2025. évfolyam / 2025/2.

„A nyelvfejlődés legfőbb ura: a véletlen”

Ön itt egy cikkrészletet talál. A teljes tanulmányt a Magyar Jogi Nyelv nyomtatott lapszámában olvashatja el. A folyóiratra itt tud előfizetni. A Magyar Jogi Nyelv – valamint sok más jogi szaklap – valamennyi tanulmányát olvashatja a szakcikkadatbazis.hu oldalon.

DOI: https://doi.org10.59851/mjny.9.2.4

Recenzió Nádasdy Ádám: Szmoking és bermuda – nyelvészeti írások című kötetéről (Magvető, 2024.)*

A szerzői előzményekről

Nádasdy Ádám reneszánsz ember, hiszen költő, műfordító, esszéista, novellista, egyetemi oktató és nyelvész, továbbá remek ismeretterjesztő. Egyetlen hibája, hogy nem írt önálló könyvet a jogi nyelvről, ezért külön munkával kell összegyűjteni azokat a gondolatait, amelyeket a jogi szövegeket készítők és használók megszívlelhetnek, akár hisznek a nyelvfejlődésben, a nyelvi szabályokban, akár nem, mivel a nyelvi változások mögött a véletlenek szövevényét tekintik elsődlegesnek, miként a nyelvész-szerző a címbeli tömör megfogalmazása szerint.

Negyven éve tanított már az ELTE BTK-n, amikor 2013-ban kényszernyugdíjazták, 2017-től pedig professor emeritus címmel kompenzálták. Ő mégsem panaszkodott, noha elsősorban tanárként tekint önmagára. „Talán, mert ebben vagyok a legjobb. Az ember érzi, miben jó igazán. Olyan még soha nem volt negyven év alatt, hogy ne lett volna kedvem órát tartani, hogy azt kívántam, bár lenne bombariadó, és maradna el a másnap reggeli előadás. […] továbbra is tarthatok kurzusokat díjazás nélkül, ahogy az a nyugdíjas professzorok esetében bevált szokás. Ez a venia legendi, szó szerint ’az olvasás engedélye’, tehát a professzor lecturákat tarthat, úgymond, felolvashatja tanait az egyetemen. Ezt természetesen senki sem vonta meg tőlem.”[1]

Ez a pedagógiai szenvedély érződik az ismeretterjesztő munkáiban is, eligazítást adva a nyelvészet alapfogalmairól az Élet és Irodalom, a BUKSZ, a Magyar Narancs és napilapok, rádiók nyelvi rovataiban, hosszú évek óta: „…a kollégáim, az igazi elméleti nyelvészek biztatnak is erre. Sokszor nekik mutatom meg először, velük láttamoztatom a cikkeket, és persze sokszor csóválják a fejüket, hogy ezt így nem lehet, meg az úgy nem teljesen igaz. De általában oda jutnak végül, hogy mégse lehet máshogy közérthetően elmagyarázni. A bonyolult tudományos nézeteket leegyszerűsítem, aztán a kritika alapján előfordul, olyankor átírom, vagy visszaszívom, vagy azt mondom, írjatok jobbat, ha tudtok. Olyan ez, mintha egy egészségügyi tájékoztatóban azt írnám: »Mozogjunk minél többet!« Amire egy orvos természetesen azt felelné, hogy álljon meg a menet, azért ez attól függ, kiről van szó, hány éves, mikor műtötték, hány kiló. De végül legyintenek, jól van, azért írjad csak, mozogjunk. Azt hiszem, a szakma összességében támogatóan viszonyul ehhez a pedagógusi – mondjam azt: nyelvművelői? – mániámhoz.” Művész családban nőtt fel, ahol kudarc és siker napi szinten jelen volt, és mindezt így summázta: „Apámtól is azt tanultam, hogy a munka mindenre gyógyszer. Megtart, mint a bakancsban a bandázs, a lábat a kötés. És a humor. Képes vagyok mindenen röhögni. Magamon is.”[2]

Hasonlóan látja ezt a nyelvi ismeretterjesztő munkálkodást Cseresnyési László is, méltatva a Milyen nyelv a magyar című, 2020-ban megjelent Nádasdy-könyvet: „Kinek szól ez a könyv? Szerintem főként diákoknak és tanároknak, ugyanis betölti azt a mondhatatlan űrt, amelyet az iskolai tankönyvkiadásunk Magyar nyelv című tankönyveinek szerzői teremtettek az elmúlt évszázad során. Ezek a tankönyvek megkérdőjelezhetetlen bölcsességek gyűjteményei, csontszáraz és unalmas a nyelvezetük, így alkalmatlanok arra, hogy a nyelv dolgai iránt felkeltsék az érdeklődést, gondolatokat ébresszenek, sőt felélesszék netán a diákok vitatkozó kedvét. Azt hiszem tehát, hogy a Milyen nyelv a magyar olvasói főként azok a balsors által oly régen tépett gimnazisták lehetnek, akik talán el se tudják képzelni, hogy egy nyelv(észet)ről szóló könyv akár szórakoztató is lehet. Nádasdy megfogalmazásai ugyanakkor feszesek és pontosak, ezért a Milyen nyelv a magyar ideális segédkönyv lehet a magyar szakos tanár számára. Másrészt persze bárki élvezettel olvashatja ezt a művet, mert például ez az első nyelvészeti munka, amelyik szakszerűen, de közérthetően magyarázza el a nyelvrokonság sokakat érdeklő problémáját. Honi tudósaink általában lekezelő stílusban próbálják lesöpörni az asztalról az akadémiai konszenzustól eltérő nézeteket: Nádasdy viszont a vita tárgyára irányuló beszédmódot kedveli, nem a vitapartner »dilettáns« voltát bizonygatva érvel”,[3] azaz nem tekintélyre, titulusra, egyetemi pozícióra hivatkozva degradálja a kérdezőt. A Heti Világgazdaság szintén a szerző közérthető és egyben szórakoztató írásmódját dicséri, amely a nyelvészetről kínál szellemi élményt az olvasóknak.[4]

A különböző alkalmakra, folyóiratoknak írt Nádasdy-anyagok[5] egyfajta összegzése a Kalauz a nyelvészi gondolkodáshoz (Akadémiai Kiadó, 2020.) Ez a kötet a nyelvész műhelyébe invitálja az olvasót, hogy megnézze, mit csinál a nyelvész, és főleg: hogyan gondolkodik, min töri a fejét, hogyan lát neki egy probléma megoldásának. Tehát nem valamely nyelvről beszél, hanem az emberi nyelvről általában és annak a nyelvész által való leírásáról, feldolgozásáról. A legtöbb példa benne a magyarból van, mivel ez áll a legközelebb a magyar olvasóhoz, és bizonyos jelenségeket kiválóan lehet a magyarral illusztrálni (másokat meg nem). Olyan alapvető kérdések is szóba kerülnek, mint van-e könnyebb vagy nehezebb nyelv, a nyelv összefügg-e a gondolkodással. A tartalomjegyzék szerint a kalauz bemutatja a nyelvészet fő területeit, a nyelvtant, hangtant, jelentéstant, és a kiválasztott témákat alaposan körbejárja. Terjedelmi okokból teljességre nem törekedett, de tárgyalja, hogy mi a nyelv és annak a leírása mit jelent, kitér a szintaxisra, a szóalaktanra, a nyelvi hangtanra és a beszédhangtanra, valamint a jelentésre és a nyelv használatára. Fontos fejezete a kötetnek is, hogy a szemantika, a pragmatika, a morfológia, a fonológia és a fonetika mellett, mit nem mond a nyelvtudomány, mitől nem fog senkit eltiltani vagy valamiért megróni. Egy rövid példa a nyelvészetben használt fogalmak közérthető magyarázatára a Kalauzból. „A szintagma (phrase) leggyakoribb jelentése ’szócsoport, szószerkezet’; pl. nagy fehér kutya vagy tükörtojást hozott. A szó azonos tövű a szintaxis szóval (görög ’összerakás’), ami a nyelvészetben a mondattant jelenti. Tágabban szintagmatikusnak nevezünk minden viszonyt, elrendezést, amely elemek egymásutániságát vagy egymásmellettiségét jelenti. A mondatban a szavak szintagmatikus viszonyokban vannak, ezek írják le, hogy mi után mi jöhet, és mi nem.”

Tóth Judit
egyetemi docens,
Szegedi Tudományegyetem ÁJTK, Közjogi Intézet

* A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) Humán és Társadalomtudományi Klaszterének Digitális Társadalom Kompetenciaközpontja támogatta. A szerző a Digitális Nyilvánosság jogi, politikai aspektusai kutatócsoport tagja.

[1] Az idézet forrása: Magyar Narancs 2013. március 7-i számában készült interjú Nádasdy Ádámmal.

[2] Uo.

[3] Cseresnyési László recenziója: Hun, szittya vagy finnugor? Revizor Online, 2020. ápr. 1. https://revizoronline.com/nadasdy-adam-milyen-nyelv-a-magyar/ (letöltés: 2025. december 20.)

[4] Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar? című, közérthető nyelvészeti könyve szórakoztató szellemi élmény. 2020. április 18. https://hvg.hu/360/202016_konyv__a_domper_oje_nadasdy_adam_milyen_nyelv_amagyar (letöltés: 2025. december 21.)

[5] Például Nádasdy Ádám – Kálmán László: Hárompercesek a nyelvről, Osiris Kiadó, 1999.; Nádasdy Ádám: Ízlések és szabályok (Írások nyelvről, nyelvészetről, 1990–2002), Magvető Kiadó, 2003.; Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol. Újabb írások nyelvről és nyelvészetről, 2003–2007. Magvető Kiadó, 2008.