Kattintson a Fullscreen ikonra , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

A jogelmélet szerint a jogszabályok a normativitás körébe tartoznak, általános magatartási szabályt adva előíró jellegűek, és formális kötöttségekkel, sajátos terminológiával, szókapcsolatokkal, tömörítési megoldásokkal rendelkeznek, nagyban eltérve a köznyelvtől. Ám az elmúlt évekből származó példák mintha ezeket a tételeket cáfolnák. A következőkben olyan szövegeket mutatunk be, amelyek értelmezésekor az egyes szabályozási szinteknek megfelelő műfajok jellemzőinek „összemosásával” és nyelvhasználati bizonytalansággal szembesülhetünk.

(1)

A 28/2016. (XI. 14.) OGY határozat a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról szól. Ez a közjogi szervezetszabályozó eszköz valójában nem is jogszabály, és normatív tartalma alig érzékelhető, mivel az utókor hálájáról, egy esemény állami ünnepléséről rendelkezik. A törvények, kormányhatározatok között is találunk hasonló tartalmúakat, azaz elég változatos, hogy az ünneplés célját, szervezőit, költségeit, felelőseit milyen jogforrásba/szervezetszabályozó eszközbe foglalják.
„1. Az Országgyűlés június 10-ét a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjává nyilvánítja.
2. Az Országgyűlés

• megemlékezik a magyar haditengerészekről,
• tisztelettel adózik mindazon magyar haditengerész emléke előtt, akik a Hazáért, a magyar szabadság kivívásáért és fenntartásáért küzdöttek,
• támogatja és szorgalmazza olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, emléktáblák avatását, amelyek az I. világháborúban – többségében hullámsírban, de a fedélzeten és szárazföldön is – elesett magyar haditengerész hősi halottakkal kapcsolatosak.

3. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt arra, hogy az I. világháborúban elesett magyar haditengerész hősi halottak emlékére emeljen emlékművet a horvátországi Pula haditengerészeti temetőjében oly módon, hogy a 2017. június 10-én tartandó első magyar haditengerészek emléknapján, már az emlékmű előtt tisztelettel adózhassunk a hősi halált halt magyar haditengerészek előtt.
4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.”

Ebben a négy mondatban számos kodifikációs és nyelvi furcsaságot találunk. Ezek beágyazódnak abba az összefüggésbe, hogy jó száz éve nincs haditengerészete és tenger/partja az országnak. Így közjogilag nehezen értelmezhető, hogy egy másik országban miként (nyilván a területi állam hozzájárulásával) épít majd emlékművet a kormány, ahol majd valakik felvonulnak és tisztelegnek, esetleg zenélnek, koszorúznak. Vagyis ennek előkészítésére, megszervezésére, költségeinek viselésére felkérheti a parlament a végrehajtó hatalmat, de azt, hogy ez az építkezés egy külország katonai temetőjében, fél év alatt megtörténik, majd oda valakik kiutaznak és tisztelegnek, a területi állam álláspontjának ismerete nélkül, megalapozatlannak látszik. Ha volt ilyen egyeztetés, és a pulai temető fenntartója ezt melegen támogatja, úgy arra utalni kellene, de azt senki sem gondolhatja, hogy egy országgyűlési határozat Horvátországra bármilyen kötelezettséget háríthat, ahogyan azt sem, hogy akaratuk ellenére bárki is köteles lenne megemlékezni. Vagyis az, hogy kik, mely szervezetek fognak valóban élni ezzel a lehetőséggel, nem tudjuk, de a jogalkotó sem jelezte, hogy ez – ha nincs önkéntes jelentkező az ünneplésre – kinek lesz majd a feladata. Vajon ki szeretne olyan megemlékezést, amelyet senki sem tekint sajátjának, belülről fakadónak? A cím megkülönbözteti a magyar haditengerészeket és azokat a magyar haditengerészeket, akik hősi halált haltak az első világháborúban. Az előbbiekről a határozatban aztán érdemben nincs szó, mert csak egy emléknapot ad nekik a parlament. Ám a hősi halottaknak tiszteletet, emlékművet, megemlékezést, emléktáblát, oktatási anyagokat szánnak. A jogszabályoktól elvárt következetes szóhasználat helyett, hol elesett haditengerész hősi halottként, hol hősi halált halt magyar haditengerészekként emlegetik őket. Furcsának találjuk, hogy – a második mondat gondolatjelek közé került szövege alapján – például hullámsírban is eleshettek, holott a főnév és az ige egyeztetésével hullámsírban rendszerint nyugszanak. A harmadik mondat példája alapján, a magyar szórend megváltoztatásával a jelentés is más árnyalatot kaphat, így különbség van az első magyar haditengerészek emléknapja, valamint a magyar haditengerészek első emléknapja között. Ugyanebben a mondatban az áll, hogy az emléknapon az emlékmű előtt tisztelettel adóznak a hősi halált halt magyar haditengerészek előtt. Vajon miért nem az emléküknek, az emlékmű előtt?

(2)

A jogalkotás sebességét jellemzi, hogy pár évnél, de sokszor néhány hónapnál tovább egyetlen törvény sem bírja ki változtatás nélkül. Így a 2016. évi CLXXXI. törvény a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról rendelkezett. Nyilván a júniustól decemberig eltelt időben olyan jelentős világesemények történtek, amelyek miatt a diplomaták illetményének számítását módosítani kellett. Szerencsére, stabil maradt egy jól sikerült értelmező rendelkezés:
„2. § E törvény alkalmazásában: 6. élhetőség: az állomáshelyre vonatkozó, különösen éghajlati, biztonsági, légszennyezettségi, egészségügyi, terrorfenyegetettségi, infrastrukturális szempontok összessége;”

Bizonyára csak az Olvasónak okoz gondot, a jogalkalmazóknak nem, hogy az „élhetőség” költői szóalkotás, és feltehetőleg a külszolgálatban dolgozó diplomata megélhetésére, esetleg életének biztonságára utal. Bizonyára a mindennapi életvitelét erősen befolyásoló tényezőket akarták példálózóan felsorolni, azonban célszerű lett volna a kiemelt mellékneveket gondolatjelek között feltüntetni. A terminológiában az újabb fogalmak értelmezéséhez a jelentés összetevőinek (szemantikai komponenseinek) elemzésével hoznak létre definíciókat. Elektronikus nyelvi minták gyors vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy napjainkban terjed az élhető város, sőt fokozott alakokban az élhetőbb és legélhetőbb városok használata, és a fenntarthatóság mellett az élhetőség szó is gyakran szerepel humán és ökokörnyezettel foglalkozó szövegekben. Az élhetőség kritériumait – szakkifejezéssel – indikátorrendszer segítségével, azaz kategóriák mentén állítják fel, amelyek egy adott település/város jellemzőin, adottságain – és nem szempontjain – alapulnak.

10. § (1) A Külszoltv. 23. § (1) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(1) A kihelyezett a tartós külszolgálatának időtartama alatt havonta devizailletményre és átalány-költségtérítésre (a továbbiakban: díjazás) jogosult. A díjazás euróban kerül megállapításra, majd átváltással száz forintra kerekítve számfejtésre, ezt követően euróban kerül folyósításra a kihelyezett részére. A kerekítés nem minősül munkáltatói intézkedésen alapuló, az általánostól eltérő devizailletmény-megállapításnak. A kihelyezett részére a tartós külszolgálata idejére a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti besorolása alapján megállapított belföldi illetménye nem jár, azonban tartós külszolgálatának időtartama alatti, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti besorolási fokozatban bekövetkezett változásokról folyamatosan értesítésre kerül.”

A rejtvény első kérdése, hogy hányszor kerül elő a „kerül”: háromszor, egyetlen bekezdésben. A második kérdés, hogy miért. Mert így nem kell megnevezni az alanyt. A teljes törvény átolvasásával csak annyit tudhatunk, hogy feltehetőleg a kihelyező (minisztérium) állapítja meg a külszolgálati dolgozó díjazását. A kerül szó persze nemcsak divatozik, hanem a jogszabályokban a funkcióigés szerkezetek (megállapításra kerül, értesítésre kerül, folyósításra kerül) terjedésével jár együtt, szinte meg-kerül-hetetlenül. Miért nem euróban állapítják meg a díjazást, miért nem euróban folyósítják, ha már nem tudjuk, hogy kik és mikor kötelesek erre?

(3)

A Magyar Tudományos Akadémia egyik céljaként az alapító meghatározta, hogy fejlessze a hazai tudományosságot és annak nyelvét. Ezt a jogalkotó nem vette magára, amikor az MTA-ról szóló 1994. évi XL. törvényt módosította a 2009.évi XX. törvényben. Ennek eredményeként a törvényben a következők szerepelnek:

„5. § (1) Az Akadémia köztestületének tagjai a 6. § szerinti akadémikusok és a 7. §-ban meghatározott nem akadémikus személyek.
(2) A köztestület hazai akadémikus tagjai alanyi jogon tagjai az Akadémia Közgyűlésének (a továbbiakban: Közgyűlés), annak az osztálynak, ahol akadémikussá választották őket, és szakterületük szakmai bizottságainak. A köztestület nem akadémikus tagjai – maguk közül – az Akadémia Alapszabályában meghatározott módon választják meg képviselőiket, akik az Akadémia közgyűlésében és osztályaiban képviselik őket.”

„6. § (1) Az akadémikusok körét rendes és levelező (a továbbiakban együtt: hazai), valamint külső és tiszteleti tagok alkotják. Az akadémikusok az Alapszabályban rögzített módon közreműködnek az Akadémia közfeladatainak ellátásában.
(2) Az akadémikusokat a hazai tagok választják az Akadémia tagjai közé. Minden akadémikus az Akadémia valamelyik osztályába tartozik. Az akadémikus tudományos osztályba tartozása kérésére az Alapszabályban rögzített módon megváltoztatható.
(3) A 70 évesnél fiatalabb hazai akadémikusok száma nem haladhatja meg a 200 főt, a hazai akadémikusok teljes száma pedig a 365 főt.
(4) A Magyarországon élő hazai akadémikusok tudományos teljesítményét és köztestületi munkáját az Akadémia havi tiszteletdíj folyósításával is elismeri. A tiszteletdíj a hazai akadémikust élete végéig megilleti, elhalálozása esetén annak meghatározott hányadát hozzátartozói ellátásként (özvegyi és árvaellátásként) kell folyósítani.”

„9. § (1) Az Akadémia Közgyűlését a hazai akadémikusok, valamint a nem akadémikus képviselők alkotják. Utóbbiak az Alapszabályban meghatározott módon közvetlen és titkos választással nyerik el tagságukat. Számuk legfeljebb 200 fő.
(2) A Közgyűlés a köztestület legfőbb döntéshozó testülete, amely […] d) szakmai testületek előterjesztése alapján véleményt nyilvánít a hazai tudomány és a társadalom alapvető fontosságú kérdéseiről;”

„11. § (1) Az Akadémia Elnökségét (a továbbiakban: Elnökség) az elnök, az alelnökök, a tudományos osztályok elnökei, a hazai területi bizottságok elnökeinek egy – önmaguk közül választott – képviselője, a főtitkár, a főtitkárhelyettes, a Közgyűlés által választott három akadémikus és a Közgyűlés által választott három nem akadémikus közgyűlési képviselő, továbbá az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsa jelölése alapján a Közgyűlés által választott három kutatóintézeti igazgató alkotja. Elnöke az Akadémia elnöke. A három alelnök, a három választott akadémikus, a három választott nem akadémikus közgyűlési képviselő és a három intézeti igazgató tag közül egy-egy képviseli a matematikát és a természettudományokat, az élettudományokat, valamint a társadalomtudományokat.”

„13. § (1) Az Akadémia elnökét, alelnökeit, főtitkárát és főtitkárhelyettesét a hazai akadémikusok közül, a hazai akadémikusok javaslata alapján három évre a Közgyűlés választja. Az elnököt tisztségében a köztársaság elnöke megerősíti.”

A tömörítés, azaz több szó tartalmi belefoglalása (a továbbiakban: ….) egy fogalomba, amely a jogalkotáskor igen gyakori megoldás, itt visszaüt. A 6. §-ban bevezetett fordulat, azaz a levelező és a rendes akadémiai tag ismételt kiírásából tömörítve csak „hazai” lett (mint az emigránsoknak az otthonról küldött kolbász és pálinka). Ám már az 5. §-ban, 13. §-ban is szó esik a „hazai akadémikusokról”, majd a szöveg több pontján „hazai tudományról”, „hazai területi bizottságról”, amiről azt kell gondolnunk, hogy a rendes és a levelező akadémiai tagok tudományáról, netán csak az ő bizottságairól rendelkeznek. A külső és a tiszteleti tagok tehát sem a tudományban, sem a bizottságokban, választásokon nem vehetnek részt?

(4)

A másfél száz szakaszból álló szerzői jogokról és az ahhoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016.évi XCIII. törvény nem könnyű olvasmány, pedig igen sok alkotót, előadót és az őket megillető díjakat beszedő, védelmüket segítő szervezetre kiterjed. Ezért értenie és ismernie kell ezt a felhasználók és szerzők sokaságának. Ám az emberekre és szervezetekre egyszerre alkalmazandó szabályokat csak csikorgó nyelvezettel sikerült megfogalmazni.

„4. § E törvény alkalmazásában: […] 11. részesedésre jogosult személy: olyan jogosultnak és közös jogkezelő szervezetnek vagy független jogkezelő szervezetnek nem minősülő személy vagy szervezet, aki vagy amely törvényi előírás vagy a jogosulttal fennálló jogviszonya – ideértve a 12. § (3) bekezdése szerinti megállapodást is – alapján a szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény felhasználásának engedélyezéséből vagy engedélyezési jog nélkül fennálló díjigény érvényesítéséből származó jogdíjbevételből részesedésre jogosult.”

„23. § (1) A közös jogkezelő szervezet köteles tagként felvenni a közös jogkezelési tevékenységével érintett azon jogosultakat, valamint a jogosultakat képviselő azon szervezeteket – beleértve más közös jogkezelő szervezeteket és a jogosultakat e körben képviselő egyéb szervezeteket is –, akik vagy amelyek teljesítik a tagsági követelményeket.”

„151. § (7) Ha a bejelentés évét megelőző naptári évben nem volt olyan díjszabás, amely alapján a felhasználók a jóváhagyási eljárás céljából benyújtott díjszabás szerinti jogdíjat fizettek volna, jelentős felhasználónak és felhasználói érdekképviseleti szervezetnek kell tekinteni azt a személyt vagy szervezetet is, aki vagy amely valószínűsíti, hogy a benyújtott új díjszabás tekintetében a (3), illetve (4) bekezdésben foglalt feltételeket az új díjszabás alkalmazási időszaka alatt teljesítené.”

Az emberre vonatkozó „aki” és a szervezetre vonatkozó „amely” a fenti példákban, a „vagy” helyett összekapcsolható lenne az „illetve” kötőszóval. Ám a kodifikátor ezt a megoldást kényszeresen kerülte, holott itt visszautalásról van szó, de akkor is alkalmazható lenne, ha egymaga kifejezi a hozzáadó és a vagylagos kapcsolatot. A jogszabályok szerkesztéséről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet megköveteli, hogy felsoroláskor egyértelművé kell tenni, hogy a felsorolás elemei közül a) valamennyinek teljesülnie kell, b) egyik sem teljesülhet, c) pontosan egynek kell teljesülnie vagy d) legalább egynek teljesülnie kell a joghatás kiváltásához. A felsorolás elemei közötti logikai kapcsolatot a) a mondatnak a felsorolást megelőző vagy követő szövegrészében, b) a felsorolás utolsó előtti eleméhez fűzött kötőszóval, c) mindegyikhez fűzött kötőszóval vagy d) a felsorolástól különálló mondatban kell megállapítani. Az „illetve” kötőszó csak más egyértelmű nyelvi megfogalmazás alkalmazhatatlansága esetén helyénvaló, és a rendelet csak az „illetőleg” kötőszó száműzését írja elő. Ezért az „akinek vagy amely szervezetnek” kitételek helyett az „akinek, illetve amelynek” megfogalmazás nem tette volna bizonytalanná a jogértelmezést, ugyanakkor könnyítené az olvasást. A szabályok közérhetősége nem jár tartalmi bizonytalansággal, sőt éppen ellenkezőleg.

A jogi normatív szövegek nyelvhasználatából bemutatott néhány fenti példa alapján összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a konvenciók szerint elvárt beszédszándékok érvényesülését és értelmezhetőségét nyelven kívüli tényezők, valamint az adott kontextusba ágyazott szövegszintű jellemzők együttesen befolyásolják. A jogi műfajok széles választékában, a szavakban, a szó- és mondatszerkezetekben, valamint a mondatokban realizálódó szöveget olyan jellemző vonások rendszerének tekinthetjük, ahol a szövegalkotó szándéka és/vagy képességei szerint jelenik meg a közlés. A jogi szaknyelvi regiszter rétegzettségének megfelelően, a különféle címzettek szövegértelmezését befolyásolhatják a kontextushoz igazított szövegjellemzők. Bemutatott példáinkban kiragadott, de – nagyobb korpuszon is végzett elemzéseink alapján – gyakori jelenségekkel szembesülhetünk. Jó lenne, ha már joghallgatók is minél több lehetőséget kapnának arra, hogy megtapasztalják és gyakorolják, hogyan változik a regiszterhasználat a nyelven kívüli tényezők (például az idő és egyéb korlátozások) és a felhasznált nyelvi elemek változtatásával.

A normatív szövegek a joggyakorlat számára „építőkövek”, így minőségük, idézhetőségük, közérthetőségük lényeges. Bízunk abban, hogy a segítés szándékával megosztott szövegkritikai észrevételeink hozzájárulnak a szó- és mondatszinten túlmutató nyelvhasználati jelenségek tudatosításához. Jogászként vagy – a jogi szakemberekhez képest – laikusként olyan normatív szövegekre van szükségünk, amelyek értelmezéséhez a nyelvhasználatban együttesen érvényesül a tartalom átgondolt világossága, a megformáltság igényessége, valamint a szöveg jó áttekinthetősége és olvashatósága.

Tóth Judit
egyetemi docens, SZTE

Kurtán Zsuzsa
ny. egyetemi docens, ME OTKA Kutatócsoport