2018. évfolyam / 2018/1.

Hogyan élteti a nyelv a jog világát?

Kattintson a Fullscreen ikonrafullscressn , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

 

Vinnai Edina: Jog és nyelv határán. A jogi nyelvhasználat nemzetközi és hazai kutatása Gondolat Kiadó, Budapest, 2017. 274 oldal

Van-e a jognak olyan formája, amely ne lenne nyelvi jelenség? Miért érzik magukat a laikusok általában kiszolgáltatottnak a jog világában, és vajon tisztességes lehet-e a jogi eljárás megfelelő nyelvhasználat nélkül? Átléphetők-e a határok, azaz jó nyelvészek-e a bírók, és miért nem ismeri fel a nem jogász laikus az elé tett jegyzőkönyv alapján, hogy az az ő korábban elhangzott szavait tartalmazza?

Vinnai Edina „Jog és nyelv határán” című monográfiájában ilyen és hasonló kérdésekkel szembesülhetünk, amelyek a jog és a nyelv megkerülhetetlen érintkezési felületeinek sokrétű tanulmányozása során merülnek fel. A jogászat és a nyelvészet művelőinek szakmai tevékenységét egyaránt a nyelv élteti. Ahogy azt a szerző is kiemeli, mindaz, ami évszázadok óta a jogot jelenti az emberek számára, a nyelvben, a nyelven keresztül ölt testet.

Bár a szükségszerű kapcsolat jog és nyelv között a múltban gyökerezik, szoros egymásba fonódásuk felismerése és kutatása viszonylag új keletű. A jog és nyelv interferenciájáról részletesen az e témában első ízben megjelent alapos magyar nyelvű tanulmányban olvashatunk (Szabó 2000). Az itt kifejtett gondolatokkal összhangban, és saját kutatásai eredményeképpen, Vinnai Edina munkájának alapvető üzenete, hogy a jog megfelelő érvényesülése elválaszthatatlan a megfelelő nyelvhasználattól. A jog nyelvbe kötött működtetése, egy határozat vagy ítélet formájában megjelenő eredménye közvetlenül kihat az emberek életére, így érteniük kell, mi történik körülöttük a jog intézményesült beszédhelyzeteiben. A jogi környezetben zajló diskurzusok számos nyelvhasználati problémát vetnek fel. Nem véletlen, hogy a „jog és nyelv” irányzat keretében a hetvenes évektől egyre több és szerteágazó, ugyanakkor egyre inkább elmélyülő kutatás indult meg és bontakozik ki napjainkban külföldön és Magyarországon, a jogalkalmazás gyakorlatában felmerülő nyelvhasználati problémák megoldásához.

Ez a könyv azért hiánypótlóan újszerű és időszerű, mert a szerző a jogalkalmazás, a jogi eljárások megvalósulásában jellemző nyelvhasználat nemzetközi és hazai kutatásainak bemutatására vállalkozik, mintegy megállva, körültekintve és összegezve: hol is tartunk, és milyen további feladatok várnak még ránk.

Interdiszciplináris jellegű kutatásokban – így a jog és nyelv kapcsolatainak jellemzésekor is – lényeges a tudományok határainak betartása. A nyelvtudomány például nem írhatja le a nyelvet jogi kategóriákkal, és a jogtudomány sem vizsgálható a nyelvtudomány kategóriáival. Ezt a szemléletet, ugyanakkor a két tudományterület egymásra utaltságát sugallja mindvégig ez a jogászat nyelvhasználata szemszögéből készült munka.

Vinnai Edina jogász, a Miskolci Egyetem Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszékének vezetője, aki korábbi doktori tanulmányait a miskolci Deák Ferenc Doktori Iskolában végezte, és a Nyelvhasználat a jogi eljárásban című értekezésével 2012-ben szerzett PhD fokozatot. A kötet alapja disszertációs munkája, annak több ponton friss adatokkal és újabb saját kutatásokkal jelentősen bővített változata.

A Gondolat Kiadónál megjelent könyv a Recta Ratio sorozat (szerkesztők: Paksy Máté és Tattay Szilárd) önálló része. Jól illeszkedik ide, minthogy a jogtudomány jellemzően a magyarázó és értelmező mögöttes elvek vagy szándékok feltárásának segítségével próbálja meghatározni a jogi szövegeket. Ugyanakkor a szerző túlmutat azon, hogy a jogi nyelvhasználat problémái csupán a jogi gondolkodás eszközeivel megoldhatóak. Szélesebb kapukat kitárva – ugyanakkor a jog hatalmas világához képest egy szűkebb keresztmetszetben –, a jogalkalmazás folyamataihoz köthető intézményesült nyelvhasználat jellemzőibe nyújt bepillantást. A külföldi és a hazai kutatások ismertetése során a szerző olyan nyelvi akadályokkal szembesíti az olvasót, amelyek befolyásolják a jog működésének megértését és a jog működtetését (így például a bizonyítást, a ténymegállapítást, a vallomások szavahihetőségét). A kutatási eredmények összegző értékelésével Vinnai Edina rámutat arra, hogy a jogi szövegek megértéséhez és megértetéséhez a jogász és nem jogász beszélőknek számos olyan nyelvi nehézséget kell áthidalniuk, amelyek kapcsolatosak a jogi szövegek folyamatosan szükséges transzformációival, a kölcsönös érthetőség feltételeivel, a nyelvi/szociokulturális rétegzettség és a szakmaiság kérdéseivel, valamint a sajátos hierarchikus beszédhelyzetekből eredő jellemzőkkel.

Vinnai Edina monográfiája szerkezetileg két nagyobb egységre tagolódik. Az első részben a szerző gazdag és releváns szakirodalomra támaszkodva áttekinti a nyelvtudomány, a nyelvészeti részdiszciplínák olyan főbb hatásait, amelyek érvényesülnek a jogi nyelvhasználat kutatásaiban is. Ezt követően bemutatja a külföldön indult „jog és nyelv” irányzat előzményeit és fejlődését az angolszász (főleg amerikai), valamint az európai kutatásokban. A könyv második felében a magyarországi „jog és nyelv” kutatásokat helyezi részletesen feltáró és értékelő elemzései középpontjába. Kiemelten tárgyalja az első hazai – miskolci – kutatást, melynek résztvevőjeként mélyrehatóan mutatja be a jogi nyelvhasználatra vonatkozó saját vizsgálatait is, a jegyzőkönyvezés jogi szabályozását és gyakorlatát a ténymegállapítási folyamat menetében. Végül Vinnai Edina néhány olyan következtetést foglal össze, amelyek a nemzetközi és a hazai kutatások eredményeiből adódnak, és hatással lehetnek a jogi eljárások mindennapi gyakorlatára. A szerző jegyzőkönyvezéssel kapcsolatban megfogalmazott állításait alátámasztják a kötet függelékében a rendőrségi kihallgatások és bírósági tárgyalások hangfelvételrészletei alapján készült értékes szövegszemelvények.

A nyelv vizsgálatának lehetséges módjai című fejezetben a szerző mintegy támpontokat nyújt az olvasónak a fogalmi eligazodásban. Átfogóan ismerteti azokat a nyelvtudományi elméleteket és nyelvészeti irányzatokat, amelyek alapot nyújtanak a jog és a nyelv sokrétű kapcsolatát, a nyelvhasználat jellemzőit feltáró kutatásokhoz. Vinnai Edina a lényeges csomópontokat jól kiemeli, így foglalkozik a pragmatika, a kommunikációelmélet, a narratológia, a szociolingvisztika, a pszicholingvisztika, továbbá a jogi szemantika és a jogi pragmatika főbb megállapításaival, amelyek megkerülhetetlenek a jogi eljárásokhoz köthető folyamatok nyelvének vizsgálataiban.

 „A hagyományos nyelvészeti megközelítés: a strukturalizmus” megnevezéssel elkülönített rövid első alfejezet kapcsán csupán egy rövid kiegészítés kívánkozik ki a nyelvtudományi háttérrel rendelkező olvasóból. Igaz, hogy az 1900-as évek elején Saussure strukturalizmusának, a társadalmi környezetéből kiszakított nyelv statikus rendszerként való vizsgálatának kiemelkedően jelentős hatása volt világszerte a 20. század nyelvészetére, azóta azonban a nyelvtudomány is bejárta a saját útját. Tolcsvai Nagy Gábor megfogalmazásával összegezve: „a nyelvtudomány a nyelvről való tudományos ismereteket akkor tudja hatékonyan bemutatni, ha a nyelvről való gyakorlati tudásból mint a beszélő ember tapasztalataiból indul ki, ha a mindenkori beszélő nyelvi nézőpontjából szemléli a nyelvet” (Tolcsvai Nagy 2006: 800). Vinnai Edina a könyv további, a pragmatikát bemutató részében már maga is megemlíti, hogy „a klasszikus nyelvészeti hagyományokkal szemben a pragmatika a nyelvet használó embert és a nyelvhasználók interakcióit állítja a középpontba” (Vinnai 2017: 38). A szerző mikro- és makropragmatikára vonatkozó megállapításait kiegészítve hangsúlyozni kívánjuk, hogy napjaink nyelvtudományi felfogásában a pragmatika bármely nyelvi szint bármely jelenségével szorosan összefügg. A nyelvészeti pragmatika azzal foglalkozik, hogy a nyelvhasználók az adott beszédhelyzet kontextusában miért azt a (lexikai, szintaktikai) formát választották a jelentés kifejezésére és nem mást, illetve ez milyen következményekkel jár újabb nyelvi választásaikra. A pragmatika behatol a nyelvtanba, annak komponense (Németh 2006: 227).

„A nyelv vizsgálatának lehetséges módjai” témakör kapcsán összegzésül vitathatatlanul megállapítható, hogy a szerző nyelvészeti ismertetései a jogászok és a nyelvészek számára egyaránt szakmailag megalapozottak, a megfelelő szakirodalommal kellően alátámasztottak és lényegesek.

A „jog és nyelv” irányzat című fejezet a hetvenes évek óta formálódó kutatási terület kialakulásának előzményeit, majd az Amerikai Egyesült Államokban és Európában jellemző főbb állomásait tekinti át a kezdetektől napjainkig. Részterületek kialakulása figyelhető meg, melyeket a szerző a szűkebb és tágabb értelemben vett „jog és nyelv” irányzat két kategóriájába sorol az angol nyelvű szakirodalom alapján. A „szűkebb” osztályba tartozó amerikai kutatások eleinte a tárgyalótermi viselkedés nyelvhasználati stratégiáit vizsgálták, például a kérdésfeltevések irányítottságát, a félbeszakításokat, a keresztkérdezéseket. Feltárták, hogy a tanúk erősen korlátozva vannak saját narratívájuk előadásában. Az interakciók további, lexikai vizsgálata már azt is megállapította, hogy az ügyvédek tudatosan megválasztott szóhasználata hátrányosan befolyásolhatja egy tanú megítélését. Az irányzat kutatásai a diskurzuselemzés módszerével hatoltak egyre mélyebbre, és a könyvben olvashatjuk mindazokat a lényeges eredményeket, amelyek például az igazságügyi nyelvészet fontos területének kialakulásához is vezettek. A szerző a fokozatosan táguló kutatások széles spektrumát mutatja be. A „tágabb” értelemben vett irányzat olyan területek kutatására tér ki, mint jog és irodalom, jog és retorika, jog és szemiotika, jog és filozófia. Több terület saját folyóiratot, nemzetközi egyesületeket épített ki, melyek átfogják a szerteágazó vizsgálatokat.

Az európai „jog és nyelv” kutatások az amerikai kutatásokkal nagyjából egy időben és párhuzamosan indultak be, azonban – ahogy azt a szerző megállapítja – a két kontinensen nem ugyanazt az utat járta be a terület fejlődése. Ezt különösen a német, a holland és a francia nyelvterület igen termékeny kutatásainak gazdag szakirodalma alapján mutatja be a szerző. Megismerteti az olvasót a jogalkotás nyelvhasználatára irányuló szaknyelvi és jogi szemantikai vizsgálatok, a konverzáció- és dokumentumelemzések hangsúlyeltolódásaival, szemléletmódjával, módszereivel. Kiemeli, hogy antropológiai megközelítéssel került sor például a kulturális különbségek hatásainak vizsgálatára is jogi környezetben. A hollandiai eredmények arra világítanak rá, hogy az átlagostól eltérő cselekvéseket, magatartásokat a tárgyalások irányítói félreértelmezhetik, ami kihat a vádlott szavahihetőségének megítélésére is. Ugyancsak kiemelve ismerteti a szerző a magyarországi kutatásokra is hatást gyakorló rendőrségi kihallgatások elemzéseinek eredményeit. Ebben a munkában – valószínűleg a szerző által szabott korlátok miatt – nem kapunk információt például a skandináviai kutatásokról, holott például Svédországban már a hetvenes évektől komoly nyelvészeti kutatások húzódnak meg a jogi-közigazgatási nyelvhasználat problémáinak megoldása, a közérthetőség elősegítése érdekében tett lépések hátterében. A szerző a könyv bevezetőjében pontosan behatárolja, hogy egyes témákkal nem foglalkozik, azok önmagában széles tárgyköre miatt.

A jog és nyelv kapcsolatának vizsgálata Magyarországon címmel a hazai kutatásokat Vinnai Edina a könyv második felében mutatja be. A szerző itt is fontosnak tartja leszögezni, hogy nem tárgyalja a nyelvi jogok kérdéskörét és a tételes jog nyelvezetére irányuló vizsgálódásokat, bár ezek a területek tagadhatatlanul jelentősek, és a szakirodalmuk magyar nyelven is gazdag. A figyelmet elsősorban a beszélt jogi nyelvet fókuszba állító empirikus kutatásokra kívánja irányítani.

E kutatások elhelyezése érdekében a szerző áttekinti a magyar jogi nyelv mint szaknyelv kezdeti kutatásait, és rendszerezésében szociolingvisztikai és pragmatikai kutatások alcímmel megjelölve ismerteti meg az olvasót a beszélt nyelvre irányuló eredményekkel. A magyar jogi nyelv kezdeti kutatásai közül kiemelkedő munkából (Kovács 1964) kiindulva mutat rá arra, hogy a szaknyelv felfogások változása tükrében fokozatosan más-más jelenségek tanulmányozása került sorra. Kezdetben jellemzőek voltak az írott nyelv szakszavaira, műszavaira korlátozódó lexikológiai, terminológiai vizsgálatok és a köznyelvi stílus perspektívájából megvilágított, rossz értelemben vett „hivatalos” nyelv kritikai elemzései. Fokozatosan alakult ki az a felismerés, hogy a beszélt jogi nyelv sok problémája az írott jogszabályok megfogalmazásának nyelvi hiányosságaira vezethetők vissza. Az írott jogi nyelv ugyanis alapvetően meghatározza a beszélt jogi nyelvet, ahhoz szorosan kötődik számos jellemző beszédhelyzetben. A szerző az egyre szélesedő és elmélyülő jogi szaknyelvi kutatások eredményeit a beszélők szociokulturális háttere és nyelvi nehézségei szemszögéből csoportosított szakirodalom alapján ismerteti. A bírósági eljárás szociológiai, antropológiai elemzéseit (perkultúra, a bírák beszédstílusa, a laikusok társadalmi hierarchiában elfoglalt helye) a hazai „jog és nyelv” irányzat előfutáraként említi meg, és kitér az igazságügyi nyelvészet hazai eredményeinek számbavételére is (Kengyel 1993, Kontra 2003).

Az első magyar „jog és nyelv” kutatás címmel Vinnai Edina külön fejezetben és kellően alapos részletességgel ismerteti a saját részvételével végzett, a beszélt jogi nyelv vizsgálatára irányuló miskolci kutatás (2000-től) célkitűzéseit, eszközeit és módszereit. A jegyzőkönyvezés azért kiváló választás a jogi és nyelvi szempontból egyaránt komplex folyamatok megvilágítására, mert kiemelkedően fontos alapozó szerepe van az egész jogi eljárás kimenetelére. Ekkor kerül sor arra, hogy a „szükséges részletességgel” írásban rögzítsék a jegyzőkönyvet, amelynek során szükséges átváltani a szóban elhangzottakat úgy, hogy az jogilag is megállja a helyét az ügyészség és a bíróság előtt. A jegyzőkönyvezés jogi szabályozásának és gyakorlatának bemutatásával az olvasó átfogó képet kap a laikus narratíva és a jogi norma találkozásáról a „Nyelvhasználat a jogi eljárásban. Nyelvi átfordítás és ténykonstitúció a jogi tényállás megállapításában” címmel folytatott vizsgálatok alapján, melynek részletes eredményeit a 2010-ben megjelent tanulmánykötet tartalmazza (Szabó 2010). Ez a kutatás annak a hipotézisnek az igazolására indult, hogy a nyelvi kommunikáció hatékonysága a ténymegállapítások hatékonyságának is feltétele. Amennyiben a laikusok és a jogi szakemberek közötti interakciókban problémák, hiányosságok, torzítások merülnek fel, akkor az jelentősen kihat a ténymegállapítás folyamatára, és végső soron az eljárás végső eredményére, az ítéletre is. A szerző megállapítja, hogy a hipotézis – a kutatásban rögzített hangfelvételek elemzése alapján – a magyar joggyakorlatra vonatkozóan is érvényesnek bizonyult.

Nyilvánvaló, hogy a jog és a nyelv szorosan összefügg, de Vinnai Edina monográfiájával, kutatásaival sokat tett annak érdekében, hogy a jogi eljárások nyelvi jellemzői­nek fontosságát jobban tudatosíthassuk. Ezért ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik utakat keresnek ahhoz, hogy a jogalkalmazás professzionális és laikus szereplőinek nyelvhasználatában a kölcsönös megértés érvényesüljön.

Irodalom

Kengyel M. 1993: Perkultúra. Bíróságok, bírák, ügyfelek a nyolcvanas évek végén. Pécs: Pécsi Tudománytár.

Kontra M. 2003: Nyelv és jog. In: Kiefer F. (szerk.): A magyar nyelv kézikönyve. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2003. 551–566.

Kovács F. 1964: A magyar jogi terminológia kialakulása. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Németh T. E. 2006: Pragmatika. In: Kiefer F. (főszerk.): A magyar nyelv kézikönyve. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. 222–261.

Szabó M. 2000: Szó szerint… A jog és a nyelv interferenciájáról. In: Szabó M. – Varga Cs. (szerk.): Jog és nyelv. Budapest: Books in Pront Bt. 2000. 1–55.

Szabó M. (szerk.) 2010: Nyelvében a jog. Miskolc: Bíbor.

Tolcsvai Nagy G. 2006: A nyelvtudomány szerepe a tudás és a közösségi lét megalapozásában. Magyar Tudomány 167. évf. 7. sz. 800–805.

Vinnai E. 2017: Jog és nyelv határán. A jogi nyelvhasználat nemzetközi és hazai kutatása. Budapest: Gondolat Kiadó.

 

Kurtán Zsuzsa
ny. egyetemi docens, Miskolci Egyetem OTKA Kutatócsoport