A személyek azonosításához és megkülönböztetéséhez szükséges a név, amelynek viselése, használata, megváltoztatása számos tudományterületre kiterjed. A család- és utónevek története, a névadási szokások változása, a születési és házassági nevek nyilvántartása, a nemzetiséghez tartozók névviselése, a nevek átírása más nyelvre történeti, szociológiai, néprajzi, jogi, nyelvtudományi és pszichológiai kutatás tárgya. Ezek közül a jogi szabályozás és a jogalkalmazási gyakorlat is olyan sokrétű (Megyeri-Pálffi 2013), hogy itt most csak egy kis kóstolót adhatunk, amelyhez apropót szolgáltatott egy konferencia[1] és egy kötet (Németh 2020).
A névviselés, névhasználat, névváltoztatás a hatályos jogban több száz rendelkezésben szerepel, azaz régóta nem csak magánéleti ügy valakinek a megnevezése, egyediségének és másokkal össze nem tévesztésének a kérdése. A magánjog alakította ki a névjog szabad használatának és megvédésének a kereteit, majd a települések, partikuláris, később országos hatósági nyilvántartások kiépülésével, a közjog szűkítette ezt a szabadságot. Mindebből többféle előnye és hátránya származik a név tulajdonosának és a névadóknak. A 19. század végéig például az egyházi anyakönyvek közokiratnak számítottak, amíg 1894-ben az állami anyakönyvekről szóló XXXIII. törvénycikk a születések, házasságok és halálozások nyilvántartását állami feladattá nem minősítette. 1895-től tehát az előzőleg kiadott egyházi anyakönyvekből készített kivonat közokiratként felhasználható volt, de az új anyakönyvi eseményekről a közhitelű nyilvántartási szerepet átvette az állami anyakönyv. Azaz e téren a szekularizáció Magyarországon is megtörtént, az örökösödés, a házasságkötés, születés és halálozás levált az egyházi adminisztrációról. A teljes szétválasztás csak 1994-ben érkezett el, mert eltelt száz év, így a valamikori egyházi hivatalos bejegyzésekről kiadott kivonatok közokirati szerepe megszűnt. Ha tehát ezután valaki egyházi anyakönyvi adatokat keres, például családfakutatás céljából, az a Magyar Országos Levéltárban található plébániai fóliánsok másolatát tanulmányozhatja (Szuromi 2020). Hasonlóan jelentős szabályozási terjeszkedésnek lehetünk tanúi az intézmények névviselése, névhasználata terén. Kiragadott példa erre a kizárólagos névhasználat garantálása (a „Pesti Vigadó” nevet ma csak a Magyar Művészeti Akadémia, a „hegyközség” nevet csak az erről szóló törvény szerint megalakult szervezet viselheti).[2]
Másik példa a névkizárólagosság, a névvalódiság és a névszabatosság előírása, amely a civil szervezetektől a felsőoktatási intézményekig vagy éppen a szakképző iskolák névjogáig terjed, és e téren is több korlátozást találhatunk.[3] A névkizárólagosság azt jelenti, hogy nevének minden más, hasonló működési körben tevékenykedő civil szervezettől, például egyesület, alapítvány nevétől különböznie kell. A név legyen egyediesítésre alkalmas, egyben kizárva az összetévesztés lehetőségét. A névvalódiság követelményének akkor felel meg a szervezet, ha az annak jelentőségét, működését tekintve megtévesztésre nem alkalmas. Ugyanis a név nem keltheti azt a látszatot, hogy a szervezet tevékenységét más jogi személy tevékenységéhez kapcsolódóan fejti ki (például Római Katolikus Zenei Alapítvány vagy MÁV Barátok Egyesülete). Csak akkor viselheti így a nevet, ha ehhez az érintett jogi személytől kifejezetten engedélyt kapott. Hasonlóan korlátozott egy történelmi személy, szerző nevének felvétele is. A névszabatosság pedig megköveteli, hogy a név nyelvi és társadalmi követelményeknek feleljen meg, azaz kimondható, kiejthető legyen, ne álljon csak idegen szavakból, jelek vagy számok halmazából. A névben szerepelhet idegen szó, kifejezés, de csak akkor, ha az közismert, illetve magyarul utalnak az idegen kifejezés jelentésére. A latin vagy egyéb idegen szavak, kifejezések, elnevezések használatát a szervezet nemzetközi, nemzetiségi jellege, a történelmi hagyományok folytatása indokolhatja, azaz kivételt jelent, bár akkor hivatalos fordítással is igazolni kell, hogy megfelel az idegen nyelvű név a magyar nyelvű elnevezésnek, avagy közismert, a köznyelv által elfogadott idegen nyelvű kifejezésről van szó. A bírósági bejegyzések keresése[4] és megtagadása alapján elemezhető e hármas szabály működése, jogalkalmazási rendje. Mivel nem szeretnék hosszan időzni a jogi személyek névviselési és névhasználati jogánál, csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy a joggyakorlat e körben szélesebb és jobban megismerhető, mint az emberek névjoga esetében, noha az intézményi, vállalkozási nevekre vonatkozó jogelvek alapvetően nem különböznek a magánszemélyekre vonatkozóktól, leszámítva az üzleti életből fakadó sajátosságokat.
Az emberek névjogát az Alkotmány (1989–2011 között) nem említette, de az emberi méltóság sérthetetlenségét (54. §) és a nemzeti, etnikai kisebbségek saját nyelven való névhasználati jogát [68. § (2) bekezdés] már kimondta. Az Alkotmánybíróság emelte a névjogot alapjogi szintre, kimondva, hogy „a névjog az […] emberi méltóságból levezethető alapvető jog […]. Minden embernek elidegeníthetetlen joga van az (ön)azonosságát kifejező saját névhez és annak viseléséhez. A névjog egyéb elemei – így különösen a névválasztás, névváltoztatás, névmódosítás – a jogalkotó által alkotmányosan korlátozhatóak.”[5] Ez nehezen érthető érvelés, hiszen ha a névviseléshez való alapjog lényegi eleme korlátozhatatlan, miként azt az Alkotmánybíróság kimondta, akkor annak egyéb elemeire is vonatkoznia kell, hogy csak alkotmányosan – az arányosság és a szükségesség mércéje szerint – korlátozhatóak, mert azoknak is van lényegi magva vagy éppen annak a magnak a részei. Vagyis a szabad névviselés és névváltoztatás jogának korlátozása terén az állam keze erősen meg van kötve, az alkotmányosság próbáját kiálló módon nem korlátozhatók. Harmathy Attila különvéleményében a korlátozás kényes pontjára utal: a nevek állami nyilvántartásban történő rögzítésének végső indoka nem a névviseléshez való jog védelme, és a regisztráció csupán az állami feladatok gördülékenyebb ellátásával függhet össze. Már csak azért is, mert a névviselési jog legszorosabban az emberi önazonossághoz és a magánszférához való joghoz kapcsolódik. Az emberi méltóság és a névjog közötti kapcsolatot az Alkotmánybíróság abban fedezte fel, hogy a név az emberi személyiség részét képezi, tehát mint az emberi személyiség része, érdemes az alapjogi védelemre. Mivel valakinek a neve az állami akarattól függetlenül keletkezett, változott az idők során, ezért az állam befolyása arra, hogy ez a személyiségünk részévé vált, meglehetősen korlátozott. Ezzel függ össze, hogy az államnak csupán arra van joga, hogy a neveket az állami működés során, például a polgárok azonosításához felhasználja, és ehhez a nevek regisztrációját elvégezze. Mégis az emberek jelentős korlátozásként élik meg az államnak a működését még akkor is, ha az állami szabályozás csak a hivatalos viszonyokban viselhető nevet érinti (így az otthoni beceneveket, a ragadványneveket például nem).
Ezt az állam számára szinte akadálytalan korlátozási logikát követi az Alaptörvény I. és II. cikkében szereplő emberi méltóságról, valamint a nemzetiségek saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználati jogáról rendelkezve [XXIX. cikk (2) bekezdés], mert nem nevezi meg a névjognak a lényeges tartalmát, vagy a még szükséges és arányos korlátozás eseteit, indokát. A jogalkotó a sorra kiadott, a névviselési jog alkalmazási normáinál sem végezte el a hatásvizsgálatot, az alkotmányossági tesztet az anyakönyvi törvény, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény, a személyazonosság igazolására szolgáló okmányok kiadásáról szóló rendeletekkel, a közigazgatási eljárási törvény vagy a magyar állampolgársági törvényben szereplő „névmagyarosítást” engedő rendelkezéseivel kapcsolatban sem.[6] Még kevésbé a speciális névviselési jogszabályoknál (példaként említem az ügyvédek névhasználatát, amelyet részletesen a kamarai szabályzat határoz meg),[7] vagy akkor, ha valaki több jogi rezsim alá tartozik egyszerre és azok közt eltérés, ütközés van. Így a nemzetközi magánjogi törvény értelmében, a magyar állampolgár más állam joga szerint érvényesen bejegyzett születési és házassági nevét belföldön el kell ismerni, ha ő vagy házastársa e másik államnak is állampolgára, vagy az ő szokásos tartózkodási helye abban az államban van, de nem lehet olyan nevet elismerni, amely a magyar közrendbe ütközik[8] – amit a jogalkalmazás dönt el, meglehetősen tág, bizonytalan keretek között.[9] Hiába van tehát külön törvény a magánélet védelméről,[10] amely a névviselési jog megóvását is magában foglalja, ugyanúgy nincs benne az adott életviszonyra vonatkozó, egyértelmű jogkorlátozási maximum, ahogyan a szülőknek a gyermekre vonatkozó névadási jogára sem. Vagyis az állam saját szerveire vonatkozóan talán feleslegesnek, a családtagok közti viszonyban pedig kínosnak érzi a gondos tesztelést.[11]
A névjogi szabályok korlátozhatósága a jogi rendelkezésekből, a fentiek szerint, kevéssé ismerhető meg. Azért van jelentősége egy-egy konferenciának és kiadványnak, mert segít feltárni, mely pontokon kellene a jogszabályokat pontosítani és a hivatali dolgozókat továbbképezni.
Az ombudsman kisebbségekkel foglalkozó helyettese kifejezetten azt kívánta feltárni, hogy a nemzetiségi polgárok névhasználati joga a gyakorlatban miként érvényesül, majd hogy erre irányuló vizsgálatának eredményeit[12] megvitassa az érintettekkel és a nyelvészekkel, közigazgatási szakemberekkel. A 2019–2021 között tartó, minden hazai nemzetiségre kiterjedő vizsgálat javaslatokkal zárult. Például a nemzetiségek jogait szabályozó törvényt és a személyes adatok kezelését, anyakönyvezést rögzítő más törvényeket módosítani kellene, hogy az jogot adjon a nemzetiségi szülőnek saját és gyermeke utóneve mellett a családi nevét is a nemzetiségi nyelv szabályai szerint anyakönyvezni; tegyék lehetővé a családi és utónév nemzetiségi nyelv szabályai szerinti névsorrendben anyakönyvezést és annak a személyazonosító, meg más hatósági igazolványokban ilyen formában való feltüntetését; a nemzetiségek országos önkormányzata járhasson el a nemzetiségi családi névvel kapcsolatos megkeresésekben; az országos nemzetiségi önkormányzatoknak legyen kötelező közfeladata a honlapjukon közzétenni a nemzetiségi utónévkönyvet, annak férfi-női nevek szerinti tagolását, illetve a jegyzék rendszeres frissítését.
Noha 2023-ig több ponton módosultak – talán a javaslatok hatására – a nemzetiségi névjogi szabályok, a vita nem felesleges. Az anyakönyvi törvény szerint a nemzetiséghez tartozó kérheti gyermeke családi nevének egy adott nemzetiségi nyelv szabályainak megfelelő anyakönyvezését (arra módosítását), az adott nemzetiségnek megfelelő utónevet adhat (arra módosítást), ezek nemzetiségi nyelvű bejegyzését. Nemzetiségi családi név, valamint a nemzetiségi utónévjegyzékben nem szereplő nemzetiségi utónév anyakönyvezhetőségéről az érintett országos nemzetiségi önkormányzat állásfoglalása az irányadó, amelyet harminc napon belül kell kiadni, az érintett vagy az anyakönyv vezetője kérésére. Azt az utónevet, amelynek bejegyzését az érintett országos nemzetiségi önkormányzat jóváhagyta, azt az utónévjegyzékbe haladéktalanul felveszik. Az országos önkormányzat az általa összeállított és vezetett nemzetiségi utónévjegyzéket a honlapján teszi közzé, amely tartalmazza a magyar anyakönyvbe bejegyezhető nemzetiségi utónevet, azt a tényt, hogy az adott nemzetiségi utónév női vagy férfinév, a nemzetiségi utónevet a nemzetiségi nyelv betűivel, és ha a nemzetiségi utónév a magyar ábécében nem szereplő betűt tartalmaz, annak a magyar ábécé betűivel való átírását, továbbá a nemzetiségi utónév magyar megfelelőjét, ha ilyen van.
A nemzetiségi önkormányzatok képviseletében és a közigazgatásban dolgozók közül előadók és felszólalók[13] vitatkoztak azon, vajon lehetséges-e a családi név és utónév sorrendet a kisebbségeknél az iratokban felcserélni. Ugyanis mindegyik nemzetiségnél ez a hagyomány. És vajon hogyan oldható meg, hogy a nem latin betűs nemzetiségi nyelvek írásmódját a különböző okmányok kiadásakor teljesítsék. És miért nem lehet uniszex nevet adni a nemzetiségi gyermekeknek? Azt is vitatták, miért kell a korábban nem biztosított nemzetiségi anyakönyvezés miatti módosításnál eljárási díjat fizetni. A nyelvészek pedig azt feszegették, hogy mi az értelme a nemzetiségi utónév magyar megfelelőjének, miért szükséges azt megadni, továbbá mi az oka, hogy újabban sok kérelem érkezik a nemzetiségi nevek módosítását illetően. Felvetették, hogy a nemzetiségi utónévjegyzék az anyaország utóneveinek feleljen-e meg, vagy attól eltérjen-e (például mert egy-egy név a magyar környezetben obszcén, nevetséges vagy alkalmas a gyermek csúfolására, kirekesztésére, így sértheti a gyermeki jogokat). A kisebbségi jogokkal élni kívánó, nem-kisebbséghez tartozók a névjog terén is megjelennek – tehát nem csak a választójog vagy az anyanyelven tanulás jogánál. (Például a nem-kisebbséghez, hanem a többséghez tartozók választják meg a helyi kisebbségi önkormányzat kellően lojális tagjait, vagy a nem-nemzetiségi szülő kéri az ingyenes németoktatást, mert hasznos a gyerekének, ha majd külföldön szeretne dolgozni). Hogyan lehetséges ez a névjogban? A magyar utónévkönyvvel elégedetlen magyar szülők átnézik a nemzetiségi utónévkönyvet, és ha abban nekik tetszőt találnak, akkor egyik gyermeknek szlovén, a másiknak görög, a harmadiknak mondjuk német nevet adnak, amit az anyakönyv vezetője nem bírálhat felül.
Sajnos a vitában nem domborodott ki, hogy az állam a névjogot arra tekintettel is korlátozza, hogy a személyazonosításra és az Európai Unión belüli szabad mozgásra jogosító okmányok biometrikus adatokat tartalmaznak, elektronikusan olvashatóak, így biztonsági követelményeknek is kötelesek megfelelni, sőt közös adatbázisokba kerül bele az adattartalmuk. Továbbá, a többféle névváltozat (akár az okmányokon belül, akár a különböző okmányokban) a joggyakorlást akadályozza (szabad beutazás, tartózkodás, munkavállalás, egészségügyi ellátás terén különösen), a kettős állampolgároknál pedig az átírás miatt lehetnek azonosítási, esetleg a joghoz hozzáférést kizáró következményei. Vagyis nem hazai belügy a névjog szomszédsági és uniós jogi hatásai miatt sem. Ugyanakkor nem lehet kétféle alapjog korlátozási mérce sem, egyféle a többségnek és másmilyen a kisebbségeknek.
Az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) ugyan társasági formában működik (Zrt.), de élen jár a nevében is szereplő tennivalók magas szintű, tudományos igényű, a nagyközönség számára is hozzáférhető könyvek, segédletek és honlaptartalmak kiadásában. Ugyanis közfeladatként tekint például arra, hogy a magyar állampolgárságért folyamodó és ezzel együtt a magyaros névviselésre áttérő kérelmezők esetében az idegen hangzású nevük magyar megfelelőjét meghatározzák, egyfajta szakértőként eljárva.[14] Kántor Ákos tanulmányából (Kántor 2020) megtudhatjuk, mit értsünk közfeladat ellátása alatt: a közfeladatot jogszabály állapítja meg, és annak teljesítése nem üzleti/piaci alapon és nem hatósági ügyintézés/eljárás keretében történik. Nincs szó tehát arról, hogy profittermelés miatt vagy hivatali kényszerrel teljesítsék az államháztartáson kívüli szervezetként (ahogy köztestületek, szakértői testületek) közcélú tevékenységüket. Ugyanakkor a hiteles szak/fordítás, tolmácsolás, közigazgatási szakértői közreműködésük etikai követelményeknek is meg akar felelni, azaz a minőségi szolgáltatásuk legyen hibátlan, határidőn belüli, elérhető és arányos áron teljesítse a rájuk rótt közfeladatokat, hogy a közigazgatás és az igazságszolgáltatás iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége javuljon.
A kötet két másik írása szorosan kapcsolódik a konferencia témájához, és két olyan szerzőhöz kapcsolódik, akik maguk is előadást tartottak ott.
Raátz Judit előadása és tanulmánya (Raátz 2020) a korábban még MTA keretein belül működő Nyelvtudományi Intézet Utónévbizottságának tapasztalataira épült. Az utónévkönyvben nem szereplő nevek felvételéről, az anyakönyvi törvény értelmében, a bizottság, a maga évtizedes gyakorlata során kialakított alapelvek szerint dönt. Így az utónévlista bővülhet, az általuk megjelölt írásmód szerint (pl. Maya helyett Maja, Claudia helyett Klaudia). Ettől eltekinteni akkor lehet, ha valamelyik szülő külföldi, de akkor is igazolni kell, hogy a kért utónév az ügyben érintett ország szabályai szerint anyakönyvezhető név, amennyiben ott van előírás erre vonatkozóan (van példa arra, hogy bármilyen név, köznév, szó alkalmas erre). Az alapelvek között szerepel, hogyan járnak el becenevekkel kapcsolatosan (Icuska, Gyuszkó, Janó, Gergő), idegen nevek magyar megfelelője hiányában, földrajzi és márkanevek, újonnan alkotott köznévi eredetű fantázianevek (Felhő, Zápor, Csibécske), irodalmi klasszikusoknál szereplő nevek esetében, esetleg újfajta vagy a magyarból levezethető helyesírással való névadás. A hangzásában vagy a gyermek személyiségfejlődésére hátrányos névtől elzárkóznak. Havonta kell a listát bővíteni, tehát igen sok a kérelem (2014–2018 között évente 350–350 körül) és a döntés (a kérelmek negyedében kedvező, a többiben elutasító). Az MTA közfeladatai között ennek a jegyzéknek a vezetése is szerepelt, mára ezt az ELKH vette át.[15]
Az utónévbővítés és lista helyesírási gondokat bőven felvet, mivel egyrészt maga a jogszabály hivatkozik a magyar helyesírás szabályaira, miközben a 44 betűs ábécé használata az idegen írásmódú név választásával ezt kizárja. További fejtörést és persze személyazonosítási gondokat okoz a nem latin betűs nevek átírása. A transzkripciós átíráskor arra törekednek, hogy minél pontosabban visszaadják az eredeti forma alapját (fonetikai és a fonematikus/fonológiai transzkripció), ideértve a hangárnyalatokat, a kiejtés reprodukálását (a francia ch-ból így lesz s betű, akár a német sch-ból). A transzliteráció ezzel szemben a betű szerinti átírás, azaz átbetűzés, különösen az eltérő írásrendszerek között (például a cirill betűről a latin betűre átíráskor). Persze ennél bonyolultabb az idegen nevek átírási folyamata, az eredeti, a kérvényben szereplő és a névjegyzékbe felvételt nyert névalak követése alapján. Különösen nagy a nyomás, hogy engedélyezzék az idegen nevek meghonosítását (2017-ben a bejegyzésre javasolt 82 névből 9, 2018-ban a 117 újonnan bejegyzett névből 8 név volt csak magyar eredetű.) A tanulmányban számtalan példa olvasható a gondokra. Ez már önmagában jelzi, hogy divatok, tévésorozatok, dalfesztiválok hatására átalakuló névadási ötletek megítéléséhez nyelvtudományi szakemberekre van szükség, nem bürokratákra.
A névjognak egy másik oldalát elemzi Ugróczky Mária írása (Ugróczky 2020), amely azt a mintegy másfél milliós magyar állampolgárságot nyert és a jövőben már kisebb számban a hatóságnál jelentkező, kettős állampolgárságú személyek „névmagyarosításáról” szól. Mivel a kedvezményes, majd 2011-től az egyszerűsített honosítást a környező országokban és a távolabbi diaszpórában élőknek, leszármazóiknak hozták létre, szinte minden nyelvhez és névadási rendszerhez kell alkalmazkodnia az állampolgársági törvényben szereplő idegen hangzású nevet lecserélő, magyaros vagy a hazai nyelvi környezetbe beilleszthető névformára módosításkor 2001 óta.[16] Ezt megelőzően, már 1989-től a környező országokból Magyarországra bevándorolt, áttelepedett emberek is kaphattak engedélyt magyar/os utónév viselésére, ami bekerült az anyakönyvbe is (például a román Vioricából így lett Ibolya), egyfajta, az OFFI-ra hárult utónév-megfeleltetés szerint, azaz ez nem volt szó szerinti névváltoztatás. Az eltelt évtizedekben soha nem tárgyalták meg nyilvánosan ennek az egyébként más országban ismert, a vándorok beilleszkedését célzó szabálynak az alkalmazhatóságát, gyakorlatát: Pedig csupán a 2011–2018 közti nyolc évben 443 ezer kérelemről kellett dönteni, és a kedvezményes/egyszerűsített honosításban minden második kérelmező élt 2001 óta a névváltoztatás lehetőségével. Az OFFI feladata lett az idegen vagy 1920 óta idegenné vált nevek magyaros alakjának meghatározása, illetve az MTA Nyelvtudományi Intézete, mára ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpontja közreműködésével ebben eljárni.
Az egykori magyar állampolgárságú felmenőkkel rendelkezők vagy valószínűsített magyar származásúak, valamint házastársaik kedvezményes honosításakor (a korábbi magyar állampolgárok visszahonosításkor is) a kérelmet alá kell támasztani. Az állampolgárság (valamikori, felmenőkre kiterjedő) meglétét, és a (valamikori) házasságot okiratokkal kell bizonyítani. A belügyi irattárban 1895 óta minden szükséges okirat – néhány háborús belövéskor elégetteket kivéve – a felmenőkről is rendelkezésre áll, így az eredeti névformákat is ellenőrizni lehet, nem csak a családi kötelékeket egy-egy kérelmezőnél. (Nehezebb ügy a magyarnyelv-tudás ellenőrzése, nem is sokat bíbelődtek annak szabványosításával.) A névmódosítás a születési névre és a házassági névre egyaránt kiterjed, és tucatnyi állam anyakönyvezési jogszabályainak és okiratkiadási gyakorlatának az ismeretében lehet csak meghatározni, hogy a kért név/forma jogszerű-e, lehetséges-e a honosítási eljárás végén. Ha a kérelmező becsatolt irataiból (például régi anyakönyvi kivonata a szülők házassági, vagy a kérelmező magyar hatóság által kiadott születési bizonyítvány) pontosan megállapíthatóak a névformák, úgy az OFFI az anyakönyv fordításában záradékolja a magyar írásmódú megfelelő névalakot. A kormányhivatal aztán mérlegelheti, hogy a cirill betűről latinra átírt Erdeg az Eördög vagy Ördög volt-e eredetileg.
A tanulmány áttekinti, hogy a névmódosítási eljárásban milyen névviselési formákat engedélyezhetnek (saját vagy a felmenő születési családi neve, a többtagú névből vagy a nemre utaló névelem elhagyása, az utónév magyar megfelelője, a házastárs vagy annak felmenője vagy a volt házastárs/felmenője egykori magyar születési családi neve, elhalt anyja nevének magyar nyelven való feltüntetése a hivatalos magyar okiratból átvéve). Példákat olvashatunk arról, miért utasította vissza a kérést a hatóság. Persze a magyar állampolgárság megszerzését követően már egy új eljárásban mégis elérheti, amit szeretne, hiszen bárki kérheti a névváltoztatást. Azt persze nem mindenki méri fel, hogy bármely névmódosítás és névváltoztatás mennyi okmány kiadását, a korábbiak visszaadását, ügyintézést jelent, nem is szólva az eltérő névviselési és leírási különbségekből adódó tévedésekre egy igazgatási, bírósági ügy intézésekor. A kiadvány végén nemcsak szakmai kifejezéseket összegző szószedet szerepel, hanem azoknak a család- és utóneveknek a listája is, amely a környező országok irataiban eredetileg szerepelt, valamint azok magyarosított formája. Ez nemcsak fordítóknak, tolmácsoknak, de regényíróknak, sajtómunkásoknak, családfakutatóknak is hasznos.
Jókai Mór még nem olvashatta ezt a kiadványt, így a Kőszívű ember fiaiban, egy regényes fordulattal Baradlay Ödön a megfeleltetés alapján Edmund lett, és Jenő pedig Eugen, aki a hadbírósági tárgyalásra Edmund helyett kapta az idézést. Jenő ment a vérpadra a bátyja helyett, önként. A név megfeleltetése mégsem a jogászok, hanem sokkal inkább a nyelvészek kompetenciája. A bemutatott névjogi korlátok miatt a névviselés jogilag is köti az embert, azaz a név kötelez.
Források
Császár Mátyás (2012) A nemzetközi magánjogi közrend megjelenési formái és értelmezése a közrendbe ütközést megállapító bírósági ítéletekben. Miskolci Jogi Szemle 7. évf. 1. sz. 70–89.
Kántor Ákos (2020) Az állami nyelvi közvetítéssel összefüggő közfeladatok ellátásának fejlődése. In: Németh Gabriella (szerk.): A névmódosítás mint közfeladat. Budapest: Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. 61–76.
Megyeri-Pálffi Zoltán (2013) Név és jog. A névviselés szabályozásának fejlődése Magyarországon. Budapest: Gondolat.
Németh Gabriella (szerk.) (2020) A névmódosítás mint közfeladat. Budapest: Országos Fordító -és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.
Raátz Judit (2020) Az idegen nevek átírásának és a magyar alakkal történő megfeleltetésének kérdései és nehézségei. In: Németh Gabriella (szerk.): A névmódosítás mint közfeladat. Budapest: Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. 44–60.
Szuromi Szabolcs (2020) „Egyházi anyakönyvek” in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Egyházjog rovat, rovatszerkesztő: Szuromi Szabolcs) http://ijoten.hu/szocikk/egyhazi-anyakonyvek [4] pont.
Ugróczky Mária (2020) A névmódosításra vonatkozó joganyagról és a jogalkalmazói gyakorlatról. In: Németh Gabriella (szerk.): A névmódosítás mint közfeladat. Budapest: Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. 15–43.
Tóth Judit
egyetemi docens,
Szegedi Tudományegyetem ÁJTK,
Alkotmányjogi Tanszék
[1] 2022. október 20-án szervezett konferenciát az egyéni nemzetiségi névhasználatról az AJBH Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó alapjogi biztos helyettese és az Eötvös Loránd Kutató Hálózat (ELKH) Nyelvtudományi Kutatóközpont.
[2] 2013. évi CLVII. törvény és 2012. évi CCXIX. törvény.
[3] 2011. évi CLXXV. törvény és 2013. évi V. törvény 3:6. §, 2011. évi CCIV. törvény, 2019. évi LXXX. törvény.
[4] Civil Szervezetek Országos Névjegyzékének közzététel-keresője: https://birosag.hu/en/kozzetetel-kereso
[5] 58/2001. (XII. 7.) AB határozat.
[6] 2010. évi I. törvény, 1992. évi LXVI. törvény, 101/1998. (V. 22.) Korm. rendelet, 414/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet, 2016. évi CL. törvény, 1993. évi LV. törvény.
[7] 2017. évi LXXVIII. törvény értelmében.
[8] 2017. évi XXVIII. törvény, 16. §.
[9] Különösen a külföldi határozatok elismerése és a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése kapcsán, ld. Császár 2012.
[11] Például a 2017. évi CXVIII. törvény kimondja, hogy apaság bírósági elismerése és apasági vélelem megdöntése miatt indult perben a gyermek családi névviseléséről a felek megállapodhatnak, bár érdekütközés jócskán van közöttük, amely háttérbe szoríthatja a gyermek legjobb érdekét. A 2016. évi CXXX. törvény szerint a házastárs tartására és a házastárs névviseléstől való eltiltására vonatkozó kereset összekapcsolható, de ez utóbbi házassági perben is előterjeszthető, nyilván a felek közti konszenzus teljes hiányában is.
[12] 3/2021. Elvi állásfoglalás a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználatról. Budapest, 2021. július 28.
https://nemzetisegijogok.hu/documents/2657648/4166042/3_2021.+elvi+%C3%A1ll%C3%A1sfoglal%C3%A1s+a+nemzetis%C3%A9gi+nyelven+val%C3%B3+egy%C3%A9ni+n%C3%A9vhaszn%C3%A1latr%C3%B3l.pdf/36823cc6-106d-ab9e-6a2e-df9fdce0dee2?version=1.1&t=1641388115648
[13] Prószéky Gábor, Raátz Judit, Borbély Anna, Baukó János, Erb Mária, Lásztity Péró, illetve Lénárdné Szabó Zsuzsanna, Mezei Virág, Ugróczky Mária.
[14] 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet a magyar állampolgárságról szóló törvény végrehajtásáról, 13/A. §.
[15] Az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont által anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzéke http://www.nytud.mta.hu/oszt/nyelvmuvelo/utonevek/index.html
[16] A 2001. évi XXXII. törvény módosította ily módon a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvényt.
