A jogalkotástan, a nomotechnika, továbbá a jog és a jogi aktusok nyelvi kifejezése, a jogi szaknyelv monográfiájából (Letsch 2017) egy gyakran mellőzött kérdést választottunk ki. A rövidítéseket kutató (Ajduk 2006) is rámutat, hogy a szakkönyvekben e téma a legutolsók között szerepel, pedig egyetlen újságoldalon (Magyar Szó, 2010. február 13-i számában) másfél száz rövidítést számoltam össze. Nem lehet nem észrevenni a betűszavak és rövidítések zuhatagát, noha a magyarázatot általában nem teszik mellé, így a sűrítés érthetetlenségbe, kétértelműségbe torkollik.

A magyar helyesírási szabályok (Siptár et al. 2016) kissé merev normatívája szerint a rövidítéseket a lehető legszűkebben kell értelmezni, csupán a közszavak és a tulajdonnevek teljes alakja helyetti rövidített formákat taglalja e címszó alatt, miközben külön osztályba sorolja a mozaik- és a betűszókat, vagyis a több szóból álló nevek elemeinek kezdőbetűiből kialakult képződményeket. Ugyanakkor a rövidítésekről szóló munka (Kulcsár 1973) némi szabadossággal általános fogalomnak tekinti a rövidítéseket, és ide sorolja a szóösszevonásokat, a betűszókat, sőt néha a jeleket is. Ezt a tágasságot kedvelve, ezt a gondolatot viszem tovább. Így rövidítések, betűszavak, mozaikszavak a köznyelvben, a szaknyelvekben, a hivatalos nyelvben és a jogi dokumentumokban, a médiában egyaránt megjelennek, gyakran akadályokat gördítve a közlés megértése elé. Mégsem hiszem, hogy ne lenne indokolt e kategória használata.

A nyelvtudományban többféle felosztásra van lehetőség, és a következőkben a szűkebb, a tágabb és a közkeletű felosztást egyaránt bemutatom, és rögtön bevallom, hogy amikor vitatkoztak a dzsessz vagy a jazz írásmódjáról az MTA-ban, akkor nem találtam el az MTA (ez is rövidítés kérem) megengedő, azaz vagylagos álláspontját, ezért meglehet, hogy most is bizonyos dolgokban tévedek. …

Letsch Endre
c. egyetemi tanár, jogász-nyelvész,
Újvidék