A Magyar Jogi Nyelv című új szaklap köszöntése

Szerző: Bősze Péter
Köszöntelek, testvér, de jó, hogy megjöttél! Szörnyen magányos voltam idáig, ám mostantól lesz társam. Nem hiszed el, hogy milyen boldog vagyok, no meg kicsit büszke is. A szüleid talán rólam vettek mintát, talán én ültettem el a magot, amely megfogant bennük, és világra hoznak. A születés a természet csodája: az újszülött gyermek a jövő ígérete, egy-egy új szó szintén, és az vagy te is. Isten hozott, testvér!

A 19. századi magánjogi szakszavaink előfordulása korabeli folyóiratokban (1830–1850)

Szerző: Szendi Attila
Ez a tanulmány annak a több éve tartó kutatóközösségi munka inspirációjának köszönhetően jött létre, melynek nyelvészeti alapvetését Kurtán Zsuzsa írta meg 2015-ben A magyar jogi szaknyelv leírásának kutatási programja című tanulmányában (Kurtán 2015). Jogelméleti szakmai oldalról Szabó Miklós tette meg ugyanezt a Jogi nyelv erőtere című…

Mi fán terem a (kényszer)betelepítés?

Szerző: Tóth Judit
Az ember méltóságát mindenki köteles tiszteletben tartani, ezért a megalázó bánásmód tilos minden joghatóságunk alá tartozó személlyel kapcsolatosan. Ahogy az Alkotmány 54. §-a a múltban, ma az Alaptörvény írja elő, hogy az emberi méltóság sérthetetlen, minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz (I. cikk). Ennek részeként senkit nem lehet kínzásnak, embertelen,…

A KÖZÉRTHETŐ JOGALKOTÁSRÓL – Az általános közigazgatási rendtartás nyelvezete

Szerző: Pátkai Nándor
„A törvénynek igazságosnak, tisztességesnek, mind a természet, mind a hazai szokások szerint lehetségesnek, helyhez és időhöz illőnek, szükségesnek és hasznosnak kell lennie, világosnak is, nehogy olyasmit foglaljon magában, a miből homályossága miatt csűrés-csavarás valami előre nem látott dolgot hozhat ki, vagyis nehogy azt valaki csavarosan magyarázhassa.”

A jogi szaknyelvi lektorálás funkciói és kihívásai az ÁKR. példáján¹

Szerző: Láncos Petra Lea
2016 decemberében vállaltam el az Igazságügyi Minisztérium megbízását, hogy lektoráljam az általános közigazgatási rendtartásról szóló, 2016. évi CL. törvény (Ákr.) angol nyelvű fordítását. Az alábbiakban a megbízás teljesítése során szerzett tapasztalataimról adok számot. Elsőként a lektorok feladatait mutatom be általánosságban, majd a fordítás egyenértékűségének kérdését tárgyalom.

A jogszabályok szövege – avagy a jogalkotók szövegelése

Szerzők: Tóth Judit, Kurtán Zsuzsa
A jogelmélet szerint a jogszabályok a normativitás körébe tartoznak, általános magatartási szabályt adva előíró jellegűek, és formális kötöttségekkel, sajátos terminológiával, szókapcsolatokkal, tömörítési megoldásokkal rendelkeznek, nagyban eltérve a köznyelvtől. Ám az elmúlt évekből származó példák mintha ezeket a tételeket cáfolnák. A következőkben olyan szövegeket mutatunk be, amelyek értelmezésekor az egyes szabályozási szinteknek megfelelő műfajok jellemzőinek…