Beköszöntő

A jogot és a jogászokat hosszú, intim kapcsolat fűzi a nyelvhez. Ha mondhatjuk, hogy a szó: fegyver, még inkább mondhatjuk, hogy a szó: szerszám. Az egyetlen szerszám a jog mesterembereinek kezében. S amilyen fontos minden mesterember – az ács, a varga, a kovács – számára, hogy szerszámai a legalkalmasabbak legyenek a számára, ugyanolyan fontos a jogásznak, hogy „kezére álljanak” a szavak. Jól mutatja ezt, hogy a jogiság kezdeteikor – pl. az antik Hellászban –, amikor már voltak törvények és perek és ítéletek, de még nem voltak professzionális értelemben vett jogászok, a nyelv mesterei forgatták ugyanezeket a szerszámokat. A rhétorok (szónokok), logographosok (beszédírók), syngrapheusok (törvényszerkesztők), anagrapheusok (jegyzők: a törvényszövegek lejegyzői) illesztették az életet a törvények szavaihoz, s a törvények szavait az élethez.

A nyelv természetesen nem kizárólag a jogászok eszköze. A nyelvet sok mindenki használja, s a nyelv sok mindenre használatos. Wittgenstein a nyelvet ezért nem is a szerszámhoz, hanem a szerszámosládához hasonlította, melyben, mint az ezermester a fúrót, az enyvet, a kalapácsot, mindenféle célhoz alkalmas eszközt találhatunk. Tudunk vele megrendelni, egyeztetni, tájékoztatni, parancsot adni, hipotézist felállítani, magyarázkodni, ígérgetni, ítéletet hirdetni stb. A nyelvre – szaknyelvre – ott is szükség van, ahol nem csak a nyelvre van szükség. A jogász-mesterembereknek azonban csak szavak, szavakból szőtt szövegek vannak a ládájában; ezekkel kell minden feladatot megvalósítaniuk. Minden azon múlik tehát, hogyan tudnak bánni egyetlen eszközükkel.

A jog nem csak a mesterembereké. A háztetők sem az ácsoké, hanem azoké, akik alattuk laknak; az ács számukra készíti, legjobb tudása szerint. A jog sem a jogászoké: azoké, akik élnek vele, vagyis a jogközösségé, az egyazon törvények alatt élőké. Ahogy Szókratész figyelmeztette Athén polgárait a védőbeszédében: a várost a törvények tartják össze, s aki elpusztítja a törvényeket, elpusztítja a várost is. A jog, s annak törvényei tehát a közügyek közül is a legelsők: mindenkit érintenek, mindenkinek köze van hozzájuk. Ha Charles de Gaulle juthatott arra a következtetésre, hogy a politika fontosabb dolog annál, hogy a politikusokra bízzuk, mi bízvást gondolhatjuk ugyanezt a jogról s a jogászokról. Ezért hiába igaz, hogy a jogi nyelvnek biztosítania kell ugyanazt, mint az összes többi szaknyelvnek, vagyis egy szakma, egy hivatás gyakorlói közti hatékony kommunikációt, a jog akkor sem a jogászok magánügye, s a jog nyelve sem lehet a jogászok magánnyelve. Mindenkinek értenie kell a jog nyelvét, akire a törvények vonatkoznak, s mindenkinek meg kell tudnia szólalni ezen a nyelven, akinek dolga van a joggal – a jogászok dolga viszont az, hogy ezt lehetségessé tegyék, a joghoz való hozzáférést a nyelv terén is biztosítsák.

Nem véletlen ezért, hogy a magyar jogi nyelv és a magyar irodalmi nyelv története összeszövődött; ennek erős, szimbolikus megjelenítése november 13-a, a magyar nyelv napja. 1844-ben e napon szentesítette V. Ferdinánd a „magyar nyelv és nemzetiségről” szóló 1844. évi II. törvénycikket, az országgyűlés, a törvények, a hivatalok, az ügyintézés, a tanítás nyelvévé: hivatalos nyelvvé emelve a magyart. E kivételes pontban és pillanatban találkozik a magyar nemzet mint politikai közösség; a törvények, amelyek e közösséget jogközösségként teremtik meg; a magyar nyelv mint e nemzeti közösség szervezője; s a magyar jogi nyelv mint a törvények alkotásának és alkalmazásának nyelve. A magyar jogi nyelv szerencséje, hogy születése része lehetett a nyelvújítás lázas mozgalmának, s az ebből megszülető modern nemzeti nyelvnek.

Ez hát az örökségünk, s ennek gondozása megtisztelő feladatunk. Induló folyóiratunk vállalása, hogy fórumot és hangot adjon minden törekvésnek, amely a magyar jogi nyelv megértésére, magyarázatára, problémáinak feltárására és megoldására, hagyományainak megőrzésére és az új kihívásokra adandó, e hagyományokhoz méltó válaszok megfogalmazására irányul. Keretet kínál e törekvéseknek, de a tartalom s a tematika kijelölését a – remélt – érdeklődő Olvasótól, a közös ügy elkötelezettjeitől várjuk. Bár a jog és a nyelv, a jogtudomány és nyelvtudomány határterületén telepszünk meg, nem a nyelvre mint tárgyra irányuló szakjogtudományi folyóiratot, hanem a jogi nyelvre mint szaknyelvre – egy hivatás és egy közösség közös nyelvére – irányuló szakmai-közéleti orgánumot kívánunk meggyökereztetni.

Ehhez igazítjuk tervezett rovatainkat, amelyek keretet kínálnak a jogi nyelv szerteágazó kérdéseinek rendezett megvitatására. Legfontosabb és ezért legterjedelmesebbnek szánt rovatunk azon tanulmányok keretéül szolgál, amelyek közös tárgyunkat akár jogi-jogtudományi, akár nyelvi-nyelvtudományi megközelítéssel veszik górcső alá. Érdekessége, magyarázó ereje és hagyományaink ápolása okán is fontosnak látszik a jogi nyelv történetét feltáró írásoknak helyt adó rovat. Bár a szaknyelvek kérdései eleve az alkalmazott nyelvészetre tartoznak, a jogi nyelvnek magának is vannak gyakorlati-alkalmazási problémái, mint pl. a törvényszéki nyelvészet vagy a fordítás-tolmácsolás kérdései. Nem kerülhető meg a jogi nyelv terminológiai és regiszterhasználati, korpuszfejlesztési és nyelvoktatási kérdéseinek exponálása sem. S méltó hely illet meg egy olyan fórumot is, amely teret ad aktuális, szakmai-közéleti események, kérdések, érdekességek megosztásának, de beszámolóknak, recenzióknak, vitakérdések felvetésének is.

E ponton tisztelet és köszönet illeti meg a számunkra mintaadó és példamutató Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratot, amely Bősze Péter áldozatos főszerkesztői munkájának köszönhetően 2001 óta jelenik meg. Fogadja ezért irigységgel vegyes tiszteletünket, s köszönetünket a saját tervünk megvalósítása során nyújtott tanácsaiért és bátorításáért. A kapcsolat talán erősebb, mint amely két tetszőleges szaknyelv között fennáll; az orvoslás mint a testi nyavalyák gyógyításának tudománya, s a jogászat mint a társas létünk patológiájának mestersége kéz a kézben járt az egyetemi oktatás századai során, s ma is gyakran találkozik – hol a kórteremben, hol a tárgyalóteremben.

Az útjára bocsátott folyóirat közös vállalkozás; egy kiadó, s két hivatás: a nyelvészet és a jogászat képviselőinek együttes vállalása, amelyhez társként várunk minden érdeklődőt.

A Magyar Jogi Nyelv alapítója és gazdája a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., a jogi-jogtudományi folyóiratok elkötelezett gondozója, számos döntvénytár, valamint általános és tematikus jogi szaklap kiadója. E sorba illeszkedik ennek az új folyóiratnak az alapítása is, amellyel ugyan nem a tételes jogi, de a joggyakorlatban remélhetőleg közérdeklődésre számot tartó kérdések megvitatásához biztosít fórumot. A Kiadó idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját, az első kiadványaik azok a mai napig megjelenő kapcsos szerkezetű nagykommentárok voltak, amelyek segítségével az előfizetők a legfontosabb jogterületeket a gyakori jogszabályváltozások mellett is gyorsan, naprakészen követhetik figyelemmel. A kapcsos és kézikönyvek (köztük számos egyetemi tankönyv) mellett a jogászság körében népszerű még a Kiadó „Jogkódex” online terméke, melyen jogszabályi, döntvénytár és folyóirat szakcikk adatbázisokat szolgáltat.

A szerkesztőségben feladatot vállalt:

Dobos Csilla szerkesztőként: nyelvész, nyelvtanár, habilitált egyetemi docens (Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar). Kutatási területe a szaknyelvek, azon belül a jogi szakmai nyelvhasználat vizsgálata, a jogi pragmatika és szemantika kérdései, a beszédaktusok vizsgálata a jogi kommunikáció különböző színterein, valamint a jog világára jellemző intralingvális fordítás típusainak és szerepének elemzése. Doktori értekezését a jogi szaknyelvről, habilitációs dolgozatát a nyelv és a jog kapcsolatáról írta, több olyan cikk és tanulmány szerzője, amelyeknek témája a jogi szaknyelv. Meggyőződése, hogy a jogi szakmai nyelvhasználat érdemi vizsgálata interdiszciplináris keretekben, jogászok és nyelvészek közös munkájával valósítható meg.

Kurtán Zsuzsa szerkesztőként: nyelvész, habilitált egyetemi docens (a Pannon Egyetem Angol–Amerikai Intézet és a Selye János Egyetem nyugalmazott oktatója). Alkalmazott nyelvészeti (szövegnyelvészeti) és nyelvpedagógiai (nyelvoktatás-fejlesztési) kutatásainak középpontjában áll a szaknyelvi regiszterek, a jogi nyelv jellemzőinek korpuszalapú feltárása és összehasonlító leírása. Ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a magyar jogi nyelv a mindenkori beszédhelyzethez tudatosan igazodó nyelvhasználattal érvényesüljön.

Láncos Petra Lea szerkesztőként: jogász, tolmács, fordító, egyetemi  docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi  Kar), kutató (Deutsches Forschungsinstitut für öffentliche  Verwalt­­ung, Speyer). Doktori értekezését az Unió nyelvpolitikájáról  írta, számos nyelvi joggal és jogi nyelvvel foglalkozó tanulmány  szerzője. A jogi nyelv körében elsősorban a korpuszfejlesztés és a szaktolmácsolás kérdéseivel foglalkozik.

Szabó Miklós főszerkesztőként: jogász, egyetemi tanár (Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar). Kutatási területét a jog elméleti kérdései képezik; az általános jogelmélet mellett különösen a jogdogmatika, a jogi logika és – természetesen – a jog és nyelv kapcsolatának egyes kérdései (mint a jogi nyelv, jogi kommunikáció, retorika, jogi érvelés). E folyóirathoz vezető meggyőződése szerint a jog természetéhez tartozik a jog nyelvi megformáltsága, amely nélkül maga a jog sem érthető meg.

Tamás Dóra szerkesztőként: egyetemi adjunktus (ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék), vezető terminológus (OFFI Zrt.), jogi szakokleveles gazdasági szakfordító, tolmács. A TERMIK Terminológiai Kutatócsoport tagja. Kutatási területei: a fordítástudomány és terminológia kapcsolatának vizsgálata, terminológiamenedzsment (terminológiai segédeszközök, különös tekintettel a terminológiai adatbázisokra), terminológiapolitika, terminológiai harmonizációs kérdések, a gazdasági és jogi terminológia vizsgálata. Aktívan részt vesz az egyetemi szakirányú és mesterképzésben a terminológia mint diszciplína elméleti és gyakorlati tantárgyak formájában történő oktatásában és fejlesztésében. Meggyőződése, hogy a jogászok és nyelvészek közös munkája mindenkinek hasznára válik.

Tóth Judit szerkesztőként: jogász, egyetemi docens (SZTE ÁJTK), az Alkotmányjogi tanszék vezetője. 25 évet töltött el közjogászként különböző minisztériumokban, miniszterelnökségen, parlamentben, és jogvédőként dolgozott az ombudsman hivatalában és civil szervezetekben. Megalakította a szegedi jogászképzésben a jogklinikai képzést, a jogalkotástant, a civil szervezetek jogának oktatását. A jogalkotástan részeként évtizedek óta vizsgálja és oktatja a jogi nyelvet. Minden lehetőséget megragad, hogy a nem önmaguknak dolgozó kodifikátorok, ügyvédek, bírák, igazgatási szakemberek tudatos nyelvhasználóvá váljanak, tegyenek gesztusokat a köznyelvet beszélő közönségnek, hogy érthetően, zsargontól mentesen fogalmazzanak.

Vinnai Edina szerkesztőként: jogász, egyetemi docens (Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar). Kutatásait elsősorban a jog határterületein végzi a jogszociológia, politikai szociológia, valamint ‘jog és nyelv’ témakörökben. Empirikus kutatásokban gyűjtött tapasztalatai alapján doktori értekezésében és több publikációjában is a nyelvhasználat jellegzetességeit vizsgálja a jogi eljárásban, ezen túl a magyar jogi nyelv történetét, az angolszász ‘jog és nyelv’ irányzat fejlődését, az igazságügyi nyelvészetet, valamint a jogi eljárásokban zajló jegyzőkönyvezés gyakorlatát kutatja.

A most útjára bocsátott folyóirat kiadási-megjelenési terveit természetesen nagy vonalakban felvázolta magának a szerkesztőség, téve ezt annak tudatában, hogy e terveket a jövőben megnyilvánuló érdeklődéshez, olvasói igényekhez kell majd igazítani. Szándékunk szerint nem alaptudományi, hanem olyan alkalmazott tudományi igényt támasztó periodikát adunk közre, amely szakmai-közéleti fórumként szélesebb – s nemcsak jogász, hanem nyelvész – közönséghez szeretne eljutni. A megjelenő írások, tanulmányok színvonalát anonim lektorok bevonásával kívánjuk biztosítani. Évi két lapszámot tervezünk, interneten keresztül szabad, ingyenes hozzáférést biztosítva a lapszámokhoz, de – annak, aki a papírra nyomtatott kiadványokat részesíti előnyben – lehetővé téve az előfizetést is. Szerzőink közé várunk minden, megfontolt és megalapozott hozzászólásra kész szerzőt, akik elfogadják magukra nézve a szerzői útmutatóban foglaltakat. Az így kialakuló folyamatos és kétirányú kommunikációban bízva reméljük, hogy együttesen előre tudjuk mozdítani közös ügyünket, a valamennyiőnk által használatba vett magyar jogi nyelv ügyét.

A szerkesztők