DOI: https://doi.org/10.59851/mjny.9.1.7
Beszámoló a MTA Sokszínű tudomány c. programsorozatáról
Az Akadémián, a bicentenáriumi eseményeken egész júniusban konferenciák, kiállítások, hangversenyek, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, székfoglalók, kreatív programok várták a szakmabelieket és a magyar nyelv- és irodalomtudomány iránt érdeklődőket az MTA székházában. 2025 hatodik hónapja ugyanis az MTA I. Nyelv-és Irodalomtudományok osztálya által szervezet programok időszaka volt.
A Sokszínű tudomány című programsorozat[1] júniusi rendezvényeit megnyitó köszöntőjében Freund Tamás, az MTA elnöke idézte báró Eötvös Józsefet, az egykori elnököt, szépírót és tudományszervezőt, miszerint „…a magyar nemzet jövőjének kérdése – meggyőződésem szerint – a kultúra kérdése…” Vajon ki más lenne képes erre az értékmentésre, és ki más is végezné el ezt a munkát, ha nem a magyar kutatók? – kérdezte Freund Tamás. Noha a természettudományokban magától értetődő a nemzetközi kooperáció, ez ritka az olyan kutatási programokban, amelyek egy, a nagy világnyelvekhez képest kevesek által beszélt nyelvhez és területileg is viszonylag jól behatárolható nemzeti kultúrához köthetők. „Ezért a magyar kutatóknak kell a nemzeti nyelvvel és kultúrával foglalkozniuk. Egy, az eredetileg a magyar nyelv ápolására létrehozott nemzeti intézményhez kötődve pedig ez magától értetődő is.” Az elnök szerint mostanában a bölcsészettudományok válságáról gyakran esik szó. Arról, hogy az eredményeket túlnyomó többségében számokkal, idézettséggel, különféle indexekkel leíró és minősítő tudományterületekhez képest, bajban vannak a teljesítményüket szabadalmakkal és egzakt mérésekkel alátámasztani nem tudó, a publikációikat is a teljesen eltérő tudományági sajátosságokhoz igazító bölcsészettudományok. „Én azt gondolom, hogy a vészharang kongatása helyett inkább stratégiaalkotásra van szükség. Az Akadémia hagyományaiból és jelenlegi helyzetéből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a korábbiaknál nagyobb lehetőségeket kellene biztosítanunk azoknak a tudományterületeknek, amelyek az I. Osztályhoz is tartoznak, s amelyeken a gyakran rendkívül költséges természettudományi és műszaki kutatásokhoz képest, sokkal kevesebb pénzből lehet jelentős eredményeket elérni.”[2]
Az évforduló keretében, az MTA-nak a magyar nyelv kutatása és ápolása érdekében folytatott munkáját összegezte Kecskeméti Gábor akadémikus.[3]
Tóth Judit
egyetemi docens,
Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Alkotmányjogi Tanszék
* A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) Humán és Társadalomtudományi Klaszterének Digitális Társadalom Kompetenciaközpontja támogatta. A szerző a Digitális Nyilvánosság jogi, politikai aspektusai kutatócsoport tagja.
[1] https://mta.hu/mta_hirei/szekfoglalo-eloadas-es-tudosok-hangversenye-megkezdodott-az-mta-i-nyelv-es-irodalomtudomanyok-osztalya-juniusi-programsorozata-114452.
[2] Elnöki megnyitóbeszéd, 2025. június 3.
[3] MTA200 Elnökségi Bizottság elnökének előadása, 2025. június 5.
