DOI: https://doi.org10.59851/mjny.9.2.1
Absztrakt: A szociolektusok egyik válfaját képező szaknyelvek egy szakma vagy hivatás képviselőinek egymás közti kommunikációjának világosságát hivatottak biztosítani. Ezt szolgálja mindenekelőtt egy specifikus terminológia, valamint az adott természetes nyelven belüli olyan regiszter, amely a preferált nyelvtani szerkezetek és stílus rögzítésével normatív mintát állít a beszédközösség tagjai elé. Természetesen ahogy a szakmák és hivatások különböznek egymástól, úgy a nyelvhasználatuk is egyedi sajátosságot mutat. A tanulmány a jogi nyelv jegyeit elemzi, abból a feltevésből kiindulva, hogy ennek megkülönböztető sajátossága az aluldetermináltságban ragadható meg.
Kulcsszavak: természetes nyelv, szaknyelv, determinálatlanság, ontológiai determinálatlanság, episztemiológiai determinálatlanság, nyelvi homályosság, jogi homályosság, funkcionalitás
Abstract: Technical language, which is a type of sociolect, is intended to provide clarity for the communication between the representatives of a profession. This is primarily served by a specific terminology and a register within the given natural language that sets a normative pattern for the members of the speech community by recording the preferred grammatical structures and style. Of course, just as professions differ from each other, their language use also shows unique characteristics. The study analyses the features of legal language, starting from the assumption that its distinctive feature can be grasped in underdetermination.
Keywords: natural language, technical language, indeterminacy, ontological indeterminacy, epistemological indeterminacy, linguistic ambiguity, legal ambiguity, functionality
Amikor szaknyelvekről beszélünk, hajlamosak vagyunk ezek összességét olyan halmaznak tekinteni, amelynek elemei közös tulajdonságokkal rendelkeznek. Ennek hátterében az rejlik, hogy mindegyikük egy szakma vagy hivatás művelőinek szolgálatában áll, mégpedig abból az elsődleges célból, hogy biztosítsa a szaktársak torzulásmentes kommunikációját a jóldefiniáltság kritériumainak rögzítésével.[2] Ez igaz a jogi nyelvre mint szaknyelvre is – de csak részben. (Természetesen ugyanez áll a többi szaknyelvre is, mindegyikre a maga módján, hiszen elvileg ahány szakma, annyi szaknyelv.[3]) A jogi szaknyelv tekintetében a homályosság, vagy talán pontosabban nem is a meghatározatlanság, hanem az „alulhatározottság” vagyis determinálatlanság tulajdonsága mutatkozik jellegadóként.
1. A szavak szokásos jelentése
Induljunk ki abból, hogy „nincs itt semmi látnivaló”: a jog nyelvi kifejezések tömegeként szerveződik meg, vagyis osztozik a (természetes) nyelvek sajátosságaiban. Tehát amint anyanyelvi beszélőként egyszerűen, különösebb felkészülés és rákészülés nélkül értjük egymást, ez a jogi nyelv – amely a természetes nyelv része – „alapállapota” is.[4] E feltételezésre támaszkodik az értelmezés aranyszabálya vagy hüvelykujjszabálya: a jogi szövegek befogadásakor is a szavak szokásos jelentéséből és az adott nyelv szabályaiból kell kiindulni. Ehhez képest a spontán, reflektálatlan megértés minden megakadása aberrációnak tűnik.
Ugyanakkor a „szó szerinti értelem” mint aktuális jelentés megkülönböztetendő a szótári jelentéstől, amely a mondat kontextusát is nélkülözi,[5] s még tovább menve a jogi (szaknyelvi) jelentéstől és az előírt jelentéstől (mint az ún. „fogalommeghatározó rendelkezések”).[6] Mindegyik esetben egy nyelvi közösség konvenciójáról van szó, melynek megfelelően a természetes nyelv is „mesterséges” (egy mesterségé), illetve a szaknyelv is „természetes” az azt beszélők számára. Hasznosabb ezért, ha a – szavakat és mondatokat tartalmazó – szövegekre, s kizárólag azokra támaszkodó megértést és magyarázatot tekintjük a szavak szokásos jelentésére hivatkozó megértésnek. Ezt az egyesült államokbeli alkotmányértelmezési vitákban kibontakozó textualizmusként azonosíthatjuk. A szöveg értelmezésénél a szigorú textualizmus is csak a szó szerinti jelentést tartja elfogadhatónak kiindulásként: „…[a bíró] a törvény értelmezésekor köteles a szó szerinti (literal) – vagy szokásos (straightforward) – jelentéshez ragaszkodva olvasni a vonatkozó kanonikus szöveget, kivéve, ha a szöveg ilyen olvasata homályos, vagy ez az olvasat »abszurd« vagy »bizarr« eredményre vezetne.” (Thayer 428–429)[7] Ha tehát kiindulópontként választhatjuk is a szavak szokásos jelentését, elégséges vagy alkalmas eljárásként semmiképpen, s különösen nem várhatjuk tőle a nyelvi tisztaságot. A jogi szaknyelv alapállapota nem a világosság, hanem a homályosság.
Szabó Miklós
Professor emeritus,
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
[1] A SZOKOE (Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete) XXV. Konferenciáján, 2025. november 21-én Miskolcon elhangzott előadás írásban kidolgozott változata.
[2] Pl.: „A szaknyelv használatának célja az alkalmas, hatékony kommunikáció biztosítása szakmai környezetben, de nemcsak a szakmán belüli (nyelvi) viselkedés, hanem a beszélők szociális integrációja érdekében is az adott munkahelyi környezetben. A szaknyelv egyben az a regiszter is, amelyben az egyén bizonyítja a szakmai nyelvi kompetenciáját a kommunikációs boldogulásra a mindennapok követelményei között.” (Roche 2024: 647)
[3] A magyarban 69 terület szaknyelve különböztethető meg. (Vö. Ittzés 2006: 1117–1119.)
[4] Kelemen Imre 1822-es elemzése nyomán Blutman a következő meghatározást adja: a szó szerinti értelem (mondaton túli) kontextus nélküli, köznapi nyelvi szokásokból fakadó, általánosan ismert, bevett jelentés. (Blutman 2024: 4)
[5] John L. Austin is figyelmeztet: „Először is megpróbálom tisztává tenni, hogy az »egy szó jelentése« kifejezés általában, talán mindig veszélyes értelmetlen-kifejezés.” Ugyanis, teszi hozzá, jelentése a mondatoknak van, s a szavakét csak ezekből származtatjuk – vagyis a jelentés a használat során, abból képződik: „…azt mondani, hogy egy szónak vagy kifejezésnek »van értelme«, ugyanaz, mint azt mondani, hogy vannak mondatok, amelyekben az előfordul, s azoknak »van értelmük«.” (Austin 1961: 24)
[6] A szerző itt a Szegedi Ítélőtábla Pf.20062/2011/7. számú határozatát hozza példaként az ’aláírás’ szó köznapi jelentésére, amelynek kapcsán a jogvita éppen a szokásos, a teljes, az olvasható, a folyóírásos aláírás-változatok lehetősége körül folyt. (Blutman 2024: 6)
[7] Vö. Szabó 2019. Kortárs képviselői közül legismertebb Antonin Scalia, a Supreme Court of the USA volt bírája, az elméletben pedig John F. Manning.
