2019. évfolyam / 2019/1.

A jogalkotásról az olasz jogi szaknyelv tükrében

Kattintson a Fullscreen ikonrafullscressn , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

 

1. Jogalkotás a 21. században

A jogalkotás az állam egyik lényeges alaptevékenysége, amely során meghatározza azokat az elveket, irányokat, szabályokat, amelyeket a békés társadalmi együttélés érdekében be kell tartani, illetve amelyek mentén a politikai döntéshozó a vonatkozó – gazdaság-, szociális, egészségügyi stb. – politikáját meg tudja valósítani. A jogalkotás folyamata – legyen szó állami, állam feletti vagy alatti szintről – meglehetősen összetett eljárás, amely során egyszerre kell érvényesülnie a formális és tartalmi szempontoknak. Ezek együttes érvényesülése biztosítja a sikeres jogalkotást, a minőségi jogszabály létrehozását. E tartalmi és minőségi követelmények közül kiemelendő a megfelelő és következetes terminushasználat (terminológiai pontosság kritériuma), a jogrendszer által elvárt transzparencia, a jogelveknek és a jogrendszer normáinak való megfeleltetés (koherencia kritériuma), valamint a jogalkotás során jelentkező konzultáció (Vö. Drinóczi 2012: 60–72) kritériuma.[1] Ezzel szemben a formai kritériumok elsődlegesen a jogszabály-szerkesztés követelményeinél érhetőek tetten, úgy mint a jogszabályok nyelvtani helyessége, megfelelő tagolása és számozása, továbbá a jogszabályi környezet által elvárt megfelelő nyelvezet és regiszter alkalmazása.

Jelen tanulmány a jogalkotás kérdéskörét, annak tartalmi és formai kritériumait a középpontba helyezve kíván rövid áttekintést adni az olasz jogi szaknyelv napjainkban tapasztalható dinamikus változásairól. Egy elsődlegesen zártnak feltételezett, részleteiben kidolgozott terminológiai rendszerrel rendelkező, a római jog sajátosságait napjainkban is viselő olasz nyelv rengeteg meglepetést tartogat a jogtudós, a terminológus és a fordító számára.

2. Nemzeti szabályozás és nyelvi megformálás

A nemzeti szabályozás hatékonyságának előkérdése, hogy az képes-e önálló fogalmiságot létrehozni, azt elfogadtatni és nyelvileg minden kétséget kizáróan megjeleníteni. A magát önállónak tekintő jogrendszer fogalmi önállóságának záloga tehát a nyelvi egyértelműség, amit számos, a nemzeti jogon belüli, illetve attól független tényező, adottság befolyásol (Vö: Somssich 2012: 21–32). Ezen tényezők több szempont alapján is csoportosíthatók. Az adott állam hivatalos nyelve(i) által hordozott jogi üzenet tartalmi egyenértékűségének biztosítása a nyelv(ek)hez tapadó jogrendszer(ek) számából következő kockázati elemen kívül alapvetően három tényező függvénye. Az első, a nemzeteken átívelő terminológiai kérdés, amely az Európai Unió tagországainak egyre növekvő számából, valamint az Európai Unió saját jogi hagyományából következő sajátos jogintézmények, jogi fogalmak szükségszerű nemzeti átültetését kívánja meg. Ez egyszerre követeli meg a jogharmonizáció és a nemzeti fogalmi rendszer áttekintését, szükség esetén átalakítását, javítását. Kérdésként merül fel, hogy behatárolhatóak-e, elkülöníthetőek-e azok a jogterületek, ahol a nemzeti jogi hagyományok elsődlegességet élveznek, valamint azonosíthatóak-e azok, amelyek esetében az európai uniós jognak kell a nemzeti jogfogalmaktól élesen elválasztva új, egyértelmű fogalmakat alkotnia. Ezen kérdéskörök megválaszolása után, harmadrészt, a tartalmi megfeleltetés lehetősége, a nemzeti nyelvpolitika, a minőségi jogalkotás szintje és a politikai szándék együttes tényezője határozza meg a jogrendszer fogalmi önállóságát és annak kidolgozottságát.

Jelen tanulmányban a harmadik, nemzeti szint sajátosságait mutatom be az olasz jogi szaknyelven keresztül. Mint arra Somssich (2007: 18) rámutat, a jog az érvényesülési területén felmerülő helyzetekre kíván normatív választ adni, nyelvének terminológiája ehhez a jogi szükséglethez igazodik. A nyelv és jog ilyen mély összefonódása egyértelműsíti, hogy a jogi fogalmak saját megnyilvánulási környezetük által determináltak, értelmezésük annak figyelembevételével lehetséges. Ennek oka, hogy a nemzeti jogszabályok elkészítése során cél a jogalkotó szándékának sikeres átültetése, az ehhez szükséges szabályozás céljának, elveinek és normatív eszközeinek közérthető meghatározása. Ide sorolható továbbá a sikeres jogalkotói szándék megvalósításához szükséges szabályozási hatáskör és szintek megállapítása a szabályozás funkciójának és céljának figyelembevételével. A jogalkotói akarat sikeres közléséhez minden esetben szükséges a nyelvi előkészület (aktuális fogalmi rendszer áttekintése), az adatgyűjtés (új fogalmak leírása és definiálása) és mérlegelés (az új és régi jogi fogalmak összevetése) kívánalmának biztosítása, a jogalkotás során való alkalmazása. A jogi kultúrákban rejlő különbségek kiütköznek a kifejezetten az egyes nemzeti jogrendszerekre jellemző jogi fogalmak használatában (Sacco 1999: 163–164), de fellelhetőek a jogrendszerekben általában jelen lévő,[2] viszont némileg eltérő tartalmú jogi fogalmak esetében is (Somssich 2007: 19). Ez utóbbiak jelentenek igazán nagy kihívást a fogalmi megfeleltetés terén. A jogi fogalmak vizsgálatának és harmonizációjának tehát nem rendszerfüggetlen, hanem rendszer-összehasonlító alapokon kell nyugodnia.

A jogalkotói hatásköröket elemezve általánosságban megállapítható, hogy a sikeres és minőségi jogalkotás előfeltétele, hogy a jogot mint rendszert, viszonylagosan nyitottnak, ebből következően alakíthatónak és javíthatónak fogadjuk el. Másik előfeltételként állapítható meg a jogalkotás rendszer- és szabályszerűsége, ebből következően a létrehozott jogszabályok rendszerbe helyezhetősége. E szabályszerűség kiemelt fontossága a jogalkotás logikájában érhető tetten, amely feltételezi a hibás jogszabályok célzott javítását, átalakíthatóságát a jogalkotói akaratnak és a jogi normákat kiváltó és működésüket befolyásoló társadalmi-gazdasági-politikai viszonyoknak megfelelően. A jogalkotó számára kihívásként jelentkezik az életviszonyok növekvő komplexitása, a tudomány és a technika gyors fejlődése, ami gyors állami szabályozási reakciót feltételez. Ez óhatatlanul több és több szabályozáshoz vezet, amely szükségességét tovább növeli az a jelenség is, hogy a politikai irányváltásokat is új jogszabályok alkotása kíséri. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a jogrend dinamikus, állandó változásban van, illetve a joganyag egyre részletezőbbé válik (Petrétei 2009: 158). Nincs ez másképp az olasz jogi szaknyelv és terminológia esetében sem. A következőkben e változásokat, a nemzeti és uniós terminológia együttélését, egymásra hatását, valamint az olasz nyelven belül létrejövő nyelvi és formai változásokat mutatom be, napjaink olasz jogszabályaiból vett példák segítségével.

3. A nemzeti és európai uniós jogalkotás: nyelvi sajátosságok

3.1. Az európai uniós nyelvhasználat hatásai az olasz nemzeti jogi szaknyelvre

Mindezen folyamatok, eljárások, jogalkotási lépések szükségképpen igényelnek egyfajta inter- és multidiszciplináris megközelítést. A nemzeti jogi szaknyelvek vizsgálatában a nyelvtudományok mint jogon túli tudományterületek legújabb eredményei is felhasználhatóak annak tudományos megalapozottsága, tartalmának és folyamatának életszerűbbé tétele érdekében (Vö. Drinóczi–Petrétei 2004). Ezek közül kiemelkedik a tartalmi és szerkezeti sajátosságok vizsgálatával, rendszerezésével foglalkozó terminológiatudomány, illetve a többnyelvűség feltételei között alkalmazott kontrasztív terminológia és a fordítástudomány. Vitathatatlan, hogy a jogi fogalmazás a jog és a nyelv területéhez egyaránt kötődik (Szabó 2002: 115). Előbbihez a tartalma, a nyelvhez pedig a kifejeződése miatt kapcsolódik. A jog tartalma a szabályozási alapot szolgáló társadalmi-gazdasági viszonyok változását követi, a nyelvezete pedig a joggal együtt fejlődik. A fejlődés során új fogalmak születnek, amelyek új terminusokat igényelnek (Drinóczi–Petrétei 2004: 315). Ezen megállapítás hatványozottan igaz az Európai Unió és a nemzeti nyelvek kapcsolatára, az európai többnyelvűség által létrehozott uniós szaknyelv nemzeti nyelvbe való átültetése során.

Az Európai Unió kulturális és nyelvi sokféleségét tükröző többnyelvűség szilárd alapokon nyugszik az európai szerződésekben. Az a demokratikus elv, amely egyúttal biztosítja az uniós polgárok számára az európai intézmények működésének, felépítésének és jogalkotói munkájának a könnyebb elérhetőségét és átláthatóságát, komoly értelmezési problémákat okoz az egyes nemzeti nyelveken belül. Ezek a felülről érkező változások – a nemzeti nyelvek terminológiai rendszerét vizsgálva – először a nyelvek helyzetében hoznak változásokat. Ezt követően előbb a nyelvhasználatra, majd a beszélők anyanyelvi kompetenciájára, végül pedig a nyelvre magára hatnak módosítólag (Kiss 2005: 13).

Ezt a változást példázzák az olasz provvedimento d’urgenza (sürgősségi intézkedés) és a disposizione temporanea (átmeneti intézkedés)[3] terminusok is. Míg előbbi esetében az olasz jogi terminológiában egyértelműen definiált terminusról van szó: az olasz polgári perrendtartás 700. cikke, az úgynevezett óvintézkedésekkel összefüggésben, a sürgősségi intézkedésekre az alábbi meghatározást adja:

Fuori dei casi regolati nelle precedenti sezioni di questo capo, chi ha fondato motivo di temere che durante il tempo occorrente per far valere il suo diritto in via ordinaria […], può chiedere con ricorso al giudice i provvedimenti d’urgenza […].[4]

Ezzel szemben a disposizione temporanea előbb az osztrák, majd az európai uniós jogfelfogásnak megfelelően került az olasz jogi szaknyelvbe, sokkal általánosabb jelentést tulajdonítva így a terminusnak. Ebből következően a rendelkezést mint jogi fogalmat nemzeti szinten alapvetően a provvedimento jelöli, míg az uniós jogszabályok és irányelvek[5] olasz nyelvű fordításában megjelenő rendelkezést már a disposizione terminus jelzi. Magyarra fordításuk is komoly értelmezési folyamat után lehetséges csak. Jelentésük pontos feltárásának zálogaként jelentkezik a jogbiztonság megtartása, a tartalmi megfelelőség, érthetőség, kifejezőerő, adekvátság, valamint a konzekvens nemzeti, nemzetek közötti vagy nemzetközi szinten történő megjelenítés.

Hasonló összetettséget, a nemzeti és az uniós nyelvhasználatból eredő eltérést tapasztalhatunk a respon­sabile terminus elemzésénél is. Ebben az esetben azonban ugyanazt a terminust használják a nemzeti és az uniós jogfogalom leírására. Mint arra Ciriello (1998–99: 4) felhívja a figyelmet, a személyes adatok védelme (tutela dei dati personali) terén például a felelős (responsabile) terminus két külön fogalmat jelöl, nemzeti és közösségi szinten. Az olasz jog esetében a felelős személy lehet természetes személy, jogi személy, közigazgatási vagy bármely más szerv, egyesület vagy szervezet, amelyet a tulajdonos a személyes adatok feldolgozására kijelölt. Ezzel szemben az EGK-irányelv esetében az adatkezelő az a szerv vagy személy, aki egybeesik a tulajdonossal (Ciriello 1998–99: 6). Ezt a kettőséget oldja fel részletei­ben az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet). Ezen rendelet (74)–(82) pontjai már nagyban hasonlítanak az olasz adatkezelő (felelős / responsabile) terminus meghatározásához. E terminusok sikeres megalkotása és definiálása, a nemzeti jogterminológiai rendszerbe való bevezetésük, illetve a többnyelvűség esetén a pontos megfeleltetésük garantálja a jogalkotói akarat sikeres közlését, ebből következően a megfelelő jogalkalmazást és jogi hatás kiváltását. Ezen kritériumok figyelmen kívül hagyása komoly jogértelmezési problémákhoz vezethet, amely kihatással lehet a nemzeti jog alkalmazhatóságára és transzparenciájának megítélésére is.

3.2. Társadalmi és kulturális tényezők az olasz jogi szaknyelvben

A joghoz való hozzáférés, a joghasználat és a jogkövetés kérdéskörét vizsgálva fontos, hogy a jogi norma tartalma egyértelmű és kiszámítható legyen. Ha a hozzáférés nem valósul meg, vagy a jogszabály szövegezése nem egyértelmű, tehát a jog nem ismerhető meg, sérül az egyén (alap)joga, a jogkövetés követelménye, valamint a jogalkotó akaratának továbbadása. Az olasz jogi szaknyelvet vizsgálva gyakori példaként említik az összetett terminusok rövidített vagy hétköznapi formájának alkalmazásából eredő értelmezési problémát. Matematikai példával illusztrálva az alábbi formában tehetjük fel a kérdést: az X terminus önálló terminusként értelmezhető-e, avagy egy Y terminus esetleges variánsa? A leggyakoribb példa erre a Codice di procedure civile (Polgári perrendtartás) által az eljárás felfüggesztésére és szünetelésére, és annak módjának meghatározására használt sospen­sione necessaria (abszolút felfüggesztés)[6] és a sospensione su istanza delle parti (ügyfél kérelmére történő felfüggesztés) (sospension volontaria) (relatív felfüggesztés)[7] terminusok helyett az általános sospenso del processo (az eljárás felfüggesztése) kifejezés alkalmazása, amely bármilyen jogi eljárás, folyamat felfüggesztését írja le.[8] A magyar szabályozáshoz hasonlóan az olasz is részleteiben kitér az eljárás felfüggesztésének feltételeire, valamint annak speciális eseteire. Mindezt a terminológiára vonatkoztatva megállapíthatjuk, hogy míg nemzeti szinten főleg a harmonizációs folyamatok és a különböző jogágak között való terminológiai tisztázás kerül a középpontba, addig a nemzetek közötti tudástranszfer az eltérő jogi berendezkedésből fakadóan a terminusok ekvivalenciájának meghatározására irányítja a figyelmet.

Minden állam jogrendszere saját, jól strukturált fogalmi rendszerrel rendelkezik. A rendszerben található, pontosan definiált terminusok mindegyike kulturális, történelmi, társadalmi és gazdasági tényezők által motivált, így azokat csak az adott jogrendszeren belül lehet egyértelműen értelmezni. Kulturális beágyazottságuk vagy éppen jogi szabályozottságuk miatt a különböző államok igen különböző fogalmi rendszerekkel rendelkezhetnek. Az olasz jogi fogalmi rendszert tovább vizsgálva, azon belül is találhatunk olyan terminusokat, amelyek ugyanazt a fogalmat fedik le: buon costume (jó erkölcs), buona fede (jóhiszeműség), diligenza (jóhiszeműség). A jogi terminológia és az adott állam jogrendszerének ilyen szoros összefüggése, továbbá a fogalmi rendszerek kulturális kötöttsége számos szinonimát eredményezhet, amelyekre a különböző jogágak alábbi megoldásait találjuk.

A modern igazságszolgáltatás szakértők nélkül aligha működhetne eredményesen (Bakonyi 2018: 3). A szakértőre mint eljárásjogi intézményre vonatkozó alapvető rendelkezések ennek megfelelően helyet kaptak az olasz büntető-, polgári, államigazgatási, munkaügyi stb. eljárási jogszabályokban. Míg a büntetőeljárásban azonban a perizia (szakértői vélemény vagy szakvélemény), addig a polgári eljárásban a consulenza tecnica (szakvélemény, szakmai vélemény) terminus a használatos. Joggal gondolhatnánk, hogy a perizia terminus sokkal szűkebb fogalmat jelöl, azonban a különböző szakvélemények megnevezéseit vizsgálva hasonlóan tág fogalmi mezőt találunk, mint a consulena tecnicaesetében: perizia psichiatria (elmeorvosi szakvélemény), perizia calligrafica (írásszakértői vélemény), perizia fiscale (adótanácsadás).

A terminológiai rendszer egy nyelven történő pontos leírásának további feltétele az adott szakterület terminusainak alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyainak meghatározása, pontos definícióval való ellátása és terminológiai rendszerbe történő állítása. Természetesen az egyes nyelvekhez kötődő fogalmi rendszerek felépítése szorosan tapad az adott állam sajátosságaihoz, társadalmi berendezkedéséhez, hagyományaihoz és kultúrájához. Fontos megjegyezni azonban, hogy az egyes nyelveken belüli és a különböző nyelvek közötti egyértelmű fogalommeghatározás és terminus-hozzárendelés jogi érdek. Az egynyelvű összehasonlító terminológiai munka legfőbb eredményeként különböző fogalmi kapcsolatok tárhatóak fel az egyes jogágak között. Fontos megjegyezni azonban, hogy amikor jogi terminológiáról van szó, a nyelvtudománynak és a terminológiatudománynak alkalmazkodnia kell a jogtudomány sajátosságaihoz.

3.3. A jog hatékonysága az olasz jogi szaknyelvben

A jogszabályok érthetősége és helyes végrehajtása érdekében alapvető fontosságúak a társadalmi és kulturális tényezők. A megalkotott új jogszabályoknak illeszkedniük kell a jogrendszerbe. Ezen kívánalom akkor teljesülhet, ha a jogszabályalkotás következetes módon, a rá vonatkozó egységes elvekkel összhangban zajlik. Ezek mellett azonban nagy hatással vannak a jogszabály érthetőségére és céljára az ún. társadalmi és kulturális tényezők. Drinóczi és Petrétei mindezt az alábbiként foglalja össze: valamennyi újonnan alkotott jogszabálynak a már meglévő társadalmi viszonyban kell realizálódnia, és elnyerni életképességét (Drinóczi–Petrétei 2004: 114). Éppen ezért a jogszabályokat úgy kell megszerkeszteni, hogy címzettjének ne legyen kétsége az azokból eredő jogokat és kötelezettségeket illetően. A jogszabályok címzetti köre több csoportra osztható, az egyénektől egészen az egy-egy kisebb terület szakértőiig. Emiatt minden címzetti kör részéről jogos elvárás, hogy a jogszabályok számukra érthető nyelvezettel készüljenek el. A cél – az adott állam kulturálisan kötött, egyedi terminológiájának figyelembevételével – olyan jogszabályok alkotása, amelyek megfelelnek az adott állam társadalmi és kulturális elvárásainak, illetve jogalkotói stílusának. Minden állam társadalmi viszonyainak hálózata határozza meg a társadalom struktúráját és jogi szabályozásának főbb határait. A társadalmi berendezkedésen túl fontos szerepet játszik a kultúra is. A társadalom és a kultúra azonos terjedelmű fogalmak, sőt voltaképpen a mögöttük álló valóság is ugyanaz, csak különböző oldalról szemlélik azt (Vitányi 2016). A kultúra szerepe a jogalkotásban valamiféle kötőanyagként azonosítható, mint az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége (értékteremtő jelleg), amely jelen van a valóság hasonló értelmezésében és felfogásában (közös nemzettudat). A jog hatékonysága így nagyban függ a társadalom kulturális kontextusába való beilleszkedésétől és annak sikerességétől. Így kijelenthető, hogy a kultúra és a társadalom között olyan állandó kölcsönhatás áll fenn, amely folyamatos hatást gyakorol a jogra és annak fejlődésére (vö. Visegrády 1997). Ez a szoros összefüggés az alábbiakban írható le: „a jog egyik összetevője az adott társadalom kultúrájának, másfelől pedig nincs olyan jog vagy jogrendszer sem, amelyet nem hatna át a társadalom kultúrája” (Somssich 2007: 19). A fentebb már említett római jog, a kultúra és társadalom kölcsönhatása érhető tetten az alábbi példán is.

Az olasz munkajogi szabályozásokat vizsgálva találjuk az alábbi kifejezéseket: licenziamento ad nutum (indoklási kötelezettség nélküli felmondás), licenziamento per giusta causa (rendkívüli felmondás) és a licenziamento per giustificato motivo (rendkívüli felmondás).Az 1990. évi 108. törvény módosítása az alábbi feltételeket szabta az indoklás nélküli felmondáshoz (licenziamento ad nutum): a munkáltató a határozatot indoklás nélkül, írásban közölve, csak a következő kategóriák esetében bocsáthatja el a munkavállalót (Codice civile 2118. cikk): háztartási munkavállalók; azon dolgozók, akik elérték a nyugdíjkorhatárt; a próbaidőn lévő munkavállalók (legfeljebb hat hónapig), vezetők; hivatásos sportolók és gyakornokok (a szakmai gyakorlat lejártával).[9] Ezen kategóriák közül kiemelkedik a nyugdíjkorhatár elérésére vonatkozó speciális nemzeti szabályozás, amely az alábbit állapítja meg: ha a munkaszerződéssel rendelkező személy eléri a nyugdíjkorhatárt, a munkáltató indoklás nélkül elbocsáthatja (licenziabile senza giustacausa).[10] Ebben az esetben a munkavállaló indoklás nélkül elbocsáthatóvá válik a törvény által szabályozott keretek között. Emellett találjuk a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó licenziamento per giusta causa (rendkívüli felmondás) és a licenziamento per giustificato motivo (rendkívüli, indokolt munkáltatói felmondás) jogintézményét, amelyek megértéséhez a két fogalom részletes elemzése szükséges.

A licenziamento per gusta causa a magyar rendkívüli felmondás jogintézményének feleltethető meg. Ebben az esetben a magyar jogi berendezkedéshez hasonlóan a munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással szünteti meg. Az okokat vizsgálva azonban az olasz szabályozás több, a magyar jogszabályban nem, vagy csak implicit módon említett okot említ. Míg a magyar jogszabály alapvetően általános megfogalmazást ad ezen jogintézmény értelmezésére, például: a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben történő megszegése, avagy olyan magatartás tanúsítása, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi, addig az olasz jogszabály értelmezését, valamint különböző bírói döntéseket olvasva az alábbi főbb kritériumokat találjuk a licenziamento per giusta causát illetően: a munkafelvétel megtagadása (ingiustificato rifiuto di lavorare); jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés (sottrazione indebita di beni aziendali);kábítószer vagy alkohol hatása alatt történő munkavégzés (presentarsi al lavoro in stato di alterazione psichica per aver assunto alcolici o sostanze stupefacenti); telefon használata munkaidőben (uso del telefono durante l’orario di lavoro); ismétlődő késések (ritardi ripetuti sul posto di lavoro); a munkáltató rossz hírnevének keltése (rágalmazás), akár a Facebookon keresztül is (diffamazione nei confronti dell’azienda, anche se per mezzo di Facebook). Ezen olasz kritériumokat nézve a rendkívüli felmondás komoly jogosítványt ad a munkáltató kezébe, azonban e jog gyakorlásának szigorú feltételei vannak.[11] Mégis meglepő, hogy a gazdasági, társadalmi és technológiai fejlődés által előidézett új életkörülmények (internet, Facebook) milyen veszélyt jelenthetnek a munkavállalók számára, valamint a nemzeti jogi szaknyelv milyen gyors ütemben alkalmazkodik az új jelenségekhez. Ennek oka, hogy a szaknyelv mindig objektív alapú, valamiféle reális társadalmi valósághoz, ismeretághoz, mesterséghez, foglalkozáshoz vagy tudományhoz kapcsolódik. Nem a nyelvi kontextus, hanem a nyelven kívüli tényezők határozzák meg. Ez az objektivitás fedezhető fel az előző felsorolásban is.

A licenziamento per giusta causa olyan tényállás esetén lehetséges, amely lehetetlenné teszi a munkaviszony folytatását, ezzel szemben licenziamento per giustificato motivo akkor következik be, ha felszámolási vagy csődeljárás folyik a munkáltatóval szemben, a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik vagy a munkavállaló szerződéses kötelezettségeinek jelentős megsértése állapítható meg. Mindezt az 1996. július 15-i, 604. sz. törvény (3) cikke az alábbiként foglalja össze:

Il licenziamento per giustificato motivo con preavviso è determinato da un notevole inadempimento degli obblighi contrattuali del prestatore di lavoro ovvero da ragioni inerenti all’attività produttiva, all’organizzazione del lavoro e al regolare funzionamento di essa.[12]

A törvény továbbá különbséget tesz a munkáltató és a munkavállaló felelősségéből eredő munkaviszony megszüntetése között is. Amennyiben a munkavállaló szerződéses kötelezettségeinek jelentős megszegése, azaz a munkavállaló felelőssége állapítható meg, abban az esetben a törvény a Licenziamento per Giustificato Motivo Soggettivo, azaz a szubjektív jelzőt használja, kiemelve a felmondást és jelezve a felmondás körülményét. Ezzel szemben, amikor a munkáltató felelőssége vagy a munkavégzést ellehetetlenítő körülmény áll fenn, a törvény a Licenziamento per Giustificato Motivo Oggettivo terminust használja, a felmondás objektív jellegére utalva.

4. Összefoglalás

Az olasz jogi szaknyelv vizsgálata szükségessé teszi a nyelvrendszer egészének az ismeretét, ugyanis bármely kiragadott nyelvváltozat a többi nyelvváltozattal és a nyelv egészével szoros kapcsolatban van, jellemzőit csak ebben az összefüggésben lehet hitelesen megadni (Fóris 2010: 427). Ebből következően az olasz jogi szaknyelv szükségszerűen tükrözi a valóságot, egy adott társadalom mindenkori állapotát, politikai, gazdasági, kulturális, tudományos-műszaki szintjét és differenciáltságát, egyben nyelvi gazdagságát is. Ezt láthatjuk a bemutatott példákon keresztül is.

A szaknyelvnek a közlést és a megértést pontosan és félreérthetetlenül kell biztosítania. E kívánalom a jogbiztonság elvével azonosítható, amely a jogalkalmazás módját kiszámíthatóvá és következetessé teszi. Ebből következően az elfogadott jogszabályokat érthető és következetes módon kell, hogy kidolgozzák, biztosítva egyúttal, hogy az egyének és a gazdasági szereplők megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket.

A terminusok pontatlan használata, a kifejezési készség hiánya, a rossz vagy pontatlan definíció a jogi tartalom pontos továbbítását akadályozzák. A helytelen fogalmazás nemcsak a nyelvhelyességet sérti, hanem a jogi nyelv esetében megakadályozza a jogi cél elérését, sőt a jogalkotás és a jogalkalmazás tekintélyét is csorbítja. Mindezeket alapvetően az egyes államok belső jogának sajátossága, és az erre épülő jogi terminusok rendszerkötöttsége indokolja, ami a nem megfelelő használat esetében jogalkalmazási és -értelmezési problémákat okozhat.

Irodalomjegyzék

Bakonyi M. (2018): A szakvélemény szabályozása az új büntetőeljárási törvényben. In: Büntetőjogi Szemle. 7. évf. 1. sz. 3–15.

Ciriello, A. (1998–99): Tutela dei dati personali in Italia, Paesi Bassi e Regno Unito: un’indagine non pubblicata. Trieste: Università degli Studi di Trieste.

Drinóczi T. – Petrétei J. (2004): Jogalkotástan. Budapest–Pécs: Dialóg Campus Kiadó.

Drinóczi T. (2012): Alkotmányos párbeszéd-elméletek. In: Ádám A. (szerk.): Jura 18. évf. 2. szám. 60–73.

Drinóczi T. (2018): Többszintű alkotmányosság működésben – alkotmányos párbeszéd Magyarországon. Akadémiai doktori értekezés.
http://real-d.mtak.hu/863/7/dc_1051_15_doktori_mu.pdf

Kiss J. (2005): A magyar nyelv és az Európai Unió In: Magyar Nyelvőr. 129. évf. 1. sz. 12–30.

Fóris Á. (2010): A szaknyelvkutatás modelljei és módszerei: szociolingvisztikai megközelítés. Magyar Nyelv. 106. évf. 4. szám. 424–439.

Petrétei J. (2009): Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Budapest–Pécs: Dialóg Campus Kiadó.

Sacco, R. (1999): Langue et Droit. In: Sacco, R. – Castellani, L. (eds.): Les multiples langues du droit européen uniforme. Torino: L’Harmattan Italia. 163–185.

Somssich R. (2007): Az európai közösségi jog fogalmainak nyelvi megjelenítése, különös tekintettel az európai magánjogra. Doktori disszertáció.
http://www.ajk.elte.hu/file/AJKDI_SomssichReka_dis.pdf

Somssich R. (2012): Ekvivalencia az uniós jog és nemzeti jog fogalmainak szintjén. In: Dróth J. (szerk.): Szaknyelv és szakfordítás: Tanulmányok a szakfordítás és a fordítóképzés aktuális témáiról. Gödöllő: Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. 21–32.

Szabó M. (2002): Kommunikáció általában és a jogban. Miskolc: Bíbor Kiadó.

Visegrády A. (1997): A jog hatékonysága. Budapest: UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft.

Vitányi I. (2016): A kultúra szerepe a társadalomban és a demokráciában. In: Beszélő Online. http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/a-kultura-szerepe-a-tarsadalomban-es-a-demokraciaban

Jogszabályok

Eljárás felfüggesztésére és szünetelésére vonatkozó szabályok – Regola sospensione – Cassazione civile sez. VI 23 marzo 2015 n. 5808

Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete

Olasz Polgári Törvénykönvy – Codice Civile

Olasz Munka Törvénykönyve – Codice del lavoro

Olasz 2011. évi 214. sz. törvény http://www.lexitalia.it/leggi/2011-214.pdf

 

 

NOVÁK BARNABÁS
doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem ÁJK Alkotmányjogi Tanszék,
a Termik Kutatócsoport tagja

 


[1] Hasonló kritériumokat találunk a Francia Emberi Jogok Nemzeti Tanácsadási Bizottság által 2010-ben Avis sur l’élaboraton de la loi címmel kiadott állásfoglalásában is.
http://www.cncdh.fr/sites/default/files/10.04.15_avis_elaboration_des_lois.pdf

[2] Értsd például a cserbenhagyás, mint közlekedési bűncselekmény (Btk. 239. §) komplex jogi tárgya, elkövetési magatartás formája, szándéka, megvalósulásának körülményei, büntetési tétele stb.

[3] Átmeneti rendelkezés / ideiglenes rendelkezés / időszakos rendelkezés

[4] A jelen szakasz előző fejezeteiben szabályozott eseteken kívül, ha az érintett indokoltan tart attól, hogy jogai érvényesítésére, kötelezettségei teljesítésére rendes eljárásban nincs lehetősége […], sürgős intézkedésekre kérheti a bírót […].

[5] Például: 2009. december 17-én benyújtott kereset – Európai Bizottság kontra Észt Köztársaság: https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2010:063:0026:0027:IT:PDF

[6] Art 295 Codice di procedura civile.

[7] Art 296 Codice di procedura civile.

[8] Részletesen: Regola sospensione – Cassazione civile sez. VI 23 marzo 2015 n. 5808.

[9] Ez alól kivételt képeznek (felmondási védelem) a kevesebb mint 35 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok, valamint a kevesebb mint 15 főt alkalmazó üzemek.

[10] Ennek kivételeiről és speciális rendelkezéseiről lásd Legge n. 214 del 2011.

[11] Art. 2119 del Codice Civile.

[12] Az indokolt okból történő felmondás – felmondási idő megállapításával – a munkavállaló szerződéses kötelezettségeinek jelentős megsértése, vagy a termelési tevékenységhez kapcsolódó okok, vagy a munkaszervezés és annak rendszeres működésével összefüggő indokok esetén alkalmazható (a szerző fordítása).