2018. évfolyam / 2018/2.

Beszámoló a Magyar nyelvű orvosi tudományírás című tudományos rendezvényről

Kattintson a Fullscreen ikonrafullscressn , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

 

Bősze Péter – társlapunk, a Magyar Orvosi Nyelv főszerkesztője – szervezésében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Orvosi Nyelvi Munkabizottságának rendezvényeként, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok és Orvosi Tudományok Osztályának, valamint az MTA Nyelvtudományi Intézetének támogatásával tudományos ülésen vehettünk részt az MTA Nyelvtudományi Intézetében 2018. október 5-én. A rendezvény védnöke Prószéky Gábor (a Nyelvtudományi Intézet igazgatója) és Siptár Péter (az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságának elnöke) volt.

Az orvosi nyelvet és a jogi nyelvet – azon túl, hogy mindkettő szaknyelv – hasonlóságok kötik össze, bár eltérések is vannak közöttük. Hasonlítanak abban, hogy a teológiával együtt a lassan ezeréves múltra visszatekintő egyetemi képzésben a „magasabb tudományokat” képviselték, melyeknél a praxis, a tudomány és az oktatás egymást formáló egységet képezett és ebben az erőtérben formálódott a nyelvezetük is. E szaknyelv alapja a latin volt és részben maradt, ami a pontos fogalmazás biztosítása mellett az érthetetlenség kritikáját hozta e hivatások művelői fejére. S közös az is, hogy egyikük sem háríthatja el e kritikát: hivatásuk gyakorlása olyan súlyú beavatkozás lehet, amely teljesen megalapozza az érintett laikusok igényét, hogy értsék, mi történik velük. Eltérés ugyanakkor, hogy míg a jogi nyelvben a latint szinte teljesen felváltotta a magyar terminológia a nyelvújítás eredményeként, az orvosi nyelvben ez jóval kisebb mértékben és ellentmondásosabban következett be. Az élő természettudomány státuszába jutott orvostudományban továbbá nagy teret nyert az új lingua franca: az angol, ami a jogi nyelvet eddig csak sporadikusan érintette. Ilyen rokonság tudatában érdekes és tanulságos lehet a magyar jogi nyelv iránt érdeklődők számára is, hogy milyen gondokkal, kihívásokkal küzd és milyen gyógymódokkal próbálkozik a magyar orvostársadalom.

A rendezvény meghirdetett célja kettős volt: egyrészt a magyar orvosi tudományírás nyelvének és nyelvhasználatának felmérése; másrészt javaslatok és teendők meghatározása a szabatos egyetemes magyar orvosi nyelv megteremtésére és egységes használatára.[1] Az első célkitűzést előadás-sorozat volt hivatott megvalósítani; a második érdekében a tudományos ülés a teendőket kijelölő nyilatkozatot fogadott el.

Az ülésen történtekről az alábbiakban Bősze Péternek a Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat számára összeállított beszámolóját, illetve az előadók összefoglalóit kivonatolva adunk hírt.

Berényi Mihály Az orvosi közlemények nyelvhasználata – mai helyzetéről adott áttekintést. Diagnózisa szerint az írás művészete szinte minden területen súlyos beteg. A számítógépek világában az anyanyelvünk ismerete sokat romlott a közélet minden területén. Ez a jelenség az orvosi közleményekben, előadásokban, internetes népszerűsítő egészségügyi honlapokban nyilvánul meg legjobban, különösen ott, ahol nincs nyelvi lektor. Legkevesebb hiba a nagy múltú kiadók könyveiben van. A helyzet diktálta feladat: a nevelési, nyelvoktatási hiányosságok csökkentése; továbbá nyelvi lektorok kellenének a világhálóra is, a szaklapok szerkesztőségébe pedig a szakmai lektorokon kívül nyelvi lektorok is kellenének.

Papp Zoltán Az Orvosi Hetilap gyakorlatát hozta fel ajánlható példaként. Történetileg elsőként Markusovszky Lajos indította útjára a magyar orvosi szaknyelv művelését azzal, hogy 1857-ben megalapította az Orvosi Hetilapot, 1860-ban pedig kiadta az Orvos-gyógyszerészeti Műszógyüjteményt (1883-ban Balogh Kálmán szerkesztett új Orvosi Műszótárt.) A magyar orvosi szaknyelv további jelentős úttörői: Rácz Sámuel, Bugát Pál és Balassa János. Az Orvosi Hetilap az elmúlt 161 évben a magyar orvostudomány világszínvonalú, nemzetközileg jegyzett folyóirata lett. Az elmúlt két évben a formai elvárásokat is összhangba hoztuk a nemzetközi gyakorlattal, ugyanakkor az Orvosi Hetilap szerkesztésénél két forrásra alapozzuk az egységes és következetes írásmódot: Orvosi helyesírási szótár (1992) és Magyar helyesírási szótár (2017).

Forrai Judit A Kaleidoscope és a kettős látás – történelmi visszapillantás címen a közel egy évtizede működő Kaleidoscope Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóiratot mutatta be, amely többszakmás megközelítésben és forrásból tárgyalja az orvosi tudomány történetét széles összefüggésben, az ókortól napjainkig. Helyt ad olyan társadalomtudományi és művelődéstörténeti tudományágaknak is, mint például az egészségügyi jog, törvénykezés, filozófia, sporttörténet, pszi-tudományok, élettudományok története; néprajzi, módszertörténeti, múzeumi, irodalmi és egyéb források feldolgozásával tágítja az orvostörténet sokszínű, összetett vizsgálatát. Éppen ezért a folyóirat tudományos nyelve nem kizárólag orvosi szakkifejezésekre szorítkozik, hanem egyidejűleg mindazokat a mai jelentéstani fordulatokat is alkalmazza, amelyeket a társadalomtudományi nyelvezet rejt magában, elbeszélési és értelmezési szempontból is. Ilyenformán kettősség jellemzi a lapot: egyaránt jelen vannak a legújabb XXI. századi nemzetközi kutatások kifejezései, amelyeknek még nem alakultak ki a magyar megfelelő szaknyelvi változatai, és azok a régi magyar orvosi elnevezések, kifejezések, amelyek már sem formailag, sem tartalmilag nem állják meg a helyüket a mai közbeszédben – ezeket már szokásos szakszavakkal helyettesítjük.

Magyar László András A magyar orvosi nyelv lehetőségei a jövőben nagyívű áttekintést adott e szaknyelv helyzetéről. A magyar orvosi nyelv a XVI. századi kezdetektől, ám különösen a XVIII. század 30-as éveitől igen sikeresen fejlődött. Nagyjából a XX. század első évtizedeire szókészletében, gördülékenységében, stílusában és kifejezésmódjában egyaránt fejlett nemzeti szaknyelvvé vált. Ekkor kezdődtek a bajok, amelyek részint külső hatásokra (latinoktatás hanyatlása, angol nyelv világuralma, globalizáció, az olvasáskultúra háttérbe szorulása stb.), részint belső okokra (szakosodás, a szókészlet robbanásszerű bővülése, a digitális kultúra terjedése, magyarok külföldi tanulmányai, munkavállalása stb.) vezethetők vissza. Ezek a folyamatok, úgy tűnik, megállíthatatlanok. A jövőben tehát nem a szakszókincs magyarosítására kell törekednünk, mert az lehetetlennek látszik, hanem az orvosi nyelv gondolati-stiláris javítására, az érthetőségének fönntartására. Ennek eszköze lehet az orvosi nyelvoktatás, a nyelvi-stiláris ellenőrzés az írásműveknél, orvosi adattárak létrehozása, magyar nyelvű cikkek és fórumok ösztönzése, új magyar orvosi helyesírási szótár létrehozása a világhálón. Ezek közül az új (világhálós) orvosi helyesírási szótár és magyar orvosi szótár megalkotása lenne a legfontosabb, illetve az anyanyelvi szakmai honlapok fenntartása és színvonalának emelése. Fontos a latinoktatás és a magyar orvosi nyelv tantárgy óraszámának növelése is legalább az orvosi karokon.

Kuna Ágnes Az orvosi nyelvhasználat a gyakorlatban című előadásában figyelmeztetett, hogy az orvosi nyelvet annak rétegzettsége és sokszínűsége felől lehet megközelíteni. Egységes orvosi nyelv nem létezik, nem létezhet, mert ez ellentétes a nyelv és a nyelvhasználat természetével. Így van ez minden szaknyelv, sőt minden nyelv esetében is. Az „orvosi nyelv” címke tehát (nyelvészeti szakkifejezéssel élve) az egész a rész helyett metonímia. Azaz magában foglalja a rétegzettséget, a különböző nyelvhasználati színtereket, beszédeseményeket, műfajokat stb. Így például orvosi nyelvként „címkézzük” tárgyunkat, amikor a tudományos szaknyelvre gondolunk, de azt is, amikor a klinikai szakmai párbeszédekről vagy az orvos és a betege közötti nyelvhasználatról beszélünk. Ez a sokszínűség más-más feladatokat ró a kutatókra is, amelyek megoldása szükségszerűen tudományközi megközelítést és többféle módszert igényel. Egyes feladatoknál kifejezett igény a (szigorú) egységesítés (ilyen pl. a helyesírás), más esetekben ez szóba sem jöhet (például az orvos-beteg kapcsolatban). A tudománynak ezen a változatos „terepen” szükséges támogatást nyújtania és iránymutatást adnia. A tudományos szaknyelvre vonatkozó feladatok mellett tehát a gyakorlati szakmai nyelvhasználat és az ún. közvetítő nyelv jellegzetességeinek felmérése is nagy jelentőséggel bír.

Gergely Péter és Fogarasi-Nuber Katalin előadásában A látleletekben szereplő sérülésleírások párhuzamos igazságügyi orvos szakértői és nyelvészeti elemzése a jog világában a szakértői vélemények formájában jelenik meg. A sérülések leírásának, ellátásának és kórismézésének olyan jegyzőkönyve a látlelet, amely a fentieken túl a sérülés jogi minősítését is tartalmazza. Jelenleg Magyarországon a látlelet fogalmát, a használható kifejezések tárát, a leírások részletességét érdemben sem jog-, sem szakmai szabály nem határolja be. A nem elegendő adattartalmú, hibás vagy önellentmondó látlelet büntetőeljárások kimenetelét változtathatja meg. Mivel a büntetőeljárásoknál az igazságügyi orvos szakértőknek gyakran a sérülések ellátásához képest későbbi időpontban, a szakorvosi látleletek alapján kell feltárniuk a sérülések súlyosságát és keletkezésük lehetséges módját, elengedhetetlen a sérülések pontos leírása és kórismézése a szakorvosi leletekben. Ez különösen igaz azokban az esetekben, ha a szakorvosi irat nem kerül igazságügyi orvos szakértő kezébe. E szakmai szempontból káros jogalkalmazói gyakorlat – tapasztalataink szerint – az utóbbi időben sajnálatos módon terjed.

A látleletek a nyomozó hatóságok és a büntetőeljárás résztvevői számára is készülnek, ezért továbbra is a vitatott érvényességű, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16-os számú módszertani levele a testi sérülések és egészségkárosodások igazságügyi orvosszakértői véleményezéséről című kiadvány alapján, magyar nyelven kell megfogalmazni bennük a sérülések leírását, a kórisméket pedig latin mellett magyar nyelven is fel kell tüntetni. Kiemelten fontos lenne, hogy a gyakorló orvosok tisztában legyenek azzal a nevezéktannal, melyet az igazságügyi orvostan használ az egyes sérüléstípusok leírására és kórismézésére. Szükséges lenne továbbá azt is tudatosítani a gyakorló orvosokban, hogy bizonyos, széles körben elterjedt kifejezések használata félreérthető az igazságügyi orvos szakértők számára, és a későbbiekben mind a büntetőeljárás, mind az esetleges polgári peres eljárás kimenetelét is befolyásolhatja. Amennyiben sikerül az igazságügyi orvos szakértői szakmának egyetértésre jutnia a nevezéktanban, a megújuló 16-os számú módszertani levél (szakmai irányelv) tartalmazni fogja majd a sérüléstípusok igazságügyi orvos szakértői szempontú megnevezéseit és meghatározásait. A megszülető, közös megegyezésen alapuló nevezéktan vonatkozásában kiemelkedő jelentőségű, hogy a gyakorló klinikai orvosok és a jogalkalmazók (hatósági, bírósági alkalmazottak) is megismerhessék és elsajátíthassák, illetve minden szakterület hivatalos szaknyelvébe ugyanazzal a jelentéstartalommal épüljön be.

Vincze Judit Orvosi könyvek nyelvhasználata a nyelvi szerkesztő szemével a kiadók nézőpontját tolmácsolta. Arra figyelmeztetett, minden orvos kötelessége lenne szakmája nyelvének művelése. A könyvek, közlemények ugyanis „nevelik” vagy éppen fertőzik a ma olvasóját, a holnap szerzőjét. Az orvosi szaknyelv helyes alkalmazásának útja: a nyelvhelyességi szabályok kidolgozása; az új orvosi szótár létrejöttével párhuzamosan elkészíthető lenne az elektronikus szövegjavító; az egyetemi oktatók nyelvi képzése; szakfolyóiratok és -könyvkiadók szerkesztőinek közös szabálykövetése.

Gaál Csaba az Orvosi könyvek nyelvhasználata a szerző (szerkesztő) szemével címen a nyelvromlásról adott számot. A szakkönyvekben rendszeresen felbukkanó helytelen nyelvhasználatot sokan – és joggal – mintának tekintik. Azt is mondhatnánk, hogy jóhiszeműen utánozzák a hibákat. Arra gondolnak ugyanis, hogy ha mindez a szerkesztőség tudtával történt, és nyomtatásban is megjelent, akkor ez nyilván elfogadott. A nyelv változik, hangoztatják egyesek. A változás azonban lehet rossz és jó irányú. A nyelvhasználatnak azonban vannak alapvető törvényei, ezek némelyikének feladása is „változás”. A szakszerkesztő a szöveg egységéért, a logikus elrendezésért, tagolásért kezeskedik. Felelőssége még a tartalmi, nyelvi és formális kérdésekre is vonatkozik. Szaknyelvünk milyenségéért elsősorban mi vagyunk felelősek: mindnyájan, akik azt beszélik, írják vagy akik ellenőrzik. Felelőssége – ha tetszik bűnrészessége – van természetesen minden orvosi lapnak, könyvkiadónak, azok lektorainak és szerkesztőinek.

Farkasvölgyi Frigyesné A MEDICINA Könyvkiadó tapasztalatait osztotta meg. A különféle orvosi könyvek kézbevételekor csodálkozással vegyes értetlenséggel látjuk, hogy a szakszövegek írásmódja kiadványonként változik: ahány kiadó, annyiféle leírás. Legtragikusabb, ha a helyesírás egy könyvön belül sem egységes, következetlen. Az ortográfia a helyesírás tudománya, célja, hogy kidolgozott elvek alapján egységes írásmódot adjon a kezünkbe. 1992-ben született meg a „zöld könyv”, vagyis az Orvosi helyesírási szótár, melynek alapelvei a mai napig normaértékűek. Az orvosi helyesírásban – jó néhány egyéb kérdés mellett – az okozza a legfőbb gondot, hogy az idegen szavak kétféleképpen – idegen vagy magyaros, azaz kiejtés szerinti írásmóddal is – írhatók: a nehézséget a két lehetőség közti választás okozza, tudniillik, hogy mi alapján döntsünk. Ez egy egységes orvosi helyesírási szótár összeállításával és ahhoz való egységes igazodással haladható meg.

A második célkitűzést realizáló zárónyilatkozat szempontjait Bősze Péter állította össze, figyelembe véve az előadók javaslatait is.

Az orvosi nyelv helyzetét tekintve elfogadott nyilatkozat megállapítja, hogy az egyetemes magyar orvosi nyelv még alkalmas a magyar nyelvű tudományírásra, de írásmódja részben szabályozatlan, szókincse pedig némileg hiányos: jó néhány nemzetközi kifejezésnek nincs magyar megfelelője. A szókincs hiányosságának kiküszöbölése, a nemzetközi szakkifejezések magyarítása folyamatos feladat. A magyarítás csak együttgondolkodással, egyezményesen lehet sikeres. Erre a Magyar Orvosi Nyelv című folyóirat kitűnő lehetőséget teremtett, és teremt a jövőben is. Hasonlóképpen együttesen kell meghatározni a szabatos egyetemes magyar orvosi nyelvet; a helyénvalónak tartható szókincset és az alkalmazási szabályokat. Nyelvészeti kifejezéssel: az egyetemes magyar orvosi nyelv normáját. Ennek alapvető eleme a hazai orvosi nyelvi értelmező szótár – ez is készül.

A szabályozás területén megtörtént az első lépés: megjelent a Magyar orvosi nyelv – helyesírási útmutató című könyv, amely két évtizedes egyeztetést, vitát követően készült el. Ennek szerves kiegészítőjeként állítjuk össze a magyar orvosi nyelv új helyesírási szótárát. Megjelenésével gyakorlatilag megszűnik a magyar orvosi nyelv szabályozatlansága. Párhuzamosan készül az orvosi nyelv magyarító szótára. A rendezvény kínált alkalmat a Bősze Péter szerzőségében megjelent Magyar orvosi nyelv – helyesírási útmutató című könyv bemutatására, jelezve, hogy a kötet egy három tagból álló sorozat első része; a további két kötet (Magyar orvosi nyelv – nyelvhasználati megfontolások, illetve Magyar orvosi nyelv – egyetemi tételkötet) megjelenése is hamarosan várható.

A magyar orvosi nyelv használata jócskán hagy kívánnivalót maga után – állapítja meg a nyilatkozat. Hibái sokrétűek, és terjed a magyartalan, bonyolult fogalmazás, továbbá rengeteg a fölösleges idegen szó. A teendők közé tartozik az irányadó egyetemes magyar orvosi nyelvhasználat meghatározása és alkalmazásba vétele. Az erre irányuló szándék erősítésére, a felelősség tudatosítására az orvostársadalom és a magyar közélet felvilágosítása szükséges; éspedig nemcsak előadások tartásával, hanem közcsatornai műsorokkal, újságcikkekkel, továbbá rendeletekkel is. Például: a vezetők működési előírásainak legyen része a szabatos magyar orvosi nyelvhasználat megkövetelése.

Ennek részét képezi az orvosi nyelvi helyesírási szabályok egységes használata. A Medicina és a Semmelweis Kiadó már a Magyar orvosi nyelv – helyesírási útmutató előírásai szerint szerkeszti az új orvosi szakkönyveket. Remélhető, hogy a folyóiratok szerkesztése során és az orvosi leletek, zárójelentések írásánál is fogják használni. Kívánatos a világhálós orvosi nyelvi helyesírási javítórendszer elkészítése. Ez az MTA Nyelvtudományi Intézetnek a feladata – az új orvosi nyelvi helyesírási szótár elkészítése után várható.

A feladatok közé tartozik a magyar orvosi szakírás tanítása is, sokszintű szervezési feladatokra kiterjedően. Idetartozik az orvostudományi közlemények, könyvek szerzőinek és bírálóinak képzése. A szakírás alapvető ismeretei nélkül nem állítható össze megfelelő tudományos közlemény, sőt ezek a tudományos írások olvasásához, mérvadó értékeléséhez sem nélkülözhetők. Hasonló feladat az orvostudományi szerkesztők, nyelvi ellenőrök (korrektorok) képzése. Ők is felelősek a magyar nyelvű tudományírásért; sajátos feladatuk a magyarítás: a fölösleges idegen szavak helyettesítése magyar megfelelőikkel. A legtöbb nehézséget az angol kifejezések okozzák, mivel soknak nincs magyar párja, avagy még nem terjedt el, szokatlannak tűnhet. Magyarításuk mégis lényeges, már csak azért is, mert használatuk befolyásolhatja a magyar mondatszerkesztést is. Az angol szavak használatából származnak a terebélyes, bonyolultan fogalmazott – sokszor sem nem angol, sem nem magyar – mondatok. Ugyancsak gondot jelent az is, hogy orvosi nyelvünk hagyományosan tele van görög–latin szakszavakkal, amelyeket megszokásból állandóan használunk. Ezek legjelentősebb hátránya a magyar szakkifejezések háttérbe szorítása. Használatuk nehézsége a görög–latin szakkifejezések írásából és kiejtéséből adódik; nem beszélve a ragozási tévesztésekről és a magyaros vagy idegenes írásmódjuk összevisszaságáról. A görög–latin kifejezések a nemzetközi érintkezésekben sem használhatók már a nemzetközi és a nemzeti orvosi nyelvek mellett. A nemzetközi – angol – kifejezések egyre inkább túlsúlyba jutnak, nemcsak kiszorítják a görög–latinokat, de meg is változtatják.

Ugyancsak elérendő cél orvosi tudományírók képzése és alkalmazása. Az orvosi tudományírás célja az orvosi ismeretek pontos, világos és tömör közlése orvosok, kutatók számára. Bizonyos mértékig sajátos műfaj, mindenekelőtt az orvosi szakszókincs különlegessége miatt, de a nyelvhasználatában is vannak jellegzetességek. Hasonló, de általánosabb feladat az orvosi nyelvi képzés intézményesítése. A nyelv az orvos legfontosabb általános munkaeszköze; tájékoztat, tájékozódik és gyógyít is vele. Az elemi nyelvi ismeretekre tehát az orvosoknak feltétlenül szükségük van; ez pedig az orvostanhallgatók tanításával, a doktori iskolákban és a gyakorló orvosok továbbképzésével valósítható meg. Az orvostanhallgatók oktatásának a magyar orvosi nyelv egyetemi tantárgy keretében 18 éves hagyománya van a Semmelweis Egyetemen. A tárgyat – sajnos csak kötelezően választható tárgyként – a Szegedi Tudományegyetemen két éve vezették be, és a pécsi orvosi egyetem is tervezi.

A tudományok nemzetközivé válásával a tudományos eredmények közlése is nemzetközivé vált, angol nyelvű lett. Ez óhatatlanul háttérbe szorította a nemzeti, így a magyar nyelvű tudományos folyóiratokat; jóval kevesebb a hazai közlemény, folyóiratok szűntek meg. Kívánatos ezért a magyar nyelvű tudományos közlés tekintélyének visszaállítása, több okból is. Ez a magyar orvostudomány alapja, mivel hazai közlemények nélkül nem lehet magyar orvostudomány. Ez a hazai orvostársadalom továbbképzésének, tájékoztatásának a legfontosabb módja. Lényeges végül a magyar nyelv versenyképességének megőrzéséhez.

Figyelmeztetést jelent mindez a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) felelősségére is. A Magyar Tudományos Akadémiát a magyar nyelv ápolására, a tudományok magyar nyelvű megszólaltatására hozták létre. Ezért megengedhetetlen, hogy magyar anyanyelvű jelölt angol nyelvű értekezéssel szerezze meg az MTA doktora tudományos fokozatot. Ez ellenkezik Széchenyi és az alapítók, valamint az MTA majd 200 éves szellemiségével. Ismert az érv: az értekezések nemzetközi érdeklődésre is számot tartó eredményeket tartalmaznak, ezért lényeges, hogy a magyarul nem tudó kutatók is tudjanak róla, hivatkozhassanak rá. A kutatás nemzetközi. Efelől semmi kétség, de ezzel háttérbe szorítjuk a magyar tudományt, és ez nem lehet az MTA célja. Tiszteljük meg a magyar kutatókat, a magyar tudóstársadalmat, szakembereket, hogy a tudományos tételeket magyarul olvashassák, nem is beszélve arról, hogy sokan nem is értik az angolt. Legyen tehát alapfeltétel, hogy a magyar anyanyelvű kutatók csakis magyar nyelvű és magyarul megvédett értekezéssel szerezhessék meg az MTA doktora fokozatot. Egyidejűleg nyújtsák be az értekezésük angol nyelvű változatát, amely a nemzetközi érdeklődők számára is megtalálható a világhálón.

Végezetül a magyar orvosi szövegtár (orvosi korpusz) létrehozása is bekerült a célkitűzések közé. A kutatás az orvosi nyelv és nyelvhasználat szempontjából is elengedhetetlen. Ennek lehetősége a mérvadóan szerkesztett magyar orvosi szövegtár létrehozása, amelynek szervezését, az MTA Orvosi Nyelvi Munkabizottsága keretében, Kuna Ágnes és Prószéky Gábor vezeti. Hatalmas munka ez, melynek elvégzéséhez még sok a teendő.

A tartalmas félnap végén Prószéky Gábor a következőkkel zárta a rendezvényt: „A magyar nyelv iránti elkötelezettségünk bizonyítéka, hogy ennyien itt vagyunk. Öröm, hogy ezt a sok embert egy fontos, de részleteiben még rengeteg átgondolandó kérdést felvető kérdéskör, a magyar orvosi nyelv hozta össze. Mindnyájan ismerjük azt az általánosító fordulatot, hogy »a magyar nyelv romlik«, de én megnyugtatólag annyit mondanék, hogy a magyar nyelv megítélésem szerint kimondottan jól van; a gond a legtöbb esetben azokkal van, akik a nyelvet használják: ők az igénytelen magyar anyanyelvi beszélők. Ez a kérdés pedig nem nyelvészeti: ez népneveléssel kezelendő, azaz arra van szükség, hogy minél több »kiművelt emberfő« legyen, ráadásul olyan, aki nemcsak művelt, de igényes is. Igényes mindenben, így a nyelvhasználatban is. A hanyagság, a figyelmetlenség, az igénytelenség nem nyelvi kategóriák. Így, ha azt szeretnénk elérni, hogy a magyar orvosi nyelv és általában a magyar tudományírás erősödjék, akkor az biztos, hogy segít, hogy ilyen alkalmakat tartunk, mint a mai; ám arra mindegyikünknek figyelnie kell, hogy rohanó világunkban az egyik legveszélyeztetettebb tulajdonságunk az igényesség. Ehhez a kérdéshez és nemcsak a szűken vett szakmaiakhoz – hitem szerint – mai tudományos ülésünkkel hozzájárultunk.”

 

 


[1] A szervezők definíciója szerint az „egyetemes orvosi nyelv” az orvosi nyelvnek az a rétege, amelyet az orvosi közlemények, értekezések, szakkönyvek és hivatalos orvosi jelentések írására, továbbá az orvosképzés, továbbképzés és az orvosi tudományos előadások tartására használunk.