Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
1. Bevezetés
A bírósági tolmácsolás a nemzetközi szakirodalomban igen sokat kutatott téma, a magyar tolmácsolástudományi kutatások azonban csak néhány éve indultak meg ezen a területen (Csörgő 2013; Farkasné Puklus 2016; Horváth 2013, 2014; Kállai–Mozsolits 2017). Ezzel párhuzamosan indult el a magyarországi bírósági tolmácsképzés. Mindez illeszkedik a közösségi tolmácsolás térnyerésének nemzetközi tendenciájába. Az alábbiakban a tolmácsoláshoz való jog kialakulásának kérdését mutatom be. Ezt követően e tolmácsolási terület sajátosságait és a bírósági tolmácsolást mint szakmát írom le. Végezetül kitérek a bírósági tolmácsolás magyarországi helyzetére.
2. A tolmácsoláshoz való jog
A tolmácsoláshoz, illetve a fordításhoz való jog a II. világháborút követően nyert egyre nagyobb jelentőséget. E fejlődés során az első mérföldkövet a II. világháborút lezáró, a náci háborús bűnösök nürnbergi pere jelentette. A pert 1945. október 18. és 1946. október 1. között bonyolították le. A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék Alapokmánya 16 (c) és 25. cikkei kimondják a vádlottaknak a tolmácsoláshoz való jogát. A tokiói per, azaz a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék által folytatott eljárásnak a tárgya a második világháború során a távol-keleti hadszíntereken elkövetett háborús bűnök elkövetőinek az elítélése volt. A tokiói perre nem sokkal a nürnbergi után, 1946. május 5-től 1948. április 6-ig került sor. A Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék Alapokmánya 9 (a) és (b) cikkei mondják ki a vádlottaknak a tolmácsoláshoz való jogát.
A tolmácsoláshoz való jog történetének egyik sarokköve az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Egyezménye (1950), melynek 6. cikke a tisztességes tárgyaláshoz való jog részeként kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy
(a) a legrövidebb időn belül és a legrészletesebb módon tájékoztassák az ellene felhozott vád természetéről és indokairól olyan nyelven, amelyet megért,
valamint ahhoz, hogy
(e) ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti, vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet.
Ugyanezeket a jogokat fogalmazza meg az ENSZ Közgyűlése által 1966-ban elfogadott A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya is. Az Egyezségokmány 14. cikk 3. pontja a jog előtti egyenlőség szellemében kimondja:
Az ellene emelt vád elbírálásakor mindenkinek teljes és egyenlő joga van legalább a következő biztosítékokra:
(a) a legrövidebb határidőn belül egy általa értett nyelven részletesen tájékoztassák az ellene emelt vád természetéről és okáról; […]
(f) díjmentesen vehessen igénybe tolmácsot, amennyiben nem érti vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet; […].
2.1. A tolmácsoláshoz való jog Európán kívül
A tolmácsoláshoz való jogot Európán kívül a világon több helyen garantálják. Az Egyesült Államokban például az 1978-as bírósági tolmácsolásról szóló törvény (Court Interpreters’ Act) garantálja a vádlott jogát a tolmácsolásoz (Edwards 1995, Mikkelson 2000). Hasonló rendelkezések vannak érvényben Kanadában is. Amerikánál maradva meg kell említeni az Emberi Jogok Amerikai Nyilatkozatát (1969), melyet az Amerikai Államok Szervezete szerződésként fogadott el 1978-ban, és melynek 8. cikk 2. bekezdés (a) pontja mondja ki a vádlottaknak a tolmácsoláshoz és fordításhoz való ingyenes jogát.
Ázsiában több állam aláírta ugyan A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, a gyakorlatban azonban nem mindig jut érvényre a tolmácsoláshoz való jog. Ausztráliában a bírósági tolmácsolás nem rendelkezik alkotmányos vagy törvényi garanciával, azonban korábbi ítéletek megemlítik a tolmácsolás szükségességét olyan peres felek esetén, akik nem beszélnek angolul. Afrikának az emberi jogi alapdokumentuma az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartája (1986), melynek alapjául A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya szolgál. Az Afrikai Chartának az európai és amerikai emberi jogi alapegyezményekhez hasonló a szövegezése, mégsem tartalmaz utalást a tolmácsoláshoz való jogra (Mikkelson 2000).
2.2. A tolmácsoláshoz való jog az Európai Unióban
Az Európai Unió több nyelvpolitikai vonatkozású jogi aktust alkotott. A Római Szerződés 217. cikkében foglaltak alapján az Európai Unió intézményeinek nyelvi szabályozása a Miniszterek Tanácsának döntése alapján történik. Az Unió hivatalos és munkanyelve mindenkor a tagállamok államnyelveinek valamelyike lehet. Ennek a helyzetnek a jogi alapját a Tanács 1958. április 15-ei rendelete adta. Ez volt a Tanács 1. számú rendelete, amelyet az új tagállamok csatlakozásával megfelelően módosítanak. A rendelet egyben az Európai Unió Nyelvi Chartája is. A hivatalos dokumentumok, a különböző előírások, a jogi szövegek, illetve a bírósági ítéletek is minden közösségi nyelven megjelennek, a szerződések pedig minden hivatalos nyelven hitelesek.
Az ír nyelv példája mutatja, hogy a bírósági eljárásoknak az EU-ban is különös szerepe volt nyelvpolitikai szempontból. Ugyanis Írország, amikor 1973-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, lemondott az ír nyelv munkanyelv-státuszáról, azonban a szerződéseket mindig lefordították írre is, valamint az Európai Bírósághoz is lehetett ír nyelven fordulni. 2005-től az ír is hivatalos munkanyelve az Európai Uniónak, az ír nyelvnek az európai intézményekben való gyakorlati használatára 2021-ig, többször öt évre meghosszabbított derogáció vonatkozik [a Tanács 920/2005/EK rendelete, a Tanács 1257/2010/EU rendelete, a Tanács (EU, Euratom) 2015/2264 rendelete]. Ennek gyakorlati okai vannak, mert kevés fordító, nyelvész és tolmács áll rendelkezésre.
Az Európai Unió Bíróságának nyelvhasználatát annak eljárási szabályzata határozza meg. E szerint „egy ügyhöz egy eljárásnyelv van rendelve. A közvetlen keresetekben a felperes választhatja ki ezt a nyelvet az Unió huszonhárom hivatalos nyelve közül” (37. cikk 1. pont). A tolmácsolást a Tolmácsolási Igazgatóság szervezi.
A tagállamok szintjén a tolmácsoláshoz való jog legújabb eredménye az Európai Unióban, hogy az Európai Parlament elfogadta az Európai Parlament és a Tanács 2010/64/EU irányelvét (2010. október 20.) a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió minden polgárának joga van az anyanyelvi tolmácsoláshoz és fordításhoz az ellene indított büntetőeljárás során. A tolmácsolás-fordítás a gyanúsítás tényének közlésétől az eljárás végéig jár, és kiterjed a kihallgatásra, az ügyvéddel folytatott beszélgetésre és a bírósági tárgyalásra is. Ezt az irányelvet a tagállamoknak 2013. október 27-ig kellett átültetniük saját jogrendszerükbe.
2.3. A tolmácsoláshoz való jog Magyarországon
Magyarországon a polgári perekben a tolmácsoláshoz való jogot A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény említi meg először. [2] Ez a törvény a jelnyelvet beszélőkre és a jelnyelvi tolmácsolásra való jogra külön kitér.
E törvény 6. § (1) bekezdése szerint a polgári peres eljárásoknak a nyelve magyar, és a „magyar nyelv nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet”. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése továbbá kimondja, hogy
A bírósági eljárásban – nemzetközi egyezményben meghatározott körben – mindenki jogosult anyanyelvét, regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni.
A (3) bekezdés rendelkezik a tolmácsoláshoz való jogról:
A bíróság köteles tolmácsot alkalmazni, ha az az (1)–(2) bekezdésben foglalt elvek érvényesülése érdekében szükséges.
A 184. § a tolmácsról szól, és a fentieket megerősíti, majd a (2) bekezdés kimondja, hogy
A hallássérült személyt kérésére jelnyelvi tolmács közreműködésével kell meghallgatni, illetve kihallgatni, vagy a meghallgatás, illetve kihallgatás helyett írásban is nyilatkozatot tehet.
A (3) bekezdés pedig a tolmácsot szakértői státusszal ruházza fel, és megállapítja, hogy a „tolmácsra a törvénynek a szakértőkre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni”.
Jelenleg a büntetőeljárások során a tolmács alkalmazását A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény írja elő. A 114. § (1) bekezdése szerint Magyarországon
Ha nem magyar anyanyelvű személy az eljárás során az anyanyelvét – törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott körben –, regionális vagy nemzetiségi nyelvét kívánja használni, tolmácsot kell igénybe venni. Ha az anyanyelv használata aránytalan nehézségbe ütközne, a magyar nyelvet nem ismerő személy által ismertként megjelölt más nyelv használatát kell tolmács útján biztosítani.
A polgári peres eljárásokhoz hasonlóan a (2) bekezdés itt is a jelnyelvi tolmácsra vonatkozik, a (3) bekezdés pedig a büntetőeljárásban is szakértői státuszt ad a tolmácsnak. Továbbá kimondja, hogy „eseti tolmácsot”, azaz „kellő nyelvismerettel rendelkező más személyt” is ki lehet rendelni. A (3) bekezdés utolsó mondata pedig a következő: „Tolmácson a szakfordítót is érteni kell.” Láthatjuk, hogy a magyar szabályozás elmarad az Európai Unióétól, mert nem tesz különbséget az írásbeli és a szóbeli nyelvi közvetítés, azaz a fordítás és a tolmácsolás között, illetve nem írja elő a megfelelő képesítést a büntetőeljárások során alkalmazott tolmácsok számára.
Egy másik olyan törvény, amely a tolmácsoláshoz való jogot említi, A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.). A 60. § (1) bekezdése szerint
Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője által használt idegen nyelvet az ügyintéző nem beszéli, tolmácsot kell alkalmazni. Ha az ügyintéző beszéli az idegen nyelvet, a többi ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője érdekében tolmácsot kell alkalmazni, kivéve, ha ők is beszélik az adott idegen nyelvet.
Ez a törvény már árnyaltabban fogalmaz, hiszen csak akkor kell tolmácsot alkalmazni, ha arra valóban szükség van a kommunikáció érdekében. A (2) bekezdés itt is a jelnyelvi tolmács biztosítására vonatkozik, a (3) bekezdés pedig a tolmácsot szakértőnek mondja ki. A (4) bekezdés itt is megengedi, hogy
A hatóság a hatósági ellenőrzés során a tényállás tisztázásához – ha az más módon nem lehetséges – az ellenőrzés helyszínén tartózkodó, idegen nyelvet beszélő személyt tolmácsként vehet igénybe.
Tehát nem teszi kötelezővé a megfelelő szakképesítéssel rendelkező szakember alkalmazását. Az „idegen nyelvet beszélő személy” meghatározás pedig elég tág. Viszont ugyanez a bekezdés előírja, hogy
A tolmácsként igénybe vett személyt tájékoztatni kell a tolmács jogairól és kötelezettségeiről, és ennek tényét, valamint a tolmácsként igénybe vett személy nyilatkozatát a helyszíni ellenőrzés jegyzőkönyvében rögzíteni kell.
A Ket. helyett 2018. január 1-jétől hatályba lép a 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr.). Az Ákr. a tolmácsolásról a következőket írja elő, amelynek értelmében a hatóság részéről is végezhető tolmácsolás:
73. § [A tolmács]
(1) Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője által használt idegen nyelvet az ügyintéző nem beszéli, tolmácsot kell alkalmazni.
(2) Az ügyben eljáró hatóság el nem járó tagja, valamint – ha az a tényállás tisztázáshoz elengedhetetlen – az ellenőrzés helyszínén tartózkodó, idegen nyelvet beszélő személy tolmácsként igénybe vehető.
(3) A tolmácsra egyebekben a szakértőre vonatkozó rendelkezések irányadóak.
A törvény a jeltolmácsolásról [lásd 29. § (3) bekezdés], továbbá a nyelvhasználat általános szabályairól (lásd 20–21. §) is rendelkezik.
Ezenfelül Magyarországon a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 67. § (1) bekezdése is kimondja, hogy
Ha a nem magyar anyanyelvű személy az eljárás során az anyanyelvét kívánja használni vagy e törvény szabályai szerint más nyelv használatát kéri, tolmácsot kell igénybe venni.
Ez a törvény is előírja a jelnyelvi tolmács szükséges alkalmazását. A tolmács itt is szakértő, valamint a tolmácson itt is fordítót is kell érteni.
A magyarországi helyzettel kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy a magyar országgyűlés 2013 novemberében átültette az Európai Parlament és a Tanács 2010/64/EU irányelvét (2010. október 20.) a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról [lásd a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 114. §-át, valamint a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 12. § (1)–(2) bekezdéseit]. Ez azt jelenti, hogy a tolmácsoláshoz való jog Magyarországon is megerősödött.
A fentiekből jól kitűnik, hogy a tolmácsoláshoz való jog szorosan összefügg a bírósági tolmácsolással. Ugyanis a tolmácsoláshoz való jog biztosításakor a cél az, hogy a büntetőeljárások illetve a polgári peres eljárások során a tisztességes tárgyaláshoz való jogot és az alapvető emberi valamint nyelvi jogokat garantálják. A tisztességes tárgyalásoz való jog egyik alapelve a vádlott „jogi jelenléte” a tárgyaláson. A jogi értelemben vett jelenlét pedig feltételezi a „nyelvi jelenlétet” is (González 1994).
3. A bírósági tolmácsolás mint szakma
A 2010/64/EU irányelv tolmácsolási szakmatörténeti szempontból úttörő jelentőségű, mivel 5. cikkében részletesen kitér a tolmácsolás és fordítás minőségére. Az 5. cikk 2. pontja külön kiemeli, hogy „a tagállamok törekednek arra, hogy létrehozzák a megfelelő képesítéssel (saját kiemelés) rendelkező független fordítók és tolmácsok nyilvántartását vagy nyilvántartásait”. Mindez nemcsak általában véve a tolmácsolást és konkrétan a bírósági tolmácsolást ismeri el szakmaként, hanem nagy hangsúlyt helyez a képesítésre és a képzésre is. Ez utóbbi szempont azért sem elhanyagolható, mert általános panasz a szakma részéről, hogy a bírósági tolmácsolást a gyakorlatban igen gyakran nem megfelelően képzett tolmácsok, illetve nem bírósági tolmácsok végzik (Edwards 1995, Gamal 1998, Jacobsen 2012, Mikkelson 2000).
Annak ellenére tehát, hogy a tolmácsoláshoz való jog egyetemes elismerést nyert, számos országban nem tisztázott, hogy kik végezhetnek ilyen tolmácsolást, milyen előképzettségre és tudásra van szükség ahhoz, hogy valakiből bírósági tolmács válhasson. Ennek az egyik káros következménye, hogy nagyon sok esetben bárki elvégezheti ezt a feladatot, és ad hoc jelleggel történik a tolmácsok kiválasztása az alapján, hogy éppen ki beszéli a szükséges nyelveket, vagy ki állítja azt magáról, hogy ezeket a nyelveket ismeri (Berk-Seligson 2008, Mikkelson 2000).
A bírósági tolmácsolásban ezzel összefüggésben és ennek egyik okaként a nemzetközi szakirodalomban gyakran emlegetett téma a bírósági tolmácsok képzésének és folyamatos továbbképzésének a szüksége, illetve leginkább annak akut hiánya. Többek között Edwards (1995) és Mikkelson (1998) azzal érvelnek a képzés mellett, hogy a jogi környezetben a tolmácsolás sokkal összetettebb és nehezebb feladat, mint az emberi élet más területein.
Mikkelson (1998) szerint a bírósági tolmácsolás összetettsége abban áll, hogy az ezen a területen különböző kultúrák és nyelvek egy olyan rendszerben találkoznak, amely mindig is meglehetősen rugalmatlan volt, és amely lassan alkalmazkodik a változó társadalomhoz. Ezért a bírósági tolmácsokat elismert szaktudással rendelkező szakemberekként kell elfogadni, akik felelősséget vállalnak munkájukért.
3.1. A bírósági tolmács tudása és készségei
A bírósági tolmácsolás egyik alapvető jellemzője a nagyon specifikus téma, amelyet szükséges elsajátítani. Továbbá az is, hogy gyakran, ha nem is mindig szó szerinti értelemben, de mégis „élet-halál” a tét, amennyiben valamilyen pénzbeli büntetés vagy szabadságvesztés, esetleg egy nemzetközi gyermekelhelyezés vagy menekültügyi kérelem kérdése dől el. Tehát emberi sorsok forognak kockán.
Ehhez még vegyük hozzá az olyan nyelven kívüli tényezőket, mint az igen gyors beszéd, a többször megszakított beszédfolyam, és az esetlegesen felmerülhető témák igen nagy száma, valamint az érzelmi túlfűtöttség. Egy másik tényező, amely nehezíti a bírósági tolmácsolást, az az, hogy előzetes felkészülésre csak a legritkább esetben van lehetőség
A bírósági tolmácsnak tehát igen sokrétű tudással kell rendelkeznie. Elvárás a széles körű háttérismeret, hiszen igen változatos témákkal találkozik a munkája során. Továbbá rendelkeznie kell a bírósági tolmácsoláshoz szükséges jogi alapismeretekkel. Ez nem azt jelenti, hogy képzett jogász, hiszen ő nem jogi szakemberként működik közre az igazságszolgáltatási eljárásokban, hanem kommunikációs szakemberként. Ez annyit tesz, hogy olyan jogi ismeretekre van szüksége, amelyek lehetővé teszik számára, hogy a jogi környezetben zajló kommunikációs helyzetekben könnyen eligazodjon, és ezáltal zökkenőmentesen elő tudja segíteni a különböző nyelvet beszélő felek kommunikációját. Ennek értelmében a munkanyelveihez kötődő országok jogrendszerét, az igazságszolgáltatási eljárások menetét, az eljárások szereplőinek feladatát, egymáshoz való viszonyát, jogait és kötelességeit ismernie kell. Továbbá tisztában kell lennie a tárgyalótermi protokoll szabályaival.
A bírósági tolmácsoláshoz szükség van továbbá pszichológiai alapismeretekre is, hiszen ebben a kontextusban gyakran fordulnak elő olyan ügyek, amikor bántalmazott emberekkel, nőkkel és gyermekekkel találkozunk, akik különleges bánásmódot igényelnek. A bírósági tolmács ezenfelül erőszakos elkövetőkkel is találkozik munkája során; a velük való hatékony együttműködés sem feltétlenül egyértelmű avatatlan személyek számára.
A bírósági tolmács kívánatos nyelvtudásával kapcsolatban elmondható, hogy kifogástalanul használják az anyanyelvüket (A nyelv), illetve magas szinten ismerik az adott idegen nyelvet (B nyelv), amelyre és amelyről tolmácsolnak. A kívánatos szaknyelvtudásukkal kapcsolatban megállapítható, hogy nemcsak a bírósági és hatósági eljárásokat ismerik, hanem azok nyelvhasználatát és szakszókincsét is, valamint a bírósági és hatósági eljárások során használt szövegfajták jellegzetességeit.
A különböző műfajú bírósági és hatósági szakszövegek pontos, a kulturális különbségeket is figyelembe vevő tolmácsolása természetesen nem lehetséges a megfelelő procedurális tudás, azaz tolmácsolási készségek, stratégiák kialakítása nélkül. A bírósági tolmács feladata, hogy a bírósági, illetve jogi kontextusban a forrásnyelvi beszédeket a célnyelvre tolmácsolja. A bírósági tolmács általában két irányban dolgozik. A nyelvéről B nyelvére és B nyelvéről A nyelvére, tehát retour tolmácsolást is végez. Mindezt többféle módon teheti. A bírósági tolmácsolás során leggyakrabban alkalmazott tolmácsolási módok a következők: rövid szakaszos konszekutív tolmácsolás, hosszú szakaszos konszekutív tolmácsolás, suttogószinkron (chuchotage), blattolás, szinkrontolmácsolás. Ez utóbbit a magyar bíróságokon nem alkalmazzák. Előfordul, hogy jogi kontextusban távtolmácsolásra kerül sor. Ilyenkor igen gyakori, hogy a videokonferenciák helyett telefontolmácsolást alkalmaznak, például sürgős tanúkihallgatás esetén.
Tolmácsolástechnikai szempontból a bírósági tolmácsolás alapvető jellegzetessége, hogy a tolmács nem egy tolmácsolási módban dolgozik. Továbbá az is, hogy a módok között egy eseményen belül is gyakran, gyorsan és hirtelen kell váltania. Megeshet, hogy a vádbeszédet hosszú szakaszos konszekutív módon, a kérdés-feleleteket rövid szakaszos konszekutív módon tolmácsolja. Amikor az ügyfele nem aktív részvevője a kommunikációnak, hanem „csak” követi az eseményeket, akkor átváltanak suttogószinkronra, majd ezt követően blattolnia kell egy korábbi ítéletet, amelyet akkor lát először, és így tovább.
Ahhoz, hogy mindez egy egésszé álljon össze, a háttértudáson, szaktudáson és a konkrét tolmácsolási készségeken kívül olyan kognitív készségekre is szükség van, mint a fejlett kognitív rugalmasság, a kreatív problémamegoldás és döntéshozatal, valamint a gyors információfeldolgozás és lényeglátás készsége. A jó bírósági tolmács továbbá különösen jól tűri a stresszt, nyugodt, kiegyensúlyozott egyéniség, aki érzelmeit képes kontrollálni.
3.2. A bírósági tolmács feladata és szerepe
A bírósági tolmács feladata, hogy a peres eljárások során a különböző nyelveket beszélő felek közötti kommunikációt lehetővé tegye. Ehhez nemcsak nyelvi és kulturális akadályokat segít leküzdeni, hanem jogrendszerbeli különbségeket is áthidalni.
A fordítás- és tolmácsolástudománynak az egyik legfontosabb témája a nyelvi és kulturális közvetítés meghatározása és leírása, valamint az, hogy mi a megfelelő fordítás, illetve tolmácsolás. Az, hogy mindez mit jelent, mi a hű és hiánytalan célnyelvi megfelelője az adott forrásnyelvi szövegnek, igen összetett fordítástudományi kérdés, amely tekintélyes szakirodalommal rendelkezik. Nagy vonalakban elmondható, hogy a nyelvi közvetítő feladata a forrásnyelvi üzenetnek a célnyelven való újraalkotása. Az üzenet jelentését egyrészt a nyelvi elemek (nyelvtani struktúra, szavak, szószerkezetek stb.) másrészt pedig a nyelven kívüli paralingvisztikai (hanghordozás, hangerősség, beszédritmus stb.), valamint a kommunikáció szituációs jellemzői (szereplők, helyszín) tartalmazzák.
A bírósági tolmács igen összetett helyzetben találja magát a vele szemben támasztott elvárások, tehát a neki szánt szerep területén. Ugyanis az etikai kódexek kánonja és a peres eljárásokban részt vevő jogászok, bírák elvárásai értelmében a bírósági tolmács elsődleges feladata, hogy a forrásnyelven elhangzottakat szó szerint mondja el a célnyelven (Jacobsen 2012, Mikkelson 2000, Morris 1995).
Morris (1995) ezt úgy fogalmazza meg, hogy a bírósági tolmács feladata a szó szerinti szóbeli fordítás, nem pedig a tolmácsolás (interpretálás), mivel jogi környezetben ha valaki tolmácsol egy gondolatot, érvet vagy a beszéd üzenetét, ez azt az érzést kelti, mintha azt értelmezné. Morris angol nyelvű jogi rendszerekben végzett felmérése szerint a tolmácsokkal dolgozó jogi szakemberek a tolmácsoktól azt várják el, hogy fordítsanak, tehát szó szerint adják vissza a forrásnyelven elhangzottakat.
A fentiek értelmében a jogászok szerint a fordítás objektív, mechanikus és átlátható folyamat, amely során a tolmács csupán egyfajta szócső. A tolmácsolás (interpretálás), azaz értelmezés és magyarázás, tehát a beszéd üzenetének, a beszélői szándéknak a megfejtése nem a tolmács, hanem a jogi szakember feladata. Ez számukra aktív részvételt feltételez a kommunikációs folyamatban, amelyet a jogászok és a bírák, úgy tűnik maguknak szánnak, és a tolmácstól elvárják, hogy passzív szereplő legyen csupán.
Mindez szöges ellentétben áll a tolmácsolástudomány mai állásával. Ezek szerint a tolmács feladata a nélküle lehetetlen kommunikáció elősegítése. A tolmács a kommunikációs folyamat aktív résztvevője, feladata pedig a beszélő szándékának és az általa értelmezett üzenetnek a közvetítése a kommunikációs szituáció nyelvi és nem nyelvi elemeinek, valamint az addig megszerzett háttértudása és szakmai tapasztalata felhasználásával. Ez többek között kreatív problémamegoldást és helyzetfelismerést feltételez a tolmács részéről (Horváth 2015). Garre (1999) ezt nevezi dinamikus tolmácsolásnak, amikor is a tolmács nem csupán a szövegelemeket, hanem a szövegen kívüli tényezőket is figyelembe veszi.
Több kutatás is foglalkozott azzal, hogy a bírósági tolmácsok vajon valóban szó szerint fordítják-e a forrásnyelven elhangzottakat, vagy „dinamikusabban” értelmezik a nyelvi közvetítői feladatukat és tolmácsolnak, azaz értelmeznek. Garre (1999) szerint a dániai rendszerben ez a kérdés nem okoz a gyakorlatban problémát; Dániában a tolmácsok nem szó szerint fordítanak. Martin és Ortega Herráez (2009) pedig arról számolnak be egy spanyolországi esettanulmány példájával, hogy a kérdőíves felmérésben részt vevő 19 bírósági tolmács aktívabb szerepet vállal a tolmácsolás során, mint azt elvileg elvárnák tőlük. A felmérés egy másik eredménye, hogy a tolmácsok tudatában vannak annak, hogy milyen döntéseket hoznak akkor, amikor eltérnek a „szó szerinti fordítás” modelljétől.
Mindez azt látszik alátámasztani, hogy a tolmácsok bírósági környezetben sem működnek automata fordítógépként, és hogy a szó szerinti tolmácsolás ideája a valóságban, valós személyek közötti kommunikáció közvetítésekor nem működik (Mikkelson 1998). A bírósági tolmácsok dilemmája tehát, hogy elfogadható-e számukra, hogy elmagyarázzák-e a bíró számára a tanú válaszának kulturális implikációit (Morris 1995). Úgy tűnik, a bírósági tolmácsok többnyire tisztában vannak azzal, a gyakorlatban hogyan oldják meg az ilyen dilemmákat.
Több szerző megjegyzi, hogy ez az egész kérdéskör szorosan összefügg a tolmács státuszával az igazságszolgáltatási folyamatban (Morris 1995, Mikkelson 2000), a legtöbb országban ugyanis nem tisztázott, hogy kik végezhetnek ilyen tolmácsolást, milyen előképzettségre és tudásra van szükség ahhoz, hogy valakiből bírósági tolmács válhasson.
Ebből sajnos sokszor az következik, hogy a tolmácsolás minősége valóban nem kielégítő sem nyelvileg, sem pedig szakmai etikai szempontból. Mindez pedig a tolmács státuszát negatívan befolyásolja, még akkor is, ha az törvényileg definiált, mint például Magyarországon, ahol a tolmács szakértői státusszal rendelkezik. Sajnos többen azt is megállapítják, hogy a bírósági eljárásokban közreműködő jogászok gyakran negatívan és bizalmatlanul állnak a tolmácsoláshoz, a tolmácshoz (Morris 1995). A hivatalos státusz ellenére a tolmácsolás felhasználói, jelen esetben a jogászok és bírák esetleges negatív tapasztalataikat nem az egyes személyre vonatkoztatják, hanem az egész tolmács szakmára vetítik ki. Érthető, hogy ez bizalmatlansághoz vezet a részükről. Különös problémát jelent ez az egy adott nyelvterületen kevésbé ismert nyelvek esetében, mint például Magyarországon a magyar és az afrikai nyelvek viszonylatában. Ilyen esetekben az is előfordul, hogy a nyelvet beszélő személy összeférhetetlenség miatt nem lenne szabad, hogy nyelvi közvetítőként közreműködjön az ügyben, mert valamilyen rokonsági kapcsolatban áll az érintett féllel, vagy esetleg maga is érintett az ügyben.
4. Bírósági tolmácsolás Magyarországon
Magyarországon jelenleg bármilyen, általános tolmácsképesítéssel lehet bíróságon tolmácsolni. A képesítést kétféleképpen lehet megszerezni: tolmácsképzés elvégzése után vagy tanfolyam elvégzése nélkül tolmácsképesítő vizsga sikeres teljesítésével. Mindkét esetben jellemző, hogy a jelentkezők arról tesznek tanúbizonyságot, hogy rendelkeznek a tolmácsoláshoz szükséges alapvető nyelvi, kognitív és stresszkezelési készségekkel (bővebben lásd Horváth 2015), valamint általános műveltséggel és a szakma önálló végzéséhez szükséges gyakorlattal.
A képzés nélkül letehető tolmácsvizsgákat a szakfordító és tolmácsképesítés megszerzésének feltételeiről szóló 7/1986. (VI. 26.) MM rendelet szabályozza. E rendelet értelmében letehető tolmácsvizsga, szaktolmácsvizsga és konferenciatolmács-vizsga. Csak a szaktolmácsvizsgák esetében lehet négy szakterület (társadalomtudományi, gazdasági, természettudományi, műszaki) közül választani. Láthatjuk, hogy ezek között nem szerepel a bírósági tolmácsolás szakterülete, pedig feltétlenül szükség lenne ilyen vizsgákra is.
Jelenleg Magyarországon az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke által akkreditáltatott és indított bírósági és hatósági szakirányú továbbképzésen lehet ilyen szakképesítést szerezni. Ez a képzés a bírósági tolmácsoláshoz szükséges tudást, tolmácsolási készségeket és jártasságot fedi le: kitér a nyelvi, kulturális, terminológiai elemekre, másrészt pedig az igazságszolgáltatási, rendőrségi eljárások, szakmai etikai, bírósági tárgyalótermi viselkedésbeli kérdésekre is, valamint fejleszti a tolmácsok körében a bírósági tolmácsolás iránti szakmatudatot. A képzés végén teljesítendő képesítő vizsga a bírósági tolmácsolás önálló végzéséhez szükséges gyakorlatot, valamint azt tanúsítja, hogy tulajdonosa ismeri a bírósági tolmácsolás mint szakterület szövegfajtáit, szóhasználatát és terminológiáját mind a forrás-, mind a célnyelven. Problémát jelent azonban, hogy Magyarországon nem követelik meg a bíróságokon dolgozó tolmácsoktól, hogy ilyen szakirányú képesítéssel rendelkezzenek.
További nehézség, hogy ugyan a bírósági tolmács szakértőnek minősül (Kállai és Mozsolits 2017), mégis a gyakorlatban nehéz a szakértőket megillető jogokat, úgymint az ügyiratokba való betekintés, érvényesíteni. Ehhez szorosan kapcsolódik az a hiányosság is, hogy jelenleg Magyarországon nincs a bírósági tolmácsokat tömörítő, a szakértőkéhez hasonló jegyzék.
5. Konklúzió
A megfelelő végzettséggel, képesítéssel és szaktudással rendelkező bírósági tolmácsok alkalmazása igen nagy horderejű kérdés, amely túlmutat a tolmácsolás pusztán szakmai kérdésein. A szakszerű tolmácsolás ugyanis olyan előnyöket biztosít az állam és polgárai számára, mint a jogbiztonságot, az igazságszolgáltatás átláthatóságát, az eljárás alá vont személyek tisztességes bánásmódhoz való jogának biztosítását, adatvédelmet. Ezenfelül elősegíti az eljárások gyorsítását a nem szakképzett tolmácsolásból adódó akadályok kiküszöbölése által.
Horváth Ildikó[1]
egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
Irodalom
Berk-Seligson, S. (2008): Judicial systems in contact: Access to justice and the right to interpreting/translation services among the Quichua of Ecuador. Interpreting 10. évf. 1. szám. 9–33.
Csörgő, Z. (2013): Kihez és mihez legyen lojális a bírósági tolmács? Fordítástudomány 15. évf. 2. szám. 51−71.
Edwards, A. B. (1995): The Practice of Court Interpreting. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company.
Farkasné Puklus, M. (2016): Bírósági tolmácsolás – alapelvek és elvárások. Fordítástudomány 18. évf. 2. szám. 40−52.
Gamal, M. (1998): Court Interpreting. In: Baker, M. (ed.) Routledge Encyclopedia of Translation Studies. London/New York: Routledge. 53–56.
Garre, M. (1999): Human Rights in Translation. Legal concepts in different languages. Koppenhága: Copenhagen Business School Press.
González, R. D. (1994): The Federal Court Interpreter Certification Project: Defining World Class Standards for Court Interpretation. In: Proceedings of IJET 4, Brisbane: University of Queensland.
Horváth, I. (2002): Nyelvi jogok és az Európai Unió nyelvpolitikája. Fordítástudomány 4. évf. 1. szám. 15–48.
Horváth, I. (2013): Bírósági tolmácsolás. Budapest: Eötvös Kiadó.
Horváth, I. (2014): A tolmácsoláshoz való jogtól a bírósági tolmácsképzésig. Fordítástudomány 16. évf. 1 szám. 5−16.
Horváth, I. (2015): Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.
Jacobsen, B. (2012): The significance of interpreting modes for question–answer dialogues in court interpreting. Interpreting 14.évf. 2. szám. 217–241.
Kállai, S. – Mozsolits, A. (2017): A bírósági tolmácsok rendezetlen szerepe. http://arsboni.hu/birosagi-tolmacsok-rendezetlen-szerepe/ (utolsó megtekintés: 2017. május 23.)
Martin, A. – Ortega Herráez, J. M. (2009): Court Interpreters’ Self Perception. A Spanish Case Study. In: de Pedro Ricoy, R., Perez, I., Wilson, Ch. (eds.) Interpreting and Translating in Public Service Settings. Policy, Practice, Pedagogy. Manchester, UK & Kinderhook: St. Jerome Publishing, 141–155.
Mikkelson, H. (1998): Towards a redefinition of the court interpreter. Interpreting 3. évf. 1. szám. 21–45.
Mikkelson, H. (2000): Introduction to Court Interpreting. Manchester, UK & Northampton MA: St. Jerome Publishing.
Morris, R. (1995): The Moral Dilemmas of Court Interpreting. The Translator 1. évf. 1. szám. 25–46.
Források
A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.).
Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya (1966).
A Tanács 920/2005/EK rendelete.
A Tanács 1257/2010/EU rendelete.
A Tanács (EU, Euratom) 2015/2264 rendelete.
Az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15-i 1. sz. rendelet.
Az Európai Parlament és a Tanács 2010/64/EU irányelve (2010. október 20.) a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.).
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.).
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp).
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény
Court Interpreters’ Act (1978).
Emberi Jogok Amerikai Nyilatkozata (1969).
Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (1950).
Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartája (1986).
Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés (1957).
7/1986. (VI. 26.) MM rendelet a szakfordító és tolmácsképesítés megszerzésének feltételeiről.
2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr.).
Jegyzetek
[1] Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának habilitált egyetemi docense, a Fordító- és Tolmácsképző tanszék vezetője.
[2] 2018. január 1-jén lép hatályba az új Pp. (a 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról). Ennek 18. címe (A tolmács és a fordító részvétele a perben) alatt a 61. § – a 113. §-ban rögzített nyelvhasználati jogokra hivatkozással – a jelenlegihez hasonló rendelkezéseket tartalmaz. A 62. § külön szól a fordításról: „Fordítás szükségessége esetén – jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezése hiányában – egyszerű fordítás alkalmazható. Ha a lefordított szöveg helyessége, illetve teljessége tekintetében kétely merül fel, hiteles fordítást kell alkalmazni.”
