1. A nyelv pragmatikai feldúsításáról
A nyelvi pragmatika kutatási eredményeit felhasználó amerikai jogelmélet egyik iskolapéldája a következő beszédszituációt idézi fel. A rendőr közúti ellenőrzés során megállítja a személygépkocsit, majd megkérdezi: „A csomagtartó nyitható?”[1] (Solan–Tiersma 2005: 24) A kérdés címzettje tudni fogja, hogy a rendőr nem az autó műszaki jellemzőjére kíváncsi, és azt is, hogy a kérdés nyelvtani értelme irreleváns a rendőri intézkedés szempontjából. Fel fogja ismerni, hogy a kérdés az intézkedés céljába illeszkedik és azt szolgálja, hogy a rendőr engedélyt kérjen a gépkocsi átvizsgálására. E kommunikációs helyzet éppen azáltal válna abszurddá, ha a vezető a nyelvtani tartalomból indulna ki és a válaszában a gépkocsi műszaki jellemzőit firtatná. Valahogy így: „Uram, az 1967-es évjáratokhoz még nem gyártottak nyitható csomagtartót.”
A nyelvi pragmatikai kutatások arra a kérdésre keresik a választ, hogy az ilyen esetekben hogyan nem értjük félre egymást. Peter M. Tiersma nyelvész szerint a fenti szituációban a vezető azért tudhatja, hogy az elhangzott mondat miként értendő, mert észszerű nyelvi cselekvést feltételez a rendőr részéről. Azt feltételezi, hogy a rendőr a céljába illeszkedő releváns mondatokat használ. Mi másért tenne fel ilyen kérdést egy ilyen szituációban, ha nem azért, hogy betekintsen a csomagtartóba? Másképpen szólva – érvel Tiersma –, a vezető abból indul ki, hogy a rendőr betartja a társalgás „Légy releváns!” maximáját. …
Tahin Szabolcs
bíró,
Zalaegerszegi Járásbíróság
doktorandusz,
Károli Gáspár Református Egyetem,
Állam- és Jogtudományi Kar,
Doktori Iskola
[1] Az eredeti angol szövegben a kérdés így szól: „Does the trunk open?”
