-, nő- és semleges nemet. De valóban kihat-e az emberek által használt nyelv a gondolkodásra? …

Lulić Emil
PhD-hallgató, Újvidéki Egyetem, Jogi Kar
jogász, Magyar Nemzeti Tanács